Agrárgazdaság

Egy év alatt 21 százalékkal csökkent a burgonya ára

Agrofórum Online

Éves viszonylatban továbbra is a napraforgó-étolaj drágult leginkább a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Egy év alatt 29 százalékkal drágult az étolaj, ezután 26 százalékkal az uborka, majd 17 százalékkal a gyümölcsjoghurt drágulása emelkedik ki. Legjobban, 20,5 százalékkal a kései burgonya ára csökkent, ezt 19 százalékkal a fejes káposzta és 16 százalékos mínusszal a vöröshagyma követi.

A zöldségek és gyümölcsök közül az elmúlt egy évben az uborka 26,4 százalékos emelkedése emelkedik ki. Annak ellenéri látványos a plusz, hogy a márciusi 1020 forintos kilogrammonkénti árszintről áprilisban 857 forintra ment le az ár. Januárhoz képest 5,5 százalékkal csökkent egyébként a termék ára.

A kategória 14 termékének zöme éves távlatban olcsóbb lett, ugyanis az uborkán kívül csak a gomba, az alma és a zöldpaprika drágult. A gomba 6 százalékkal, az alma 5,4 százalékkal, a zöldpaprika pedig 4,2 százalékkal kerül többe. A legnagyobb mínusz a kései burgonyánál látható, 20,5 százalékkal. A fejes káposzta 19,1 százalékkal, a citrom 17,2 százalékkal, a vöröshagyma pedig 16,3 százalékkal lett olcsóbb. Januárhoz képest a zöldpaprika 16,8 százalékkal, a fejes káposzta 14,5 százalékkal, a körte pedig 7,9 százalékkal lett drágább. Ezen az időtávon a már említett uborka mellett csak a narancs lett olcsóbb, itt 2,4 százalék a mínusz.

Az inflációs kosárban szereplő húskészítmények közül a csirkeszárny 9,1 százalékos és a rostélyos, csontos marhahús 6,3 százalékos drágulása emelkedik ki éves viszonylatban. Legjobban 9,2 százalékkal a sertéscomb és 8,9 százalékkal a rövidkaraj ára csökkent. Januárhoz képest a csirkemellfilé 8,8 százalékos drágulása és a szárazkolbász 14 százalékos mínusza jelenti a két végletet.

A szeszes italok közül egy év alatt legjobban 8,8 százalékkal a gyümölcsaromás szeszesital drágult, az Unicum viszont 6,5 százalékkal olcsóbb lett. Januárhoz képest is az Unicum ára csökkent csak a kategóriában, 2,3 százalékkal. A minőségi sör viszont 2,7 százalékkal drágult eddig idén.

A többi élelmiszer kategóriáját vizsgálva éves összevetésben a napraforgó-étolaj 29,2 százalékos és a gyümölcsjoghurt 17,1 százalékos plusza vezeti a mezőnyt. A huszonhárom tétel közt csak a vaj és a tejföl ára csökkent, 2, valamint 0,6 százalékkal. Januárhoz képest a napraforgó-étolaj 10,3 százalékos plusza a legnagyobb, érdekes, hogy mínusz nincs ezen az időtávon, a tejföl viszont stagnál.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

40 milliós támogatást kapnának a fiatal gazdák, de máris óriási a felzúdulás

2025. október 31. 13:10

A fiatal gazdákat akarja helyzetbe hozni az Európai Unió az új Közös Agrárpolitika (KAP) révén, de ezt a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel.

Putyin elnök kiadta a kemény parancsot, de ebbe beleroppan az orosz mezőgazdaság

2025. október 29. 16:10

Hogyan hat az évek óta tartó háború az orosz mezőgazdaságra? A szektor nem olyan rendíthetetlen, amilyennek mutatni akarják.

Import burgonya vár ránk? Eltűnhet a magyar!

2025. november 7. 14:10

A melegedő klíma és az új kártevők miatt a burgonya egyre kevésbé termeszthető Magyarországon – évtizedeken belül eltűnhet.

Miért kell a burgonyatöveket feltölteni?

2023. június 1. 04:36

Krumplitermesztéssel kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést Önöknek. Miért kell a burgonya töveit földdel feltölteni?

Miért romlik meg a burgonya tárolás közben?

2020. december 9. 16:14

A tárolási betegségeknek egyik közös jellemzője, hogy a kórokozók már a termesztés helyén, valamint a tárolóban is jelen lehetnek.

Luxuscikk lehet a sült krumpli!

2018. december 29. 12:10

Míg Írországban az elmúlt évben a vendéglátóipari szektor 60-80 euróért juthatott hozzá egy tonna hámozott burgonyához, addig most 340-350 eurót kell fizetniük