Állattenyésztés

Jó úton haladunk az antibiotikumok visszaszorítása felé

Agrofórum Online

A fogyasztók és az állattenyésztők között sincsen egyetértés abban, hogy az állati eredetű termékek mikor egészségesebbek az emberi szervezetre: ha szabad tartásban nevelkednek az állatok a lehető legkevesebb gyógyszeres kezelést kapva, vagy a külvilágtól elzárva nevelt, gyógyszerekkel védett állatokból nyert élelmiszer hat kedvezőbben a fogyasztókra. Sokakban az antibiotikumhasználat okozza a legnagyobb riadalmat, de szerencsére jó úton halad Európa az állattenyésztésben használt antibiotikumok visszaszorítása felé.

Az állati eredetű táplálékok az emberiség megjelenése óta alapját képezik a táplálkozásunknak, a vegetáriánus és a vegán életforma terjedése ellenére is az állati eredetű táplálékok adják még ma is a növekvő népesség tápanyagszükségletének java részét. A fejlődő területeken az állati fehérje kifejezetten fontos tápanyagnak számít, emellett azonban az is fontos, hogy milyen minőségű termékek kerülnek a fogyasztók elé – erre igen nagy ráhatásuk van az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodóknak és a gyógyszergyártóknak is.

A nagyüzemi állattenyésztésre jellemző Európában, hogy talán még sosem voltak ennyire megbízhatóak és veszélytelenek az európai állati eredetű termékek, mint manapság. Ez elsősorban a szigorú élelmiszer-biztonsági szabályozásoknak köszönhető, amelyek betartása mellett szinte elképzelhetetlen, hogy bármilyen, betegséggel fertőzött állati eredetű termék kerüljön forgalomba, továbbá az antibiotikumokkal kezelt állatokat is kivonják az élelmiszerláncból addig, amíg a gyógyszerek a szervezetükben kimutathatóak.

Az európai állatgyógyászattal foglalkozó cégek ténykedésése egyébként sikeres, már hosszú évek óta nem ütötte fel a fejét igazán komoly méretű járvány. Erre legutóbb körülbelül 20 évvel ezelőtt volt példa, amikor a száj- és körömfájás járvány tört ki kontinensünkön. Ez természetesen nem csak a megfelelő gyógyszerek kifinomult használatának, hanem a beteg állatok időben történő észlelésének és kiszelektálásának is köszönhető.

És ami még jobb hír, hogy a már fentebb említett szigorú előírások miatt az állategészségüggyel foglalkozó cégek az antibiotikum használat helyett igyekeznek befektetni olyan, megelőző technológiák fejlesztésébe, melyekkel meg lehet előzni egyes betegségek felbukkanását és ezáltal vissza lehet szorítani az antibiotikumok használatát, ezzel tovább csökkentve a felhasznált gyógyszerek mennyiségét az állattenyésztésben.

Eközben sokan a szabad tartásra esküsznek, amely az állatokra valóban jó hatással lehet, viszont a betegségek megelőzése a szabadon tartott haszonállatok esetében jóval nehezebb feladat. A szabadtartásban nevelt jószágok ugyanis szinte bármikor érintkezhetnek beteg vadállatokkal és így könnyen terjedésnek indulhatnak különböző betegségek – gondoljunk csak az utóbbi időszak afrikai sertéspestis eseteire, melyek komoly problémákat okoztak mind a házisertések, mind a vaddisznók között – írja az euronews.com.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Tovább csökkent a vágómarha termelői ára

2023. június 1. 12:23

Az Agrárközgazdasági Intézet elemzései alapján a vágómarha termelői ára továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

Biotojás-termelő céget választottak az Év Biogazdaságának

2021. november 4. 05:36

Az „Év Biogazdasága” címet nyerte el a Biolla Kft., mely a Farm Tojás Csoport egyik termelő vállalata.

Modern sertéstelepeket adtak át

2023. január 5. 10:34

A magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata az élelmiszeripar, amely több mint 4 ezer vállalkozás 33 szakágazatba sorolva folytat termelést hazánkban.

Speciális állatállomással bővült a MATE Embrió-átültető Központja

2022. szeptember 20. 11:32

Speciális állatállomással bővült a MATE Kaposvári Campusán működő Embrió-átültető Központ.