Növénytermesztés

Megerősítette éves árbevételi kilátásait a KWS

Agrofórum Online

A KWS csoport nettó árbevétele 5,8 százalékkal emelkedett a vállalat 2020/2021-es pénzügyi évének első kilenc hónapjában. Az EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény és az EBIT, azaz az üzleti eredmény körülbelül 5 százalékkal nőtt, míg az időszak nettó jövedelme az előző év szintjén maradt.

„Az operatív üzleti teljesítményünk összességében nagyon erős volt a tevékenységünkben kiemelten fontos harmadik negyedévben” – mondta Eva Kienle, a KWS pénzügyi igazgatója. „Innovatív fajtáinkat nagyon jól fogadták sok piacon a tavaszi vetésidényben, így a jelentős negatív devizaárfolyam-hatások ellenére is robusztus eredményt tudtunk elérni. Az egész éves tervek tekintetében is jó úton haladunk” – tette hozzá.

A nettó árbevétel a 2020/2021-es pénzügyi év első kilenc hónapjában 1071,3 millió euróra nőtt. Az EBITDA 260,4 millió euróra, az EBIT pedig 193,4 millió euróra emelkedett. A csoport bruttó nyereséget ért el, amely az előző év szintjén maradt, magasabb kutatási-fejlesztési és igazgatási költségekkel, valamint alacsonyabb értékesítési kiadásokkal. Az egyéb működési bevételek javultak, többek között a kintlévőségek csökkentése miatt. Az árfolyamhatások összességében csökkentették a mezőgazdasági termelők számára vetőmagok fejlesztésével, előállításával és forgalmazásával foglalkozó KWS eredményeit.

Az igazgatóság továbbra is arra számít, hogy a teljes pénzügyi évben a KWS csoport nettó árbevétele az előző év szintjén, 1282,6 millió euró körül alakul. Az EBIT-ráta várhatóan az előrejelzés felső tartományában lesz, 11 százalék és 13 százalék között (a Pop Vriend Seeds felvásárlására vonatkozó kiigazítását követően). Az árfolyamhatások jelentős negatív hatással vannak mind a KWS csoport árbevételére, mind eredményére.

A kukoricaszegmens nettó árbevétele az első kilenc hónapban 602,7 millió euró volt, így az előző év szintjén maradt; a szegmens 9 százalékkal növelte a nettó árbevételt az árfolyamhatások kiigazítását követően. A cukorrépaszegmens nettó árbevétele az első kilenc hónapban körülbelül 14 százalékkal 425,4 millió euróra nőtt. A gabonafélék-szegmens nettó árbevétele az első kilenc hónapban 176,9 millió eurót tett ki, így az az előző évivel megegyező. A búza, az árpa és a repcemag értékesítési volumene növekedett. A zöldségszegmens nettó árbevétele jelentősen, 38,5 millió euróra esett vissza, elsősorban a spenótmag iránti alacsonyabb kereslet miatt, amelyben szerepet játszott a Covid-19 járvány.

Az 1856-ban a németországi Klein Wanzlebenben alapított KWS központja az alsó-szászországi Einbeckben található. Több mint 5500-an dolgoznak a cégnél, közülük mintegy 2100-an a kutatás-fejlesztési területen. Utóbbi célokra körülbelül 206 millió eurót költöttek a 2018/2019-es pénzügyi évben. A hazánkban is jelen lévő társaság cukorrépa, takarmányrépa, kukorica, kalászosok (őszi és tavaszi búza, őszi és tavaszi árpa, őszi hibrid rozs, zab, tritikálé), olajos- és fehérjenövények (repce, napraforgó, szójabab, takarmányborsó), cirok, cukorköles, köztesnövény, illetve zöldítő keverék vetőmagokat is forgalmaz.

Kiemelt kép: kws.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Hogy a bio tényleg bio legyen: ellenőrizzük a minősítést!

2024. október 10. 12:10

Minden biotermelőnek rendelkeznie kell hivatalos minősítést igazoló okmánnyal. Aki ezt meg tudja mutatni, annak a termékében megbízhatunk.

Orosz állami támogatással az üvegházakért

2021. augusztus 10. 15:15

Az orosz területek távolkeleti régióinak (kihegyezve a Távol-keleti szövetségi körzetre - 6 953 000 km2) vásárlói kosarába bizony nagy mennyiségű külföldről importált friss gyümölcs és zöldség kerül. Az elmúlt öt évben ezekre a területekre importált friss zöldségek arányában is egyértelmű növekedés tapasztalható.

Folyamatosan növelik az üvegházak számát Oroszországban

2019. február 24. 11:32

Az idei nagy előrelépés előzménye, hogy az elmúlt évben az orosz üvegház-kapacitás 300 hektárral 2500 hektárra növekedett.

Gyümölcs- és zöldségfélék tárolási praktikái

2022. november 9. 09:24

Október-november az az időszak, amikor betakaríthatók a kertben termesztett gyümölcs és zöldségfélék jelentős hányada. A téli tárolás nagyon sok haszonnal jár, hiszen állandóan rendelkezésre áll saját kezünk munkájával megtermelt egészséges élelmiszer. Ahhoz, hogy a tél folyamán is megőrizze jó minőségét, a betárolás előtt és során tegyünk meg mindent, hogy sokáig élvezhessük kétkezi munkánk gyümölcsét.