Állattenyésztés

Charolais marhák látványos bírálatával is várnak az állattenyésztési napokon

Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket az idén 30 éves Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.

A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokat 2022. május 5-7. között tartják Hódmezővásárhelyen. A 30. jubileumát ünneplő Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete (MCTE) számos programmal készül a szakkiállításra és vásárra.

Az alföldi kiállítás 1994 óta a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozója. Kezdettől fogva a Hód-Mezőgazda Zrt. szervezi a Magyar Állattenyésztők Szövetségével és annak tagszervezeteivel. A kiállításon nyilvános showbírálatok, tenyészállat-árverések lesznek, de az érdeklődők az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztési gépeket is megismerhetik.

Az MCTE tagjai már kiválogatták azokat az állatokat, amelyeket kiállítanak a rendezvényen. Jelenleg folyik a kézhez szoktatásuk, és betanítják őket a showbírálaton való felvezetésre.

A 30 éves egyesület a hagyományos fajtabemutatón és showbírálaton túl többféle programmal is készül. Az első nap az MCTE sátránál kvízzel és gasztrodélutánnal várják az érdeklődőket, ahol érlelt charolais marhahúsból készült steaket lehet kóstolni, a házigazda pedig Rákóczi Feri műsorvezető lesz. A gyerekeket gyereksarok várja kézműves foglalkozásokra. Pénteken pedig az MCTE egy nagyszabású charolais bált rendez egy exkluzív hódmezővásárhelyi helyszínen. További információk az egyesület honlapján és Facebook-oldalán találhatóak.

A charolais marha magyarországi honosítása 1971-ben kezdődött, amikor tenyésztési céllal az akkori Jugoszláviából, a mai Szlovénia területéről 67 üszőt importáltak a Szikszói Állami Gazdaságba. Az MCTE 1992-ben alakult meg a charolais húsmarhafajta törzskönyvezésére és teljesítményvizsgálatára.

A 19 alapító tag közül 5 rendelkezett húsmarhával, mintegy 1700 anyatehénnel. Az MCTE-nek jelenleg csaknem 250 állattal rendelkező tagja van az ország 18 megyéjéből, a tehénlétszám pedig meghaladta a 13 ezret.

Az egyesület 2000-ben végezte el az első BREEDPLAN tenyészértékbecslést, és ugyanabban az évben vezették be – a húsmarhafajták között elsőként – a showbírálatot is. Két évvel később megerősítették együttműködésüket a Charolais Világszövetséggel, 2003-ban pedig szakkönyvet adtak ki A charolais fajta és magyarországi tenyésztése címmel. 2004-ben megkezdték az aubrac fajta törzskönyvezését.

Az egyesület 1996 óta rendelkezik a „Kiváló Minőségű hús – Charolais” ábrás védjeggyel. Csak azoknak az egyedeknek a húsa értékesíthető a rendszeren belül, amelyek eredetét garantálni tudják, és charolais fajtajelleget mutatnak. A szervezet keres-kínál honlapot működtet azért, hogy az eladó állatokról tájékoztassa az érdeklődőket, és a vásárlókat összekösse a tenyésztőkkel.

A charolais a XVIII. században alakult ki Franciaországban a helyi hegyitarka marha és a durham felhasználásával. Három célból tartották: fejték, igázásra használták, és fogyasztották a húsát. A 20. században már szinte kizárólag a húsa miatt tartották.

Az 1950-es években váltak világszerte közkedveltté, és az 1950-es évek végén az Egyesült Államokban a charolais szarvatlan változatát is elkezdték kialakítani. Mostanra mintegy 100 országban tenyésztik, eltérő környezeti viszonyokhoz is jól tud alkalmazkodni. Ez a nagytestű húsmarha kiváló legelőkészségű és takarmányhasznosítású, kitűnő gyarapodású, tűri a gyenge csapadékviszonyokat, a magas hőmérsékletet és a hegyi terepet is. Könnyen kezelhető, nyugodt fajta, emiatt a kezdő húsmarha-tenyésztőknek is ajánlják.

A charolais a legmagasabb színhús arányt mutató fajták között található, ráadásul húsa csak kismértékben faggyús. Emiatt a minőséget igénylő fogyasztók is szeretik, illetve ízletes, puha húsa miatt a világ legjobb séfjei is szívesen dolgoznak vele.

A charolais marhák nagytestűek, egyes bikák akár az 1800 kilogrammot is elérhetik.A magyarországi viszonyok között a charolais tehenek átlagsúlya 650-750 kilogramm, a bikáké pedig 1000-1200 kilogramm körül van. A franciaországi tehenek jellemzően 50-100 kilogrammal nagyobbak, míg az USA és Ausztrália charolais tenyésztői a maximum 600 kilogrammos átlagsúlyt tekintik ideálisnak. Az átlagos születési súlya Magyarországon a charolais bikáknak 42, az üszőknek pedig 40 kilogramm.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Nemzetközi bírói csapattal a hódmezővásárhelyi kiállítás függetlenségéért

2019. május 8. 04:21

Idén hat külföldi show-bíró bírál négy szarvasmarha fajtában a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Hamarosan nyílik az egyik legrangosabb hazai állattenyésztési kiállítás

2018. április 20. 07:04

Kevesebb, mint egy hónap múlva, 2018. május 10-11-12. napokon immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont.

Solis traktorok 20-tól 90 lóerőig

2018. június 20. 17:32

A 90 LE-s Solis common rail befecskendező rendszerrel, 12/12-es mechanikus váltóval, két pár hidraulikacsatlakozóval, valamint egy és kétkörös légfékkel, tágas, klímával szerelt kabinnal kapható.

Gépészet Videó

Így ünnepelt AXIÁL Kft. a jubileumi Állattenyésztési Napokon

2018. május 17. 15:29

Véget ért a 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A jubileumi kiállítás kapcsán Umenhoffer Péter, marketingigazgatóval beszélgettünk arról, mivel készültek a rendezvényre és megítélése szerint, hogy sikerült az.