Előző cikkünkben, a konzervuborka-termesztés számára alkalmas talajok szerkezetével foglalkoztunk, de nem volt szó azokról a talajkémiai tulajdonságokról, amelyek szintén nagyon fontos szerepet játszanak a sikeres uborkatermesztésben.
A talaj kémhatásával, azaz a pH-val, az uborka termesztésére használt talajok esetében ritkán szokott gond lenni. Mint valamennyi nálunk termesztett zöldségnövény, az uborka is a semleges, enyhén savanyú (6,5-7 pH) talajokat kedveli. Ennek ellenére javasolt a termesztés során a pH folyamatos mérése, mert rosszul megválasztott műtrágyával, rossz minőségű öntözővízzel az érték kedvezőtlen irányba változhat. Magas hidrokarbonát tartalmú vizek lúgosítják, egyes műtrágyák (ammóniumnitrát, ammóniumszulfát) savas irányba tolják el a kémhatást.
A pH beállítása, a semleges, enyhén savas érték tartása azért is fontos, mert erősen savas körülmények között a makroelemek (N, P és K), valamint a molibdén felvétele nehezebb, lúgos körülmények között a félmikro- és mikroelemek növénybe jutása gátolt.
Mésztartalom tekintetében nincs lényeges különbség a zöldségfélék között, az uborka is azokon a talajokon érzi jól magát, amelyek CaCO3 tartalma 1-5% között van. Mészhiány-betegséggel ritkán lehet a szabadföldi uborka esetében találkozni, szemben a hajtatott uborkával, amelynél borús, fényszegény időben gyakran megfigyelhető a hajtások leveleinek kanalasodása, ami a hiány jellegzetes tünete.
Nagyon meszes talajokon (5% felett) előfordul, az ionantagonizmus jelenség, amikor magas mésztartalom hatására a mikro- és félmikroelemek (pl. vas, magnézium, mangán, cink, bór) növénybe jutása gátolt. Tekintettel arra, hogy magas mésztartalmú talajokon általában nincs kordonos uborkatermesztés (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében inkább az ellenkezőjére van példa), a magas mésztartalom következtében jelentkező hajtásvég klorózis csak kisebb foltokban, meszesgödrök közelében, építési törmelékkel szennyezett talajokon fordul elő.
Gyakran szokott a talaj sótartalmával (EC értékével) gond lenni, amire az uborka különösen érzékeny (1. kép). Bár a zöldségféléket sóérzékeny növények kategóriájába soroljuk, de az uborka ezen belül is a különösen érzékenyek csoportjába tartozik. A talaj sótartalmát kifejezhetjük összessó-%-ban és elektromos vezetőképességben, azaz EC-ben, amelynek mértékegysége a mS/cm. A kettő szoros korrelációban van, mind a kettő mérése az elektromos vezetőképességen alapszik, de gyorsabb, helyszínen is megvalósítható nagy pontosságú mérése miatt a termesztési gyakorlatban az EC érték használata terjedt el. A talaj EC értékét meghatározza a talaj tápanyagtartalma és a benne található sóképző elemek (Na, hidrokarbonát stb.) mennyisége, a kijuttatott szerves és műtrágya, továbbá az öntözővíz minősége.
1. kép: A magas talajsótartalom tünetei haragos zöld levélszín és levélszél sárgulás formájában jelentkeznek az uborkán
A zöldségfélék számára kedvező talaj EC érték 1-2 mS/cm között van. A sóra kevésbé érzékenyek esetében (pl. káposztafélék) az 1,5-2 mS/cm, az érzékeny uborka számára 1-1,5 mS/cm értéket célszerű tartani. Az EC érték több élettani folyamatra is hatással van. Egy bizonyos határig történő növelésével elősegíthetjük a reproduktív folyamatokat, így a virágképződést és a terméskötődést, ha nagyon alacsonyan tartjuk az EC-t, vegetatív irányba fog fejlődni a növény, vastagabb szárat, erősebb lombozatot nevel. Tekintettel arra, hogy öntözéssel és a tápoldat töménységének változtatásával könnyen és gyorsan változtatható az elektromos vezetőképesség, ezért az EC jó lehetőség a termesztő kezében a növekedési folyamatok szabályozására.
