Terményárak

Magukra találtak a gabonapiacok

Agrofórum Online

A kukorica 2,1, a szójabab 1 százalékkal, míg a búza enyhén 0,02 százalékkal, de drágult Chicagóban. Párizsban a repce és takarmánybúza kurzusa emelkedett, a malmi búza és a kukorica lejtmenete azonban még nem ért véget Európában.

A kukorica ára a tonnánkénti 147,9 dollárig drágult, míg a szójabab tonnájáért 331,06 dollárnyit adtak a piacon. A búza kurzusa csaknem stagnált, de a 192,58 dollár/tonnás ár enyhe, 0,02 százalékos plusznak felel meg. Ennek azért van jelentősége, mert öt egymást követő napon is mínuszban zárt az árjegyzés. A lélektani kétszáz dolláros árhoz közeli 197,95 dollár/tonnáról indult el a kurzus csökkenése még február 25-én.

A szójabab tonnánkénti ára egyébként napközben 332,3 dollár is volt, ami egyébként öt hetes csúcsot jelent. A szakértők szerint most korrigált kicsit a piac a múlt heti nagy csökkenéseket követően. A lejtmenetet a koronavírus terjedése miatti aggodalmak váltották ki. Az amerikai tőzsdeindexek szintén emelkedtek azután, hogy a 2008-as válság utáni időszak legnagyobb heti zuhanását produkálták múlt héten. A kereskedők szerint az árupiaci emelkedést a dollár gyengülése is segítette hétfőn.

„Nagyon úgy tűnik, hogy a kukorica és a szójabab kurzuscsökkenése kimerült és a búza kereskedésében is vannak olyan jelek, amelyek optimizmusra adhatnak okot” – nyilatkozta Rich Feltes, az RJ O’Brien brókercég elemzési vezetője a Thomson Reuters hírügynökségnek.

A kereskedők továbbra is nagy mértékű kínai szójabab-vásárlásokra számítanak a jövőben a kereskedelmi megállapodás értelmében.

A repce ára is emelkedett Kanadában, a tonnánkénti ár 463 kanadai dollárig ment fel, ami 1,5 százalékos plusz jelent.

A párizsi árutőzsdén vegyes volt a kereskedés összképe. A malmi búza ára a tonnánkénti 186,75 eurós szintre, míg a kukoricák a 165 tonna/eurós értékre csökkent. Előbbi ára 75 eurócenttel, míg utóbbié 50 eurócenttel csökkent. A takarmánybúza és a repce ára azonban emelkedett. Előbbi 1,9 euróval 148,4 euró/tonnára, utóbbi pedig 2,75 euróval 383 euró/tonnára drágult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

2025. április 26. 14:10

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe a héten.

Esőzést várnak egyes európai búzatermelő vidékeken

2025. április 19. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal került kevesebbe, és a repce 5,8 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa 0,7 százalékkal emelkedett a héten.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

SYMETRA SC – új kategória a repce virágzáskori gombaölőszeres védelmében

2020. április 15. 11:50

Az ADAMA Hungary Zrt. idén új termékkel jelentkezett a repce virágzáskori gombaölőszer piacán. Az alábbiakban a partnerek részéről leggyakrabban felmerülő kérdésekre szeretnék válaszolni.

Nyolc százalékkal nőtt az uniós búzaexport

2023. március 22. 12:17

Az EU-adatok szerint Franciaország továbbra is messze a legnagyobb EU-s búzaexportőr ebben a szezonban 8,69 millió tonnával.

A kedvezőtlen időjárási kilátások növelték az aggályokat

2021. március 5. 08:19

Európában is drágult a repce, a malmi búza, a takarmánybúza és különösen a kukorica vesztett értékéből.

A hirtelen drágulás után esett a búza és a kukorica ára

2023. július 18. 07:40

Oroszország kilépett a Fekete-tengeri gabonakezdeményezésből, de Ukrajna eltökélt szándéka, hogy továbbra is exportáljon a régióból.