8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

2021 az agrárfejlesztések éve lehet

K&H Bank Zrt.

Az agrárium tavalyi évének megkerülhetetlen része volt a koronavírus-járvány, amely megerősítette a szektor szerepét. Az idei évben a mezőgazdaságot egyrészt továbbra is a vírushelyzet, másrészt a Közös Agrárpolitika átmeneti időszaka fogja meghatározni. A válság nyomán idén is kulcsfontosságú lesz a hazai élelmiszer-termelés, a Közös Agrárpolitika átmeneti időszakában pedig változatlan feltételek mellett lehet forráshoz jutni, ezért számos lehetőség lesz a fejlesztésekre, beruházásokra – hangsúlyozták a K&H szakemberei és az agrárszakértők a K&H Agrár Klub előadásán.

A válság az agrárágazatokat eltérő módon érintette, és számos terület, például a virág- és dísznövény ágazat, a tejágazat, illetve a borágazat igen nehéz helyzetbe került. Összességében viszont jól vette az akadályokat a mezőgazdaság, ugyanis az AgroStratégia 2020-as kutatása alapján a válaszadók csupán tizede (12 százalék) jelezte, hogy a koronavírus-járvány akadályozó tényező volt számára a 2020-as évben.

„Mozgalmas év áll a gazdák és az agrárszakemberek mögött, de legalább ilyen lesz a folytatás is. A nehézségek mellett azonban a járvány okozta helyzet számos, az idei évet is meghatározó pozitív hozadékkal is bír, hiszen még inkább felértékelődött és megerősödött az agrárium szerepe. Kulcskérdéssé vált többek között az élelmiszer-biztonság, valamint a folyamatos élelmiszer-ellátás kérdésköre, emellett a hazai élelmiszer szerepe is fókuszba került, gondoljunk csak a karantén időszakára, amikor a külföldi áruk korlátozottan voltak elérhetők. Az így megváltozott élelmiszerfogyasztási szokások következtében számíthatunk arra, hogy a jövőben is népszerűek maradnak a hazai élelmiszerek” – foglalta össze a legfontosabb hatásokat Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési Főosztályának vezetője.

A koronavírus mellett a Közös Agrárpolitika (KAP) az, ami 2021-ben is dinamikusan alakítja majd a mezőgazdaságot. Az új KAP reformjairól tavaly év végén döntöttek a tagállamok, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament, így a 2023-ig tartó, 2 éves átmeneti időszak idén januártól kezdetét vette.

„A folyamatosan formálódó KAP reformok kialakítása során az uniós agrárminiszterek megállapodása keretében a Tanácsban egy olyan megoldás született, amelyben a környezetvédelmi irányelvek egyensúlyban vannak a versenyképességi és jövedelembiztonsági szempontokkal. A végső döntéshez azonban a társjogalkotó Európai Parlamenttel is meg kell még egyezni. Az átmeneti időszakban a közvetlen termelői jövedelemtámogatások szerkezete várhatóan nem változik, így a következő két évben is biztosítva lesznek a nemzeti támogatások, emellett továbbra is megmaradnak a vissza nem térítendő beruházási lehetőségek. A gazdák számára tehát a fejlesztések idén is adottak lesznek, ezért azt javasoljuk, hogy most használják ki a rendelkezésre álló forrásokat” – tájékoztatott az Agrár Klubon Szentirmay Zoltán, az Agrárminisztérium Agrárközgazdasági Főosztályvezetője.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

FAO: várhatóan emelkedik a súlyosan éhező emberek száma világszerte

2022. szeptember 23. 13:42

Várhatóan emelkedik a súlyosan éhező emberek száma világszerte.

Januártól kezdődik a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése

2023. december 20. 11:10

Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon, a szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) az MTI-vel.

Nagy bevételnövekedés a pánikvásárlások miatt

2020. május 25. 04:47

Az élelmiszerek és az egészséghez kapcsolódó termékek értékesítése olyan mértékben ugrott meg, hogy az ellensúlyozta az olyan termékcsoportoknál tapasztalható visszaesését, mint például a ruházat.

Negyedik hónapja drágul az élelmiszer a világon

2020. október 9. 07:02

A tejindex alig változott a hónapban, a vaj, a sajt és a sovány tejpor árainak mérsékelt emelkedését ellensúlyozta a tejpor árának csökkenése.