A talaj tápanyagtartalmának mérésére számos módszer terjedt el. Szabadföldi körülmények között termesztett növények esetében (gabonafélék, szabadföldi zöldségek, szőlő- és gyümölcsültetvények) az úgynevezett AL-módszert alkalmazzák. Az intenzív termesztésben (fólia alatti hajtatás, szabadföldi támrendszeres uborka-, paprika- és paradicsomtermesztés) – ahol a kiemelkedően magasabb termésátlagok miatt magasabb tápanyagszintet kell a talajban a növényeknek biztosítani – a vízben oldódó tápanyagok mérése jobb összefüggést mutat a termésmennyiséggel. Ebből kiindulva, az említett növények termesztéséhez a trágyázási szaktanácsadást a könnyebben felvehető, vízben mért (vizes módszer alapján számított) nitrogén-, foszfor- és káliumtartalom alapján célszerűbb készíteni.
Az ültetés előtti tápanyagszintet talajvizsgálat alapján kell beállítani. Közepes vagy közepesen magas szint biztosítja a palántázást követő megfelelő, nem túl gyors és nem is lassú növekedési ütemet. A foszfor esetében tanácsos magasabb tápanyagszintet megcélozni, aminek két oka is van:
- Az uborka kezdeti növekedéséhez sok foszforra van szükség. Lombtömegéhez képest sokkal több foszfort vesz fel a talajból, mint a tenyészidő későbbi szakaszaiban. Termésképzés idején csökken a növény foszforfelvétele.
- A jó gyökérképződés, nagy gyökérzet csak jó foszforellátottság mellett valósul meg, később a foszfor pótlása több vonatkozásban is nehezebb.
Nitrogénből és káliumból is a közepes talaj-tápanyag ellátottság biztosítja a kiegyensúlyozott fejlődést. Sok nitrogén, intenzív öntözés mellett, erős vegetatív növekedéshez vezet, a növény rosszul köt, a virágokat és a terméseket eldobja, súlyos esetben a töve kipusztul, kirohad (2. kép). Alacsony nitrogénellátás mellett lassú a lombfejlődés, kisebb levelek fejlődnek, nem jön létre a megfelelő nagyságú lombtömeg, ami a szükséges termést biztosítja, és nitrogénhiányban szintén jelentkezhet a terméselrúgás.
2. kép: Túlöntözés és túltrágyázás hatására az uborka töve kipusztul, kirohad
Bár a csepegtető öntözéssel kijuttatott tápoldat meglehetősen speciális tápanyagviszonyokat teremt a talajban az „öntöző hagymákkal”, amelyekben a tápoldat összetételének és töménységének megfelelően alakul a tápanyagtartalom, amiből sokan azt a téves következtetést vonják le, hogy nincs szükség a talaj tápanyagtartalmának laboratóriumi mérésére. Induláshoz (ültetés előtt) mindenképpen, de fejtrágyázások idején, a tenyészidő folyamán is tanácsos legalább egyszer ellenőrző talajvizsgálatot végeztetni!
A csepegtető öntözés hatására, ha az átnedvesedett talajt keresztmetszetében nézzük, egy hagyma alakú átnedvesedést tapasztalunk, a homok talajok esetében megnyúltabbat, a kötöttebb talajoknál laposabbat (1. ábra). Ha jól tápoldatozunk, igyekszünk folyamatosan a talaj nedvességét tartani, úgy a gyökérzet nem „vándorol”, nagyobb része a hajszálgyökereknek a nedves talajréteg szélén fog elhelyezkedni, ahol folyamatosan nedves a talaj és elegendő a levegő is. Az energiáját nem a gyökérzet folyamatos áthelyezésére fordítja az uborka, a termés fog jobban gyarapodni.
