30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Kipergés-ellenálló hibridek a változó igényekhez

A meleg és aszályos nyár hatására fellépő tápanyag- és vízhiány következtében a növények túl hamar száradnak le, ami a becők korai beéréséhez vezethet.

A RAPOOL kínálatában két kipergés-ellenálló hibrid szerepel: a 2017-ben bemutatott DARIOT és az idéntől elérhető DYNAMIC. A szélsőséges időjárás miatt soha nem volt annyira fontos a repcehibridek hozamstabilitása, mint most, a kipergés-ellenálló hibrideknek pedig kiemelkedő a termésstabilitásuk. De minek köszönhető ez a tulajdonságuk?

Ha a növény biológiailag értté válik, a becők abban az esetben nyílnak fel, ha a külső erőhatások (ide értve a fizikai hatásokat, mint a szél vagy jégverés) nagyobbak lesznek a két termésfalat rögzítő erőnél. Hagyományos hibridek esetén a növények öregedése és száradása fokozza ennek kockázatát. Szárazság hatására ugyanis a becőfalak összehúzódnak, a termésfalat és az álválaszfalat (replum) összetartó varratban a sejtek eltávolodnak egymástól, és a becő felnyílik. A kipergés-ellenálló hibridek esetén a varrat szinte észrevehetetlen, a becők felnyitásához nagyobb erőre van szükség.

Túl korai állományszárítás esetén a termésveszteség 1-2 százalék is lehet. Ráadásul a magok az olajtartalmuk több mint felét az érés második felében halmozzák fel, ezért az aratási idő kitolásával magasabb olajtartalmat érhetünk el. A kipergés-ellenálló hibridek használatával a betakarítás ideje 3-6 nappal megnyújtható, és a veszteségek elkerülhetőek.

A kipergés-ellenálló hibridek érés idején szemmel is megkülönböztethetőek. Egy-egy vihar után a nem kipergés-ellenálló hibridállomány alján már a betakarítás előtt nagy számban jelennek meg a fiatal csíranövények. A terméskiesésen túl a kihullott magok nagyban hozzájárulnak az árvakelés kialakulásához, fokozva a repce kártevőinek és kórokozóinak fennmaradását a táblán és plusz növényvédelmi beavatkozást téve szükségessé a következő kultúrában. Messziről nézve a korán kipergett állományok ezüstösen csillognak, mivel a növények hajtásain már csak az üres válaszfalakat láthatjuk.

A kipergéssel a termés 8-12 százalékát is elveszíthetjük, nagyobb viharok vagy jégeső esetén ennél jóval többet is (70 százaléknál is több). Természetesen a kipergésgátlás sem nyújt teljes körű védelmet, de nagyobb biztonságot ad a szélsőséges időjárással és a fizikai behatásokkal szemben.

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu



 

 

 

A RAPOOL idei repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Búzapiaci nyomás és precíziós jövőkép Debrecenben

2025. június 1. 08:10

A XXXII. Búzatanácskozáson szó esett piacokról, versenytársakról, AI-megoldásokról és a klímaváltozás hatásairól is.

Szójabab a vetésforgóban

2025. május 27. 13:10

A vetésforgó a termelési kapacitások felhasználásának jól kiszámított tervszerű rendszere az erőforrások legjobb kihasználása érdekében.

Őszi káposztarepce fajták kísérleteinek beltartalmi eredményei

2025. május 26. 13:10

Az őszi káposztarepce fajtaösszehasonlító kísérletekben elengedhetetlen valamennyi beltartalmi tulajdonság meghatározása.

Olajfa a kertben: sikeres gondozás magyar klímán

2025. május 26. 08:10

A klímaváltozás kedvez az olajfatermesztésnek, de hazai körülmények között még mindig odafigyelést igényel. Íme a sikeres nevelés titkai!

Hobbikert: érdemes-e csávázott vetőmagokat vásárolni és felhasználni?

2019. február 1. 04:38

Sz. Kamilla kérdése: Vetőmagválasztáskor gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos magtételek csávázottak. Érdemes-e csávázott vetőmagokat vásárolni és felhasználni?

Elérhető a Väderstad új online vetőmagráta-kalkulátora

2024. április 25. 17:40

A kalkulátorban a gazdálkodók könnyen kiszámíthatják az adott vetőmagráta alapján a növénykultúra vetéséhez szükséges vetőmagmennyiséget.

A repce állományfejlődésének kihívásai

2018. július 18. 04:45

A cél a maximális ellenálló képesség.

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

2018. július 31. 14:14

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.