Növényvédelmi előrejelzés

Nagyon sok a káposztalepke, fertőz a szürkerothadás

Agrofórum Online

Az őszi érésű almafajták esetében megkezdődött a színelő szedés, ezért ezekben az ültetvényekben legfeljebb a tárolási betegségek elleni kezelésekre van lehetőség. A téli almafajtáknál még most is szükség van a molyok alma- és keleti gyümölcsmoly) elleni védelemre, mert még mindkettő repül a csapdákba.

Emellett a kalcium tartalmú levéltrágyákat továbbra is megkövetelik a gyümölcsfák, mert a bőségesnek látszó termésnél nagy a termésfoltosodás veszélye.

A szőlőültetvényekben a korai fehér borszőlő fajták mellett már a későbbiek szürete is megkezdődött. Itt most legfeljebb a szürkerothadás fertőzést kell figyelni, és nagy veszély esetén beavatkozni. A leszüretelt táblákon kísérjük figyelemmel a lisztharmat fertőzés alakulását, mert a betegség az érőfélben levő hajtásokon könnyen megtelepszik, majd ezeken telel át. A helyenként kialakuló páradús környezetben a peronoszpóra még most is terjed a hónaljhajtásokon, ami levélszáradást eredményezhet.

Szőlő lisztharmat

Az őszi szedésre és téli tárolásra termesztett káposztafélék környezetében nagyon sok káposztalepke figyelhető meg. A tojásrakó lepkék bármely káposztaféle levelére lerakják tojásaikat, ezért az első hernyók kelésekor indokolt a védekezés a lombozaton tartózkodó lárvák ellen. A káposztaféléket károsító bagolylepke fajok elleni védelem már nagyobb kihívás a kertészek számára, mert a hernyók az első vedlés után fénykerülővé válnak, és berágják magukat a káposzta- és karfiolfejek belsejébe, ahol már megoldhatatlan feladat elpusztításuk.

Káposztalepke kártétele

Ugyancsak fontos a levéltetvek által okozott szívogatás felszámolása a termesztés során. A kisebb- nagyobb kolóniák csak felszívódó készítményekkel gyéríthetjük. A kártevők elleni védekezés során a permetlébe feltétlenül szükséges tapadásfokozó adalékot tenni , máskülönben az erősen viaszos leveleken nem tapad meg a permet.

Káposzta bagolylepke kártétele

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Csupaszcsigák már szántóföldön is

2018. november 23. 05:33

Az elmúlt évek során az tapasztalható, hogy csapadékos időjárási körülmények között a csupaszcsigák szántóföldön is okozhatnak gazdasági mértékű kártételt. A leggyakrabban előforduló faj biológiájáról, a csapdázásról és a szántóföldi kultúrákban engedélyezett csigaölő készítményekről olvashatnak az összeállításunkban.

Télvégi növényvédelmi feladatok a kertekben: metszés és lemosó permetezés

2019. február 21. 04:36

Bár az éjszakák még fagypont körüliek, napközben azonban tavasziasan melengető az időjárás. A hóvirág kinyílott, duzzadnak a korán fakadó fák rügyei. Mindez azt sugallja, hogy közeleg a tavasz. Talajmunkát most még nem lehet végezni, mert nyirkos, nedves a talaj, de bőven akad más tennivaló a kertekben. Elő a fűrésszel, ágvágóval és a metszőollóval, ilyen időben bátran el lehet kezdeni a metszést.

Most veszélyes a repcefénybogár

2022. április 16. 06:36

A repcefénybogarak szinte kizárólagos tápláléka a repce pollenje. Rejtett bimbós és fiatal zöld bimbós állapotban, amikor a fejlődő bimbókban még sem portokok, sem pollen nem található, ezek a bogarak nem károsítanak.

Veszélyes kártevők: Vetésfehérítő bogár

2019. április 2. 07:58

A vetésfehérítő bogarak a termesztett gabonaféléink egyik legjelentősebb kártevői. Kártevőként Magyarországon először az 1850-es évek végén írták le. Az elmúlt évtizedekben, az 1980-as évektől kezdődően becsült kártétele megduplázódott őszi búzában.