Agrárközélet

Élelmiszeripari szakmai találkozó kezdődött Budapesten

MTI

Élelmiszeripari együttműködéseket elősegítő nemzetközi szakmai találkozót rendeznek Budapesten, a csütörtökön kezdődött kétnapos eseményen 14 országból 105 szakember vesz részt - tájékoztatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az MTI-t.

A rendezvény célja, hogy az élelmiszer-feldolgozás, az infokommunikációs technológiák, valamint a fejlett gyártás és automatizálás üzleti, kutatás-fejlesztési és kormányzati szereplői között olyan együttműködések, közös projektek jöjjenek létre, amelyek segítik a közép-európai régión belüli ipari fejlesztéseket és a résztvevők bekapcsolódását a már kialakult európai hálózatokba.

A közlemény szerint Szabó István, az NKFI Hivatal elnökhelyettese előadásában kiemelte, hogy az élelmiszer-technológia területén az új megoldások kifejlesztése az ipari és kutatóhelyi együttműködésekre építve lehet eredményes.

Az agrár-élelmiszer témájú projektek támogatása kiemelt cél, miután az S3 Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában rögzített hat ágazati prioritás közül kettő is kötődik ehhez a területhez. Hazai és uniós forrásokból 2010 óta csaknem 40 milliárd forint gazdaságfejlesztési és innovációs támogatás jutott erre a területre – hangsúlyozta.

Az NKFI Hivatal elnökhelyettese hozzátette: a hazai vállalkozások és kutatóhelyek nemzetközi kapcsolatainak erősítésére is nagy szükség van. Az élelmiszer-biztonsághoz, a fenntartható mezőgazdasághoz kapcsolódó területeken a hazai kutatóhelyek és vállalkozások 143 pályázat keretében eddig mintegy 22 millió euró ( több mint 7 milliárd forint) támogatást nyertek el az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjának pályázatain, többnyire nemzetközi konzorciumokhoz csatlakozva. Ezzel a teljesítménnyel az agrár-élelmiszer terület magyar szempontból az egyik legeredményesebb a keretprogram pályázatain.

A 2021-től induló Horizont Európa keretprogram még hangsúlyosabban támogatja majd a különböző szektorok, így például az élelmiszeripar és az infokommunikáció együttműködéseit, ezért fontos az ilyen típusú gondolkodásmód terjesztése és a programra való hazai felkészülés – jelezte.

Sebők András élelmiszeripari innovációs szakértő, a rendezvény szakmai vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a különböző iparágakban felhalmozott tudás együttes alkalmazásával, az Ipar 4.0 és a digitalizáció területéről származó megoldások beépítésével jelentősen javíthatók az élelmiszer-feldolgozás technológiái, valamint az élelmiszer-feldolgozási folyamatok hatékonysága, rugalmassága, fenntarthatósága is. Mindez magasabb színvonalú élelmiszerbiztonságot, egyenletesebb élelmiszerminőséget és szélesebb élelmiszerválasztékot eredményez, széles körben elérhető információt biztosítva a fogyasztó számára az élelmiszer eredetéről és előállításáról. Az új megoldások alkalmazása az energia, a víz, a nyersanyagok és csomagolóanyagok hatékonyabb felhasználásához is hozzájárul, így csökkentve a környezeti terhelést – olvasható a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Aceszulfám-K: biztonságos édesítőszer?

2025. május 15. 14:10

Az EFSA friss értékelése szerint az aceszulfám-K mesterséges édesítőszer biztonságosnak minősül, de a fogyasztók kételkednek.

Mikroorganizmusokkal egy fenntarthatóbb jövőért, avagy az Agro-ökológiai Program

2023. február 14. 14:12

A mikroorganizmusok és növények kapcsolata már egy régóta ismert és kutatott jelenség, azonban ezt a kapcsolatot sokan nem tekintik elég jelentősnek.

360 milliárd forint támogatást kapott az élelmiszeripar 2014-2020 között

2020. február 4. 13:06

A jövő az élelmiszeriparban is a termelékenység és a hatékonyság növelése, amelyhez az Ipar 4.0 és a digitalizáció számos új lehetőséget kínál.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.