Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Már ötödik hónapja tart az élelmiszerár-csökkenés a globális piacokon

Már ötödik hónapja tart az élelmiszerár-csökkenés a globális piacokon

FAO Sajtóközlemény

Már öt hónapja tart a lejtmenet a globális élelmiszeráraknál, miután augusztusban is alacsonyabban cserélt gazdát a legtöbb élelmiszer-alapanyag a nemzetközi piacokon – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A sokak által figyelt FAO élelmiszerár-index [1] júliushoz képest 1,9%-kal zárt alacsonyabban augusztusban, még így is 7,9%-kal meghaladva az egy évvel korábbi értékét. A mutató a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi.

A gabonafélék indexe 1,4%-kal csökkent egy hónap alatt miután a búza nemzetközi ára – köszönhetően a kedvező észak-amerikai és orosz termelési kilátásoknak, illetve a fekete-tengeri ukrán búzaexport újraéledésének – több mint 5%-kal zuhant. A rizs ára stabil maradt, azonban a szemestermények jegyzése 0,2%-kal csupán, de erősödött a kukorica drágulásával, ami a forró és száraz európai és észak-amerikai nyár hatásának tudható be, azonban ezt az áremelkedést az árpa és cirok árának mérséklődése ellensúlyozni tudta.

A növényi olajok árindexe 3,3%-kal esett júliushoz képest valamivel alulmúlva a 2021 augusztusában mért szintjét. A szója globális ára óvatosan emelkedett a kedvezőtlen amerikai időjárás esetleges termelési kihatása miatt, ezzel szemben a pálma-, napraforgó- és repceolaj jegyzése csökkent köszönhetően a megnövekedett indonéz pálmaolaj-készleteknek és az ukrán kikötőkből elinduló napraforgó szállítmányoknak.

A tejtermékek átlagosan 2%-kal kerültek kevesebbe augusztusban, miközben az almutató 23,5%-kal szárnyalja túl az egy évvel korábbi értékét. Már tizedik hónapja nő a sajt ára a nemzetközi piacokon, míg a kibővült új-zélandi kibocsátás okán a tejé csökkent, mit sem törődve a nyugat-európai és amerikai termeléscsökkenéssel.

A húsfélék indexe 1,5%-os csökkenést könyvelt el júliushoz képest, így is 8,2%-kal meghaladva az egy évvel azelőtti szintjét. A keresletbőség miatt alacsonyabb árat adtak a baromfihúsért és a szarvasmarháért is, utóbbinál a főbb exportőrök gyenge belföldi kereslete játszott szerepet. A sertéshús jegyzése nőtt.

A FAO cukorár-index 2,1%-os csökkenésével az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére zuhant, köszönhetően az exportkorlátozásoknak Indiában és az olcsó brazíliai bioetanolnak.

Kisebb gabonakibocsátás 2022-ben

A FAO frissítette a gabonatermelési előrejelzését is az idei évre: a gabonakibocsátás várhatóan 1,4%-kal, avagy 38,9 millió tonnával zsugorodik tavalyhoz képest – olvasható a Gabonakészletek és -igények gyorsjelentésben.

A csökkenés java a szemestermények számlájára írható, ezen belül is a kukorica hozama az Európai Unió országaiban tomboló forró és száraz nyár miatt akár 16%-kal is alulmúlhatja az ötéves átlagot. Ezzel szemben a FAO előrejelzése szerint a búzatermés elérheti a 777 millió tonnát, ami a korábban vártnál nagyobb mennyiség és közel megegyezik a tavalyi értékkel, köszönhetően az oroszországi rekordtermésnek és a kedvező időjárásnak Észak-Amerikában. A tavalyi történelmi rekord után a rizs termelése 2,1%-kal zsugorodhat globálisan, főként az egyenlőtlen csapadékeloszlásnak Indiában és Bangladesben.

A tavalyi évhez képest a globális gabonakereskedelem várhatóan 1,9%-kal 469,6 millió tonnára csökken a 2022–2023-as szezonban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Márciusban rekordot dönthet az orosz gabonaexport

2024. március 27. 12:10

Az orosz búza exportára zsinórban második hete emelkedett, amit a világpiacok okozhattak, és az elemzők szerint a gabona kivitele rekordot dönthet márciusban.

100 millió forintot fizetnének egy hektár földért Németországban

2024. március 25. 17:10

Magdeburg közelében 1100 hektáros iparterületet terveznek kialakítani. A helyi gazdák a földjeikért 250 ezer eurót (100 millió forint) kapnának – hektáronként.

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

2024. március 25. 16:10

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás.

Itt az új, 2024-től érvényes Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátor

2024. március 22. 12:10

Létrehoztuk az új Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátort, amely márciustól elérhető az Agrárközösség honlapján.

FAO: idén először emelkedtek a globális élelmiszerárak

2023. május 5. 12:34

A FAO megemelte a a 2022–23-as gabonakereskedelemre vonatkozó korábbi előrejelzését 472 millió tonnára.

Növényevésre fel!

2022. június 23. 10:38

Ha a Föld összes fogyasztója áttérne a növényi alapú étrendre, sokkala nagyob mennyiségű növényi táplálék válna elérhetővé.

Víz: stratégiai erőforrás és a fenntarthatóság kulcsa

2023. július 4. 05:36

Nagy István hangsúlyozta, Magyarország a felszíni vizekből történő öntözést részesíti előnyben, ezzel csökkentve a felszín alatti vízkészletek túlzott igénybevételét.

Kína és India uralja a rizspiacot

2021. február 7. 05:48

Kína 209,6 millió tonnás rizsmennyiséggel vezeti a globális listát. A második helyen India áll 177,6 millió tonnával.