Állattenyésztés

Negatív tendenciák az EU marhahús-piacán

Agrofórum Online

Az Európai Unió marhahúspiacának eleve negatív tendenciákkal kellett szembenéznie 2019-ben, de ezt tovább súlyosbították a koronavírus-járvány következményei.

Az EU őszi szektor-előrejelzése a jelenlegi és a következő évre ennek megfelelően óvatos. A csökkenő szarvasmarha-állomány és az EU-ból származó, élő export csökkenése miatt a brüsszeli elemzők arra számítanak, hogy a marhahús mennyisége az előző évihez képest 2020-ban körülbelül 100 000 tonnával, 1,4 százalékkal, 6,88 millió tonnára csökken a statisztikában. Azt feltételezik, hogy a vágások száma az év második felében kissé megemelkedik az előző év azonos időszakához képest, de ez még nem olvasható ki a júliusra és augusztusra vonatkozóan közzétett adatokból.

2020 első felében az EU marhahústermelése 2,4 százalékkal csökkent. A Covid-19 mellett az EU az egyes tagállamok aszályát is okolja a csökkenésért, ezért egyes termelők idő előtt kisebb súlyú állatokat vittek a vágóhídra – számolt be a német proplanta.de. Az előrejelzések szerint a marhahús-termelés 1,4 százalékkal csökken, ami azzal magyarázható, hogy a szarvasmarha-állományokat csökkentették. Különösen a németországi, franciaországi, osztrák és romániai állattartók mérsékelték készleteiket tavasszal.

Értékesítési oldalon a korlátozások és az éttermek ideiglenes bezárása miatt 2020-ban a fogyasztás éves szinten mintegy 2 százalékos csökkenésére lehet számítani. Az uniós polgárok egy főre eső éves, átlagos marhahús-fogyasztása várhatóan 200 grammal 10,4 kilogrammra csökken.

Az előrejelzés azonban a második koronahullám és az újabb lezárások előtt készült, így a fogyasztás tényleges csökkenése még nagyobb lehet. A következő évre a brüsszeli szakértők az EU belüli marhahús-fogyasztás további 100 grammos csökkenésére számítanak, így átlagosan 10,3 kilogrammra csökkenhet fejenként.

A marhahús iránti alacsonyabb kereslet a koronavírus-válság idején egyértelműen észrevehető a harmadik országokból származó behozatal csökkenésében is. 2020 januárjától augusztusig az import 15 százalékkal zuhant az előző év azonos időszakához képest. Az EU szerint az év egészének importja várhatóan 10 százalékos mínuszt mutat majd és 348 000 tonnát tehet ki.

A visszaesés azonban nem csak a koronavírus-járványnak köszönhető, mert az olyan fontos exportőrök, mint Brazília, egyre több marhahúst adtak el kínai vásárlóknak. Ehhez adódott, hogy Ausztrália exportja az aszály miatt csak nagyon korlátozott volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

A szarvasmarha-, juh-, és kecsketartók figyelmét hívja fel az Agrárminisztérium

2022. december 22. 10:24

Tájékoztató a szarvasmarha-, juh- és kecsketartók egyes feladatairól a jövő évi egységes támogatási kérelem beadásához kapcsolódóan.

Épül az ország egyik legnagyobb sertéshizlaldája

2018. március 30. 08:01

Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén, a 4 milliárd forintos beruházással.

Az állattelep, ami az energetikai csúcstechnológia fellegvára lett

2022. június 17. 13:36

A Tényőn létrehozott állattelep és mintagazdaság az energetikai csúcstechnológia fellegvára is lett.