Agrárközélet

Elképesztő csodát rejt a Jókai-kert

Agrárminisztérium

A hazai nemzeti parkok munkája messze túlmutat a természetmegőrzésen, a védett fajok és az élőhelyek megőrzésén, hiszen számtalan kulturális, épített örökséghez, régészethez és hagyományokhoz kapcsolódó feladat van, amit az állami természetvédelem lát el.

Mindezt Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára jelentette ki a Kadarka Kör által szervezett szüreti rendezvényen, pénteken, a Jókai-kertben. Az államtitkár beszédében emlékeztetett, 1973-ban jött létre Magyarország első nemzeti parkja, azóta pedig további 9 létesült.

Ezek a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesei, hiszen jelenleg több mint 700 ilyen létesítmény működik, amelyből 350-et – ezek között a Jókai-kertet is – nemzeti park igazgatóságok tartanak fenn, az évi látogatószám pedig meghaladta az 1,6 millió főt.

Ezen felül génmegőrzési feladatokat is ellátnak a nemzeti park igazgatóságok kollégái, mintegy 14 ezer őshonos magyar állat – szürke marha, magyar tarka, bivaly, őstulok, cikta, cigája, és racka juh – él Magyarországon.

Ezen állatok segítségével tartják karban a védett gyepeket hazánkban, amely munka nélkül ezek az állatok már kihaltak volna. A növényi génmegőrzésben is nagy szerepet vállal az állami természetvédelem, ennek része a Jókai-kertben fellelhető,

az országban egyedülálló, csaknem 900 szőlőtőkéből álló kadarka gyűjtemény.

Rácz András hozzátette, amikor Jókai Mór megvásárolta a sváb-hegyi szőlőskertet, megfogadta Herman Ottó szavait, azaz hogy értelemből fakadó szeretettel kell közeledni a természethez. A költő rekultiválta az egykor itt álló elhagyott kőbányát, őshonos gyümölcsfákat telepített, illetve egy kadarka ültetvényt hozott létre teraszos elrendezéssel.

Végrendeletében pedig úgy rendelkezett, hogy ezt a telket olyanokra hagyja, akik biztosítják ezen a helyen az örök madárcsicsergést. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület osztozva a területen, Jókai végakarata szerint kezelik a telket – fűzte hozzá az államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Minden út a biodiverzitás védelme felé vezet?

2021. április 5. 11:20

Csak remélni lehet, hogy alapvetően vitán felül áll a fenntarthatóság fokozásának, a biodiverzitás megőrzésének fontossága, amit legfeljebb a gazdasági kérdések homályosítanak el.

Korán ébred a természet – felkészült rá a kertünk?

2026. február 10. 14:10

Februárban már sok állat aktív, de táplálékhiánnyal küzd. Tudatos kertgondozással most valódi segítséget adhatunk.

A csapdázás természetvédelmi célokat is szolgálhat

2020. április 13. 04:37

Hajas Péter Pál vadbiológussal a csapdázás céljáról, hatályos rendeletekről, kímélő és élvefogó eszközökről, sőt, még a műszőrme-bundákról is beszélgettünk.

Harlekinkatica: Az inváziós kártevők

2018. november 24. 08:36

A harlekinkatica hazai megjelenése után rövid időn belül a leggyakoribb katicabogarunk lett. Annak ellenére, hogy mint ragadozó, jelentős hasznot hajt a kártevők szabályozásával, veszélyt jelent a Magyarországon őshonos rovarokra, így elterjedése természetvédelmi szempontból kifejezetten károsnak tekinthető.