Agrárközélet

2020 után is nehéz lesz, a változások folyamatban vannak

Agrofórum Online

„Gazdálkodni és gazdálkodni is nehezebb lesz a jövőben” – hangzott el az Agrárközösség roadshowjának gyöngyösi állomásán február 7-én.

Több az adminisztrációs teher, változnak az adózási szabályok és most már biztos, hogy a KAP is változni fog a jövőben. Ezekre a változásokra hívták fel a figyelmet az Agrárközösség előadói és kerekasztal beszélgetéseinek résztvevői a gyöngyösi összejövetelen.

Felhívták továbbá a résztvevő gazdák figyelmét arra, hogy a technika vívmányainak okszerű alkalmazása őket segíti, ebben a tanácsadó cég élen jár, hiszen tavaly óta az Agrovir rendszerrel „házasságot kötve” a legkorszerűbb gazdálkodási adminisztrációt alkalmazzák a velük szerződő gazdálkodók számára. A rendszert alkalmazva nemcsak a korszerűséget, hanem az észszerűséget is maximalizálni tudják, hiszen a jövedelmezőség számításában is segíteni készek a termelőket. Az adatelemzések fontossága nem vitatható, a korszerű gazdálkodás elengedhetetlen eleme kell, hogy legyen.

Kiemelték, hogy a hozzáértő könyvelés és a jogi szaktanácsadás igénybevétele is egyre fontosabb, hiszen nem érthet mindenhez a gazdálkodó és jobb a különböző tématerületeket szakemberre bízni. A termelőknek egyre több mindenre kellene figyelnie, de ez gyakorlatilag képtelenség lemaradás nélkül; viszont a szakértők bevonása kiküszöböli az elkövethető – sokszor a gazdálkodó által észre sem vett – hibázási lehetőségeket. Jó tanácsként elhangzott még, hogy a preventív szemléletet vegyék át, ez lesz a modern gazdálkodás alapja a jövőben is.

A változás fő középpontjában fel kell készülni az erős környezetvédelmi jogi szabályozások előtérbe kerülésére is. Ezekkel együtt tudni kell a megszokott színvonalon termelni, ennek első lépcsőfoka lehet a precíziós gazdálkodás irányába történő lépés minden haladó gazdának.

Az Agrárközösség szerint most komoly pénzügyi pluszt kapnak a termelők, hiszen ilyen kedvező hitellehetőségek mellett nem nehéz fejlődni. A pályázatok igénybevételére is tökéletes lehetőségek voltak az elmúlt időszakban, a saját likviditásuk kockázata nélkül tudtak például gépberuházásokra sikeres pályázatokat beadni, emellé nagyon kedvező kamatozású MKB hitelek felvételében is több gazdálkodót segítettek. Továbbra is fennáll a lehetőség, hogy az MKB Hektár Plusz Termékcsalád révén termőföldvásárlásra, beruházásra, szabad felhasználásra, vagy akár hitelkiváltásra fordítsák az igényelt forrást.

Az Agrárközösség további célja, hogy kapcsolatépítéssel támogassák a tudásmegosztást, az információáramlást, hogy az élelmiszeripar a lehető legnagyobbat profitálja az elkövetkezendő évek változásaiból. Ezért szervezik meg március 4-én Kecskeméten az I. Élelmiszergazdasági Üzleti Fórumot, melyre várnak minden innovatív mezőgazdasági termelő és élelmiszerfeldolgozó céget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Hogyan készüljek fel a teleltetésre, mivel permetezzem a növényeket?

2022. szeptember 22. 04:36

Hamarosan be kell vinnem a virágaimat teleltetésre. Hogyan készüljek fel erre, mivel permetezzem őket?

Hogyan menthetem meg a fehéres bevonattal belepett szőlőfürtöket?

2022. július 10. 04:36

Egyhetes távollétünk alatt a szőlőfürtök betegek lettek. Finom, fehéres bevonat látszik rajtuk. Hogyan tudom megmenteni a termést?

Mit tehetünk a liszteske ellen?

2020. június 29. 11:18

Minden évben megjelenik kertemben a liszteske, mit tehetnék ellene?

Vírus okozhatta az elváltozásokat a füge levelein?

2022. május 29. 04:36

Két fügebokrom pár levelén vettem észre egy furcsa elváltozást. Terméshullás is volt, illetve némely megmaradó termésen elfeketedő részek láthatók. Okozhatja-e ezt vírus?