Állattenyésztés

Több milliárdos kárt okozhat a méhek számának csökkenése

MTI

Milliárdos károkat okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése a növények beporzásának elmaradása miatt - mondta Haász Ferenc, a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke az MTI-nek.

Békés megyében 6-7 százalékkal csökkent a méhcsaládok száma az elmúlt évben. Egyre többen felhagynak a méhészkedéssel, a megyei egyesületnek jelenleg 620 tagja van, harminccal kevesebb a tavalyinál – tette hozzá, megjegyezve, hogy a méheket kártevők és különböző vegyszerek is pusztítják.

Haász Ferenc elmondta, hogy az idei a kedvezőtlen időjárás miatt kifejezetten rossz év volt a méhészek számára, akik „akácból és napraforgóból sem tudtak közepes termést sem kihozni”. Ehhez párosul az elmúlt tizenöt év legalacsonyabb felvásárlási ára, a nagybani piacon egy kilogramm vegyes méz az ilyenkor szokásos 700 forint körüli ár helyett 600 forint, az akácméz kilójáért 1250-1300 forintot adnak, ami körülbelül 200 forinttal kevesebb a „normál árnál” – ismertette.

Az árválságot az Európai Unióba külföldről beáramló mézek okozzák, ezen védjegyhasználattal lehetne segíteni a szakember szerint.

A megyei méhészegyesület elnöke szerint a válságból az egyik kiút a technológiai fejlesztés lehetne, amire vannak támogatások, a nehézséget az okozza, hogy főként utófinanszírozásúak. Jövőre a jelenlegi kétszeresére, ezer forintra nő a beporzási támogatás – jegyezte meg, hozzátéve, hogy szerinte nem a támogatásnak, hanem a piaci árnak kellene megmentenie az ágazatot.

A legfontosabb az lenne, hogy a vásárlók tudatosan keressék a jó magyar mézet, ezért rendeznek mézes reggeliket az iskolákban, ezért kóstoltatják a fajtamézeket a fesztiválokon – mondta. Haász Ferenc szerint e téren látszik némi előrelépés, az elmúlt 3-5 évben 20-50 dekagrammal nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás, ami jelenleg egy kilogramm körüli, ám még mindig elmarad a 2,5 kilogrammos átlagos nyugat-európai szinttől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

A méz minden cseppje számít: natúr szépségápolás egyszerűen

2026. március 8. 08:10

Hidratál, véd és regenerál: a méz évszázadok óta a természetes szépségápolás egyik kulcsa. Egyszerű receptek, valós hatás.

1,8 milliárd forint közvetett támogatást kaptak a méhészek

2020. január 11. 15:02

A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz.

Ismét igényelhető támogatás a méhészeti nemzeti programból

2020. február 20. 17:03

Támogatás igényelhető a méhészek által méhanya és különböző méhészeti eszközök, valamint termelői mézesüveg és méz-zárszalag beszerzésére, továbbá méhegészségügyi költségekre.

A méhegészségügy és a növényvédelem kapcsolódási pontjai gyakorlati szemszögből

2025. augusztus 7. 13:10

A méhek tömeges pusztulása veszélybe sodorja a növénytermesztést is – közös fellépésre van szükség a gazdák és méhészek között.