21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Állattenyésztés

A marhahús-fogyasztás növeléséért kampányol a kamara

MTI

A magyar marhahús-fogyasztás uniós átlaghoz közelítése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - mondta a köztestület elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Győrffy Balázs kiemelte, hogy a magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada.

Statisztikai adatok szerint Magyarországon a szarvasmarha-állomány 2017-ben 864 ezer volt, 2010 óta mintegy 200 ezerrel nőtt. Ez elsősorban a húshasznú szarvasmarhatartás növekedésének köszönhető, a húshasznú tehénállomány ugyanis 2004 óta mintegy négyszeresére (148 ezer egyedre) bővült – mondta a NAK elnöke.

Elmondta: az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai azt mutatják, hogy tavaly 106 ezer szarvasmarhát vágtak le Magyarországon. A levágott állatok élősúlya 53,4 ezer tonna volt. A levágott szarvasmarhák 64 százaléka tehén, 23 százaléka bika volt. Mindez rávilágít arra, hogy idehaza jellemzően a tejtermelésüket befejező teheneket vágják le, és nem a kimondottan az étkezési célra tenyésztett húsmarhákat – fűzte hozzá.

A statisztikai adatok alapján a tavalyi év első 11 hónapjában Magyarország 40 ezer tonna élő marhát exportált, az import pedig valamivel meghaladta a 17 ezer tonnát. Az élőmarha-export főként Törökországba, Ausztriába és Oroszországba irányult, míg az import elsősorban Hollandiából, Németországból és Ausztriából érkezett. Magyarország marhahús-exportja és -importja egyaránt mintegy 12 ezer tonna körül alakult tavaly január és november között.

Győrffy Balázs arról is beszélt, hogy az agrárkamaránál fontosnak tartják azt is, hogy fejlesszék a feldolgozóipart, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű marhahúst állítsanak elő a feldolgozással foglalkozó cégek. Csak a belföldi üzletekben és vendéglátóhelyeken is elérhető, minőségi marhahússal képzelhető el a magyarországi marhahúsfogyasztás növekedése. Ezek mentén a kamara az ágazat szereplőivel együttműködve támogat minden olyan irányú törekvést, ami ezt a célkitűzést szolgálja – hangsúlyozta a NAK elnöke.

Hozzátette: a most induló kampány során az agrárkamara mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar fogyasztóknak a húsmarhatartással, a szarvasmarhák hazai feldolgozásával, valamint a marhahúsok vásárlásával, tárolásával, elkészítésével és fogyasztásával összefüggő hasznos információkat adjon át – mondta Győrffy Balázs.

Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője – aki maga is szarvasmarhatartással foglalkozik – elmondta: a hús termelése és fogyasztása összefügg a mezőgazdaság termelési kultúrájának fejlődésével. A hús – így a marhahús is – alapvető élelmiszer, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz ugyanúgy hozzátartozik, mint a gabona, zöldség, gyümölcs vagy a tej.

A marhahúsról pedig elmondható, hogy kiváló fehérjeforrás. Nagy mennyiségben tartalmaz B12-vitamint, ami nélkülözhetetlen a vérképzéshez és az idegrendszer működéséhez. A marhahús fontos vasforrás is, és magas cinktartalma erősíti az immunrendszert, foszfortartalma pedig erősíti a fogakat és a csontokat. Emellett a szarvasmarha-tartás Magyarországon kifizetődő is, biztos megélhetést ad – húzta alá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

Sokat pereskednek az osztrákok a tehenek miatt

2020. december 26. 05:46

Ausztrián belül Tirol tartományban pereskedtek a legtöbbet szarvasmarhák miatt. Karintiában és Alsó-Ausztriában is elég sokszor került a bírósági anyagok témájába tehén.

Nem mészárolják le a szabadon élő lengyel marhákat

2019. május 30. 12:33

Az állatjogi aktivisták kiemelték, hogy az állatok megölése elfogadhatatlan, mert ennél sokkal humánusabb megoldások is vannak.

Elérhetőek a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez szükséges útmutatók

2020. január 27. 09:02

Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók.

Az osztrákok alkalmazáson keresztül adják veszik a szarvasmarhákat

2021. november 30. 05:02

Szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét és lovat is el lehet adni néhány kattintással egy okostelefonon keresztül az alkalmazással.