Agrárközélet

Folytatódott az alma lendületes drágulása

Agrofórum Online

Júniusban egy kilogramm almáért 546 forintot kellett fizetni átlagosan, ami idén 58, tavaly júniushoz képest pedig 89 százalékos drágulást jelent. Csak májushoz képest tíz százalékkal került többe az alma átlagosan.

Éves összehasonlításban az alma drágult a legjobban, de a citrom 45 százalékos és a narancs 43 százalékos ralija is kiemelkedik a zöldségek és gyümölcsök országos fogyasztói átlagárának változásai közül – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából. Egy kilogramm citromért 1030 forintot kellett adni májusban, ami igaz 20 forintos mérséklődés tavaly májushoz képest, de idén így is 42 százalékkal lőtt ki az ár. A narancs 667 forintos kilogrammonkénti ára is 40 százalékos idei árugrásnak felel meg. Ezzel szemben a vöröshagyma ára egy év alatt 23 százalékkal zuhant, igaz idén január óta itt is 22 százalékos a plusz. Az elmúlt évet nézve a fejes káposzta 9 százalékos és a késő burgonya 3 százalékos áresése jelentett csökkenést. A többi zöldség és gyümölcs ára mind felfelé változott.

A húskészítmények országos fogyasztói átlagárainak változását nézve az elmúlt egy évben az olasz felvágott 27 százalékos drágulása emelkedik ki, de a párizsi felvágottért is 24 százalékkal többet kellett fizetni. A húsz százalékos drágulást még a rövidkaraj közelítette meg a maga 19,4 százalékával. Éves viszonylatban a KSH fogyasztói árakról szóló statisztikáiban szereplő húskészítmények közül egyiknek sem csökkent az ára. Legkevésbé, 2,3 százalékkal a bontott csirke, 2,8 százalékkal a csirkemellfilé, illetve 7 százalékkal a csirkecomb drágult.

A szeszes italok közül az ízesített szeszes ital 11 százalékos éves drágulása kiemelkedő, a kategória többi termékének árváltozása nem nevezhető számottevőnek. Itt egyedül a vodka ára mérséklődött, a mínusz 2,2 százalék. A többi szeszes ital a 0,7 százalék és 1,6 százalék közötti sávban drágult. Ha csak idei adatokat nézzük a kategóriában, akkor a világos sör, a minőségi sör és a vodka ára is 1 százalék körüli mértékben csökkent. Az ízesített szeszesitalért átlagosan 5 százalékkal kell többet fizetni január óta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Mikor fejtrágyázzuk zöldségnövényeinket?

2019. június 9. 05:38

Szakcikkünk a trágyázás időzítésének és a tápanyagok megosztásának fontosságát ismerteti a szabadföldi zöldségtermesztésben.

A permetező gazda is egészséges élelmiszert enne

2020. február 28. 09:31

A jelenleg megtermelt élelmiszerek 40%-a is kárba veszne növényvédő szerek nélkül a károsítók és kórokozók miatt.

Miért ízes a paradicsom?

2021. július 17. 07:36

A kutatócsoport által kifejlesztett új módszernek köszönhetően a pigmentkoncentrációk elemzése nagyszámú mintában, valamint más gyümölcsök és zöldségek esetében is sikerrel megoldható, amely információk hozzájárulhatnak nemesítési irányok kialakításához.

A természetes permetszer hetekkel meghosszabbítja a friss gyümölcsök és zöldségek élettartamát

2023. május 28. 11:42

Mindannyian jártunk már úgy, hogy miután kivettük az uborkát a hűtőből, azt láttuk, hogy az megfonnyadt, összeaszalódott és megpenészedett.