Növénytermesztés

„Büszke vagyok a 6 tonnás repcémre” – Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Nyárád)

Agrofórum Online

Varga Balázs családi gazdálkodó a Pápához közeli Nyárád térségében termeszt őszi búzát, őszi árpát, kukoricát, napraforgót, a zöldítés részeként némi lucernát, és 2005 óta őszi káposztarepcét is. A kultúrnövény vetésterülete az elmúlt majd másfél évtizedben 10-20 hektárról 100 hektárra, a termésátlagok pedig 2 tonnáról 4-5 tonnára emelkedtek.

„Büszkén mondhatom, hogy egy táblánkon a 6 tonnás termésátlagot is elértük, igaz, hogy az egy kis, 2,5 hektáros terület volt” – nyilatkozta az Agrofórum videójában a Veszprém megyei termelő. A szakember azt is elmondta, hogy a KWS-szel együttműködve 2005-ben kezdett bele a repcetermesztésbe, akkor még a TRIANGLE, majd a HYBRIROCK hibridet vetették.

A fómarezisztens, valamint a fehérpenészes szárrothadással szemben is ellenálló UMBERTO KWS repce természetesen szintén jelen van a gazdaság területén, ahol már az első benyomások is kedvezőek voltak.

„Tavaly két területen próbáltuk ki az új repcét, és kimagasló eredményeket sikerült elérnünk. Az egyik táblán 4,4 tonnás nettó súlyunk lett, a másikon pedig 4,5 tonna. Az UMBERTO KWS kelése és növekedése robbanásszerű, jó kórtani háttérrel rendelkezik, és hosszan virágzik. Régen az öregek azt mondták, hogy ahány hétig virágzik a repce, annyi tonna van benne. Idén ezek a repcék öt hétig sárgállottak, de azt nem merném megígérni, hogy 5 tonnát fog teremni. Ebben az évben ezt egy kicsit soknak gondolom az időjárás miatt. Viszont a márciusi, áprilisi szárazsághoz képest azt gondolom, hogy a 4 tonna most is meglesz” – mondta el a gazdálkodó június eleji interjúnkban.

A kimagasló terméseredményhez természetesen elengedhetetlen a megfelelő szakértelem, és a folyamatos törődés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem – valamint a vetés előtti talajművelés, talajelőkészítés.

„Őszi árpa vagy őszi búza elővetemény után egy mélyen dolgozó kultivátorral műveljük meg a talajt, majd azt egy Cambridge hengerrel visszazárjuk. Ezt követően megvárjuk a terület gyomosodását, és augusztus 20. előtt nagyjából két héttel totális gyomirtóval megyünk rá a földekre. A vetést augusztus 20. és 25. között kezdjük el egy Lemken forgóboronás direktvetőgéppel. A tápanyag-utánpótlás érdekében 350 kilogramm komplex műtrágyát adagolunk ki” – magyarázta a technológia főbb pontjait Varga Balázs.

A szakember azt is hozzátette, hogy a vetőmagot akár ciantraniliprol tartalmú, új hatásmódú inszekticid csávázószerrel is lehet rendelni. Tavaly azonban nem Lumiposa bevonattal vásárolta meg a repcét, amit mostanra megbánt. „Tavaly nem ezt választottuk, és ez a döntés sok nehézséget okozott a repcebolha miatt. A gazdatársaimnál viszont láttam, hogy jól működött a csávázószer, tehát idén én is csak így fogom rendelni a repce vetőmagot” – szögezte le Varga Balázs.

Mint azt Nyárádon megtudtuk, a családi gazdaságban az őszi káposztarepce költsége nagyjából 250 ezer és 280 ezer forint között van, ami a júniusban 4 tonnásnak látszó UMBERTO KWS repcében jelentős haszonnal kecsegtet.

Ha Ön is szeretne Umberto repcét vetni a következő szezonban, keresse a KWS Magyarország Kft. munkatársait.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

A bizonytalanság miatt csökken az agrártermékek ára

2020. január 30. 09:02

Olyan szempontból a legrosszabbkor jött a koronavírus, hogy a gabonapiacon mindenki a kereslet élénkülésére számított a kereskedelmi egyezség aláírását követően.

Visszatértek a mínuszok a gabonapiacokra

2020. március 12. 08:02

A szójabab piaca azért sem talált magára, mert Argentínában és Brazíliában nagy termés várható ebben a betakarítási szezonban.

Tévhitek a repce őszi növényvédelmében

2021. október 7. 10:34

A szántóföldi növénykultúrák közül az őszi káposztarepce az, amelyik a leginkább igényli az inszekticides védelmet, mivel már az ősz folyamán károsítók hosszú sora ál készen arra, hogy a fiatal növényekből táplálkozva azok károsodását, vagy pusztulását okozza.

Minden mínuszban a gabonapiacon

2020. január 25. 05:39

A piacon egyébként azért volt elég óvatos a hangulat, mert a befektetők az Egyesült Államok exportadataira várnak.