Növényvédelem
Fizetett tartalom

Judo – egy régi-új szer levéltetvek ellen

Syngenta Kft.

Az ősz iárpa sikeres termesztésének alapja, hogy megakadályozzuk a vírusok fertőzését az állományban. Az őszi árpa legfontosabb vírusai az árpa sárga törpülés vírus (BYDV) és a búza törpülés vírus (WDV). Közös bennük, hogy vektorok segítségével terjednek, a BYDV vírust a levéltetvek, míg a WDV vírust a kabócák terjesztik.

Mivel a levéltetvek és kabócák a füves területeken, még zöld kukoricán, cirkon jelen vannak, a kelő gabona vonzó tápnövény számukra, betelepülhetnek és hozzák magukkal a vírusokat. Mit lehet tenni, hogy megszakítsuk ezt a folyamatot?

  • Korai vetés kerülése. Ez pont szembe megy a hibridkalászosok termesztéstechnológiai javaslatával. A korán vetett gabona vonzza a levéltetveket, kabócákat. Törekedjünk az optimális időben történő vetésre, korán vetett hibridállománynál a megfelelő védelemre a vírusvektorok ellen. Ha még zöld kukorica vagy zöld gyepes terület mellett lesz a gabonatábla fokozottan figyeljük a levéltetvekre.
  • Ellenálló fajták, hibridek. Az első BYDV ellenálló őszi árpa fajták idén jelentek meg Nyugat-Európában. Ha majd nálunk is elérhetőek lesznek a rezisztens genotípusok, érdemes ezekből választani. Megjegyzendő, hogy ezen őszi árpák csak a BYDW vírus ellen védettek, WDV vírusra nem ellenállók!
  • Növényvédő szeres védekezés. A neonikotinoid típusú csávázószerek nélkül csak a rovarölő szeres permetezés marad, mint a vektorok elleni védekezés. Itt is leszűkült a választék, piretroid típusú készítményeket használnak elsősorban levéltetvek, kabócák ellen.

Mivel az összes piretroid készítmény hatásmechanizmusa azonos, széles körű használatuk aggályos lehet. Érdemes szerkombinációkban gondolkodni, erre egy jó megoldás lehet a Judo. A Judo két hatóanyagú készítmény, a Karate Zeonból ismert lambda cihalotrint és a Pirimor hatóanyagát, a pirimikarbot tartalmazza. A pirimikarb speciális levéltetvek elleni készítmény, a karbamát típusú rovarölő szerek egyetlen még engedélyezett képviselője. Hatásmechanizmusa kolinészteráz-gátló, hasonlóan a már nem engedélyezett foszforsavészterekéhez.

Hogyan tervezzük a levéltetvek elleni védekezést? Mivel a nyár csapadékos volt, jelenleg is sok a levéltetű a kukoricákon, árvakeléseken. Ezek október elején átmehetnek a kelő gabonára. Már 2 leveles gabonán is megjelenhetnek a vektorok. A Judo dózisa 1,25 l/ha, a kezelést a levéltetvek betelepedésekor kell elvégezni. Ha a levéltetvek állományát lecsökkentettük, a további felszaporodásukat a lehűlő időjárás és az ősz végi fagyok gátolhatják, így vírusátvitel veszélye is alacsony lesz.

A Judo-t használva tél végén egészséges, zöld őszi árpa állománnyal találkozhatunk határszemléink során, mely minden kétséget kizáróan nagyobb terméssel honorálja a megfelelően megválasztott őszi védekezésünket!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Repce őszi kártevői – mikor kell beavatkozni?

2025. október 15. 07:10

Nem csökken a veszély: októbertől is aktívak a repce őszi kártevői — a védekezés sikerének kulcsa a monitorkezelés és időzítés.

Ne hagyjuk magukra ősszel a gyümölcsfákat!

2025. október 13. 14:10

A szüret után még nem ér véget a munka. Egy jól időzített rezes kezelés akár több növényvédelmi beavatkozást is kiválthat tavasszal.

Őszi kertmentő tippek minden kertbarátnak

2025. október 12. 08:10

A 23. felhívás a vadkár elleni védekezéstől az atkák és diólégy elleni harcig ad gyakorlati tanácsokat.

Osztozunk a kockázatvállalásban - AgriClime időjárási garancia a Syngenta termékekre

2018. november 5. 12:55

Az AgriClime révén a Syngenta 2019-től már nem csupán az Artesian hibridekkel és a technológiai ajánlásokkal járul hozzá az eredményesebb kukorica termesztéshez, de pénz visszafizetési garanciával a termelésbe fektetett kockázatvállalásban is osztozik a termelőkkel.

Kalászos Start csomag – az integrált megoldás

2021. február 16. 13:32

Az idei szezonban ismét a termelők rendelkezésre áll a Syngenta integrált kalászos csomag ajánlata Kalászos Start csomag néven. A kiváló ár-érték arányú csomagot elsősorban a búzatermesztő szakemberek figyelmébe ajánljuk. A kedvező hektárköltségű csomagban szinte minden, a tavaszi szezonban problémát okozó problémára találunk hatékony megoldást: így a kalászosok gombás eredetű betegségeinek megakadályozására, a nehezen irtható gyomfajok kiiktatására és a rovarkártevők ellen is védelmet biztosíthatunk kalászos tábláinknak.

Syngenta: kimagasló hibridekkel és hatékony növényvédelmi megoldásokkal

2025. február 9. 16:10

A Syngenta a környezeti kihívásokhoz igazodó új termékekkel és csúcshibridekkel indította el az idei évet.

Talajlakó kártevők elleni védekezés a neonikotinoidok és a szerves foszforsav-észterek kivonása után

2020. december 2. 11:08

Az elmúlt években egyre nagyobb gondot okoz a drótféreg kártétel. A tömeges fertőzések a szakemberek számára nem volt meglepő, előre lehetett számolni a kártétel növekedésével. A neonikotinoid hatóanyagok kivonásával ugyanez a drótféreg felszaporodás történt Nyugat-Európában is 2008 után. 2020-ban kivonák a szerves foszforsav-észter hatóanyagokat tartalmazó talajfertőtlenítőket is, így a lehetőségek egyre jobban szűkülnek.