1. ábra: Talajnedvesedés cseppenkénti öntözés hatására. Balra a kötött talajon, jobbra a laza talajokon kialakuló „öntöző hagyma” keresztmetszeti képe látható
Az uborka intenzív termesztésének kulcskérdése a megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz! Minél jobb minőségű az öntözővizünk, annál jobban érvényesülnek a tápanyagok!
Az öntözéshez számításba jöhető vizeket alapvetően két nagy csoportra osztjuk:
- felszíni vizek (csatornák, tavak, folyók, források vizei) és
- felszín alatti vizek.
Felszín alatti vizeknél minőségi szempontból további két csoportot különböztetünk meg. A talajvizek az első vízzáró réteg vizei, amelyek 20 méternél sekélyebben helyezkednek el, ide tartoznak az ásott és fúrt kutak. A rétegvizek 20 méternél mélyebben, rétegesen helyezkednek el.
Termesztői szempontból értékelve a felszíni vizeket, az összetételük meglehetősen változó, mivel folyamatosan kitettek olyan minőséget befolyásoló hatásoknak, mint a bemosódás, töményedés, hígulás, hozzáfolyások stb., ebből adódóan a kertészeti felhasználásuk során erre figyelni kell, folyamatos ellenőrzést igényelnek.
A talajvizek kutjairól elmondhatjuk, hogy sok esetben a vizük jelentős mennyiségű, növények számára jól hasznosítható tápelemeket tartalmaznak, de a bemosódásból adódóan, főleg homoktalajokon, toxikus anyagok jelenléte is kimutatható. A rétegvizek regionális különbségeket mutatnak, tájegységenként jelegük viszonylag állandónak tekinthető, így pl. a csongrádi és békési hajtató körzetekben használhatóságukat a magas nátrium-hidrokarbonát tartalom korlátozza. Tekintettel arra, hogy a talajvizek összetétele is idővel kisebb-nagyobb mértékben változik, főleg tápoldatos termesztés esetén az egy-két évenként történő ellenőrzésük tanácsos.
A mérések során sok olyan hibára, fejlődési rendellenességre kaphatunk magyarázatot, amit a víz rossz minősége okoz. Minősítéskor az 1. táblázatban szereplő értékeket vegyük figyelembe! Az EC vagy sótartalom érték kiemelten fontos a víz használhatóságának megítélése szempontjából. Ha az EC értéke meghaladja a 1,5 mS/cm-t, vagy az összessó-tartalom az 1000 mg/l-t, az uborkatermesztéshez kevésbé alkalmas. A hidrokarbonát a pH értéket módosítja, amennyiben magas, lúgosítja a vizet, a tápanyagok hasznosulását rontja, 150-300 mg/l között tápoldatos termesztésre alkalmas, magasabb érték esetén savazásról kell gondoskodni. A vas és a mangán túlzott jelenléte az öntözővízben technikai hibákhoz vezethet, kicsapódva a csepegetők eldugulását okozhatja.
1. táblázat: Támrendszeres uborka termesztéséhez használt öntözővíz minősítése
|
Tulajdonságok |
Minősítés | ||
| Kiváló | Megfelelő |
Kevésbé alkalmas |
|
| EC (mS/cm) | <0,5 | 0,5-1,5 | 1,5< |
| sótartalom (mg/l) | <500 | 500-1200 | 1200< |
| HCO3– (mg/l) | <150 | 150-300 | 300< |
| Na (mg/l) | <35 | 35-75 | 75< |
| Cl mg/l) | <50 | 50-100 | 100< |
| SO42- (mg/l) | <100 | 100-200 | 200< |
| Mn (mg/l) | <0,5 | 0,5-1 | 1< |
| Fe (mg/l) | <0,5 | 0,5-1 | 1< |
| pH | – | 6,5-7 | 7-7,5< |
Gyakori kérdés: A víz magas nitráttartalmának van-e káros hatása? Amennyiben nem ivóvízként használják, csak tápoldatozásra, úgy nincs, sőt a nitrátot, mint nitrogént, fontos növényi tápelemet beszámítjuk a tápoldat készítésekor, csökkentjük vele a bekevert műtrágya mennyiségét.
