Agrárközélet

OTP Agrár: új konstrukcióval segítik a gazdákat

OTP Agrár

A gazdaság szereplői közül a mezőgazdasági ágazat élt a leginkább az elmúlt fél évben a kedvezményes kamatozású NHP fix lehetőségével, és a kedvező gazdasági környezet tovább növelheti az agrárium hitelállományát. Az OTP Agrár sajtóreggeli keretében adott képet a magyar agrárhitelezési piac folyamatairól. Az eseményen bemutatták a hitelintézet új termékét is, amelynek segítségével a gazdák még nagyobb forrásokat tudnak az innovációra fordítani. Az OTP Bank Agrár Fejlesztési Hitele már beruházási és fejlesztési célokra is elérhető.

„A magyar mezőgazdaság termelése az elmúlt években látványosan növekedett, amelyben a gazdálkodók teljesítményén túl jelentős szerepe volt a fejlődő piaci értékesítési lehetőségeknek, valamint a hazai agrárium szükségletei alapján kialakított agrártámogatási rendszernek” – vélekedett Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Mint mondta, nem véletlen, hogy a mezőgazdaság kibocsátása 2018-ban elérte a 2720 milliárd forintot, 2010 óta egyharmaddal emelkedett, ezzel a legerősebb növekedést érte el hazánk az Európai Unióban.

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés. „A mezőgazdaság hitelállománya 2019 második negyedévének végén már elérte a 678 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest 12,6 százalékos növekedés – jelzi a banki bizalmat és az összességében optimista gazdálkodói jövőképet. A meglévő és induló hitelfinanszírozási programoknak, valamint a vidékfejlesztési program beruházásainak köszönhetően a hitelezési aktivitás további bővülését várja az agrártárca” – tette hozzá Feldman Zsolt.

A januárban indított, kedvezményes kamatozású NHP fix összes kihelyezésének csaknem negyede – több mint 52 milliárd forint – az agráriumba került, tehát a mezőgazdasági ágazat képviselői éltek leginkább a lehetőséggel – szerepel a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi közleményében. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint a nyertes uniós pályázati projektek megvalósításával az agrárberuházások további növekedése várható idén, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet pedig a következő időszakban is arra ösztönzi az agrárium szereplőit, hogy beruházásaikhoz vegyenek igénybe előnyös feltételekkel kínált hitelforrásokat is.

Az OTP Bank számára – amely már 2011-ben létrehozta Agrárágazati Igazgatóságát – mindez megerősíti, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások kiemelt figyelmet érdemelnek. A hitelintézet mára 11 országban rendelkezik összesen 1500 fiókra kiterjedő hálózattal, és csoport szinten is kulcsszerepet szán az ágazat finanszírozásának. „A határokon átnyúló gondolkodás azoknak az ügyfeleinknek is előnyös, akik több országban is aktívak, tehát a régió más országaiban is igénybe vesznek banki szolgáltatásokat” – fogalmazott az eseményen Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP Csoportban meglévő szinergiák kihasználásáról szólt Benedek Fülöp, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója is: „Minden leánybankunkban jelen vannak szakértő kollégáink, egyre több esetben már önálló, a magyarországihoz hasonlóan üzletágként működő igazgatóságokba szerveződve. A finanszírozás mellett természetesen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szinergiák és a csoport adta lehetőségek kihasználásával még átfogóbb szolgáltatásokat nyújthassunk ügyfeleinknek”.

Az újonnan kialakított agrár finanszírozási termék részleteit Szabó István az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgató helyettese ismertette: „A magyarországi agrárium finanszírozásában a Vidékfejlesztési Program keretében elérhető pályázatok sikeres megvalósításához már régóta igénybe vehető az OTP Zöld folyosó elnevezésű hitelterméke, ami elsősorban a piac nagyobb szereplőinek kínál megoldást. A kisebb vállalkozások kihívásaira – hogy a gazdák minél szélesebb körben élhessenek a kedvező piaci lehetőségekkel – az OTP Agrár Fejlesztési Hitelének legújabb termékvariánsa ad választ, amely a kedvező kamatozású NHP fix lehetőségére épül” – mutatott rá az ügyvezető igazgató helyettes.

A csaknem 1 éve elérhető konstrukciót eddig termőföld vásárlására és szabad felhasználásra vehették fel az érintettek, az pedig, hogy beruházási és fejlesztési célokra már a kedvezményes kamatozású NHP fix-szel is igényelhető, még szélesebb kereteket biztosít az ügyfelek számára.

„A mezőgazdasági beruházások megvalósításához nagy segítséget jelentenek az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességével biztosított banki hiteltermékek, hiszen a bank hitelezési kockázatainak 80%-át az alapítvány átvállalja. Ez lehetővé teszi, hogy a gazdálkodók kedvező feltételű hitelekhez jussanak. A Zöld Folyosó után az OTP Agrár Fejlesztési Hitel egy újabb kiváló hiteltermék, amit az OTP Bank az AVHGA közreműködésével nyújthat” – hangsúlyozta Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Elindultak a mezőgazdasági támogatások a talajművelő gépekre!

2021. június 28. 10:19

A Busa Bt. most teljeskörű segítséget biztosít a pályázat megírásában!

Mérföldkő az ökológiai pályázat kibővítése

2019. május 29. 08:58

Az ökológiai gazdálkodás ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat, köszönhetően az újabb pályázati kiírásnak és a kedvező Agrárminisztériumi döntésnek is. Azonban még így is gyorsabb a fogyasztók bioélelmiszerek iránti igénye, mint az ökoterületek növekedési üteme. Tavaly írtak ki egy új ökológiai pályázatot, amelynek keretéből több hazai gazdálkodó plusz forrást nyert.

A falugazdászok díjmentesen segítik az egységes kérelmek benyújtását

2019. április 10. 03:33

A támogatási kérelmek kétharmadát, évente mintegy 120 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.

Nagy István: közösen meg tudunk küzdeni a nehézségekkel

2023. január 6. 11:40

A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.