Növényvédelmi előrejelzés

Már most megkezdhetjük a felkészülést a jövő évi növényvédelemre

Agrofórum Online

Bár már november első hetében járunk, az időjárás mintha tudomást sem venne róla. A nappali hőmérséklet rendre meghaladja a 20 ºC-ot, és éjszakánként sem kell a fagyoktól tartani. Az októberi aszály után némileg javult a csapadékhelyzet, de még messze járnak a talajok az optimális nedvességtartalomtól. Bár a növények egy része már megszabadult levélruhájától, sok dísznövény még most is díszít virágaival.

Kártevőből egyre kevesebbet látni, a növényorvos munkáját segítő fénycsapdák október végével befejezték működésüket. Az év folyamán a fogási adatok alapján számtalan kártevő rajzási adataival lettünk gazdagabbak, aki figyelemmel kísérte a rajzásdinamikai görbéket, az sikeresen vehette fel a harcot a kártételek csökkentése érdekében. Minden év szolgál megszívlelendő tanulságokkal, hiszen soha nincs két egyforma esztendő a növényorvoslásban. A téli időszak általában a következő évre való felkészüléssel telik el. Ekkor van lehetőségünk kielemezni, hogy az elmúlt szezonban mit csináltunk helyesen, mi az, amiben vétettünk a termesztés során.

Alma ágelhalás

A növényvédelem természetesen nem csupán permetezésből áll, ennél sokkal tágabban kell értelmezni a növényorvoslás fogalmát. Ökonómiai kutatások elemzése során kiderült, hogy a sikeres és gazdaságos növénytermesztéshez a növényvédelem csupán 30-40%-os arányban felelős. Legalább ekkora arányt képvisel a megfelelő vetőmaghasználat és a talajadottságok, és természetesen a megfelelő vízgazdálkodás. Az egyes tényezők szoros összefüggésben támogatják vagy csökkentik egymás hatását, tehát a körülményekhez megfelelően adaptált agrotechnika megalapozza a sikeres növényvédelmet.

Kaliforniai pajzstetű almán

Visszatérve a kertészkedés területére, már a tél folyamán kezdjük meg a felkészülést a jövő évi növényvédelemre. Mindehhez ismernünk kell talajaink tápanyag ellátottságát, károsító fertőzöttségét. Az őszi betakarítás kiváló lehetőség arra, hogy megismerjük a terület talajlakó kártevő fertőzöttségét, de hasznos támpont a felszedett termés egészségi állapota. Ha sok a megrágott sárgarépa, petrezselyem, cékla vagy a már korábban betakarított burgonya, érdemes a jövő évi szezont talajfertőtlenítéssel kezdeni.

Drótféreg károsítása burgonyán

A téli metszés előtti átvizsgálás során gyorsan kiderül, hogy mennyire fertőzöttek a fák pajzstetűvel, atkatojásokkal, vértetűvel vagy pedig a lisztharmatos vesszők felismerése sem ördöngös feladat, még laikusok számára sem. A lehullott lombon most még megismerjük a levélbetegségeket, így a varasodás, levéllikasztó betegség, gnomónia, vörösfoltosság, és még sok más kórokozó tünetét. A fák vesszőire rászáradt moníliás múmiák arról árulkodnak, hogy sok volt a molykártevő, és jobban kell időzíteni a védekezést ellenük.

Alma vértetű-fertőzésének tünete

A felsorolt jelenségek csupán egy részét teszik ki a hatékony védelemre való felkészülésnek. A lényeg abban rejlik, hogy adjuk meg növényeinknek mindent az optimális fejlődéshez, és ebben az esetben kevesebb növényvédelemmel is sikereket érhetünk el, ha viszont muszáj permeteznünk, azt a kártevők előrejelzésére alapozottan végezzük.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

A DirectInject közvetlen befecskendezés ezüstérmet hozott az AMAZONE számára

2021. december 17. 07:36

A DirectInject segítségével individuálisan reagálhat a kultúrnövény igényeire, és megtakarítható a növényvédő szerek és a szántóföldi permetezőgép további menetének költsége.

Az árvakelés növényvédelmi kockázatai

2024. november 9. 15:10

Azok az árvakelések, melyek ,,gazdátlanul" maradnak, növényvédelmi szempontból nem ígérnek túl sok jót a környező, hasonló, és emiatt fogékony kultúrát termesztő gazdálkodók számára.

Tudnivalók a réztartalmú gombaölő szerek okszerű használatáról, figyelemmel a talajszennyezésre

2019. január 31. 04:38

A réz már több mint 150 éve használt hatóanyaga a növényvédelmi permetezéseknek. Ez a hatóanyag több helyen támadja a gomba szervezetét, először is a mitokondriális elektrontranszporton keresztül. A réz ellen rezisztencia nincsen. A kontakt gombaölő szer viszont csak megelőző jelleggel hatékony, azaz a gomba támadásakor már a növény felületén kell lennie.

Hatékony tavaszi rovarvédelem a repcében - különös tekintettel a piretroid-rezisztens repce-fénybogarakra

2018. február 26. 16:40

Az elmúlt évek zöldtrágya növényei és a repce vetésterületének növekedése magával hozták az állati kártevők felszaporodását.