Gépinfo

Tovább bővült a mezőgazdasági gépek piaca

MTI

Továbbra is bővül a mezőgazdasági gépek piaca Magyarországon: az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások az első három negyedévben mintegy 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket, ami 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) összeállításából, amely szerint alkatrészekre 43 milliárd forintot fordítottak ugyanebben az időszakban, 10 százalékkal többet a tavaly január-szeptemberinél.

A 152 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült összeállítás szerint a vevők jelentős része bankhitel segítségével vásárol gépeket. A legkedveltebb forrás a jegybank kedvezményes hitelprogramja, a legtöbben a januárban indított NHP fix keretében elérhető konstrukciót vették igénybe. Az NHP fix összes kihelyezésének csaknem negyede – mintegy 52 milliárd forint – az agrárgazdaságba került. Hozzáteszik, hogy fejlődött az agrárlízing is, a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg 24 százalékkal 72 milliárd forintra nőtt 2019. I-III. negyedévben. Az agrárgépek esetében a jegybanki finanszírozási program, az NHP aránya 81 százalékos volt.

A mezőgéppiac koncentráltságát mutatja, hogy a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gépértékesítés 69 százalékát 10 cég adta az első kilenc hónapban. Közülük a három legnagyobb kereskedő az összes eladás 53 százalékát bonyolította, részesedésük egy év alatt 2 százalékponttal nőtt.

A gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet, ami a vizsgált időszakban a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 57 százalékát adta. A teljes értékesítésen belül a traktorok 34, a gabonakombájnok 13 százalékos arányt képviseltek.

Az első három negyedévben 2231 új traktort adtak el 44,6 milliárd forint értékben. A legnagyobb részarányt az idén is az 50-100 lóerős, könnyű univerzális kategória képviselte, bár ezekből 11 százalékkal csökkent az eladás, így is 814-re volt vevő. Ugyanakkor a 140 lóerő feletti teljesítménykategóriákba tartozó traktoroknál nőtt a kereslet.

A gabonakombájn-piac 5 százalékkal csökkent: szeptemberig 220 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba a tavalyi 232-vel szemben. Az eladások összértéke meghaladta a 18 milliárd forintot.

A mezőgazdasági munkagéppiac az AKI adatai szerint hullámzó képet mutatott. Legnagyobb darabszámban a különböző talajművelő gépeket vásárolták a gazdaságok (több mint 3800 darabot), az első háromnegyedévi összértékesítés 3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Tápanyag-kijuttató gépekből 15, vetőgépekből 12 százalékkal vásároltak kevesebbet, mint egy évvel korábban, a növényvédő gépek eladása 33 százalékkal csökkent.

A mezőgazdasági célú szállító járművek értékesítése 18 százalékkal csökken: új mezőgazdasági pótkocsikból 641-et adtak el, ami a szállító járművek 59 százalékát tette ki, ugyanakkor tartálykocsikból 7 százalékkal nőtt a kereslet, ezekből 162-őt adtak el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Két évtizede gördülnek ki CLAAS erőgépek a franciaországi gyárból

2023. március 22. 07:39

Fontos jubileumhoz érkezett a Claas csoport.

Sorközművelő kultivátor a legkisebbtől a legnagyobb gazdaságokig

2023. március 6. 13:36

A sorközművelő kultivátorok használatával a mechanikai gyomirtás mellett egy menetben gondoskodunk a sorközben a talajszellőztetésről és a kapillárisok átvágásával a vízpárolgás csökkentéséről.

Gépipari piaci növekedés termelési kockázatokkal

2022. május 21. 07:36

2022-ben az olasz mezőgazdasági gépek kereskedelme jó szinten maradhat, a piaci ösztönzők és a finanszírozási megoldásoknak is köszönhetően.

Szántáselmunkáló és lezáró henger a legkisebbtől a legnagyobb erőgépekig

2023. február 7. 06:34

A francia Quivogne (kivon) cég széles elmunkáló henger palettáján front és hátsó kivitelű gépek szerepelnek, amely 2,55 – 15,3 m munkaszélességben érhetők el.