Állattenyésztés

AM: rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

AM Sajtóiroda

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal - hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

Az Agrárminisztérium ezt követően azt a döntést hozta, hogy a kiemelkedően magas takarmányárak miatt különösen nehéz helyzetbe került, abrakfogyasztó sertés- és baromfiágazatok igényelhetnek támogatást a hazánknak jutó keretből, amit az érintett gazdálkodók júliusban meg is tettek.

A hazai állattartóknak számos komoly kihívással kell szembenézniük. A gabonapiaci áremelkedés, az orosz-ukrán háború, majd az elhibázott uniós szankciók eredményeképpen kialakult energiaválság és termelési költségnövekedés mind olyan nehézség, melyek jelentősen megnehezítik az ágazat szereplőinek helyzetét. A baromfitartók kivételes alkalmazkodási támogatása jogcímen a baromfitartók számára 4,2 milliárd forintot, a kocatartók számára pedig 2 milliárd forint értékű támogatást fizetett ki a napokban a Magyar Államkincstár. A gyors folyósítás az ágazatot jelenleg sújtó rendkívül magas termelési költségek részbeni ellentételezésével hozzájárul a termelési feltételek biztosításához, ezen keresztül pedig a hazai eredetű élelmezésbiztonság folyamatos fenntartásához mind a baromfihús, mind pedig a sertéshús termékek tekintetében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Magyar fejlesztésű eljárással csökkenthető a sertésfertőzések terjedése

2019. március 5. 07:46

Az 553,87 millió forint összértékű projekt 337,44 millió forint támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében. A fejlesztés a Galen Bio mosonmagyaróvári és konzorciumi partnerként közreműködő Carlsbad Kft. újrónafői telephelyén valósult meg.

A húsárak drágulására lehet számítani - Dél-Koreában is felütötte fejét a sertéspestis

2019. október 26. 10:36

A napokban Dél-Korea bejelentette, hogy már öt farmon találtak sertéspestisben megbetegedett állatokat, elsősorban az észak-koreai határ közelében, és szeptember 17-e óta több mint 15 ezer sertés kényszervágását rendelték el.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

A sertésállomány a nagyméretű gazdaságoknál koncentrálódik

2022. február 20. 04:36

A sertést tartó gazdaságok száma 67 százalékkal visszaesett 2020-ra, és alig haladta meg a 48 ezret.