Állattenyésztés

Nem változtak az európai bárányárak

NAK

Az európai bárányhús-piacok az elmúlt héten törékeny egyensúlyt tartottak fenn, a csökkent kereslet alacsonyabb kínálati mennyiségekkel párosult.

A vágások száma – EU27-et és az Egyesült Királyságot is számítva − 2020 első két hónapjában 5,4%-kal csökkent a 2019 év január-februári adatokhoz képest. Az Európai Bizottság legfrissebb adatai szerint Franciaországban (-7,0%) és Görögországban (-3,6%) mutatkozott különösen jelentős visszaesés a vágások tekintetében.

Az EU tervezete szerint az EU27 + Egyesült Királyság teljes juhhústermelése 1 %-kal csökken 2020-ban, 899 000 tonna értékre (cwe). A önellátási mutató, az előrejelzés szerint, ebben az évben 94 % lesz, szemben a 2019-es 95 %-kal. Ha ez az előrejelzés megerősítést nyer, ez lesz az első csökkenés az elmúlt hat évben.

A fent jelzett kínálatcsökkenés lehetővé tette a piac számára, hogy az elmúlt pár hónapban viszonylag rugalmasan tudjon alkalmazkodni az éttermek és vendéglátóipari egységek bezárásából adódó kedvezőtlen feltételekhez, és az árak akár még emelkedhetnek is, ha az európai országok sikeresen újraindítják gazdaságukat a nyári hónapokban.

A május 17-ével végződő 20. héten a nehézbárány átlagára az EU27-ben 565,5 EUR/100 kg volt, tehát az előző héthez viszonyítva változatlan maradt. Az árak a legtöbb nagy juhhús-előállító országban sem mutattak változást, bár a holland árak 3,4%-kal magasabbak voltak a korábbi héthez képest. Az Egyesült Királyságban az árak szintén változatlanok voltak, 539,2 EUR/100 kg értéken maradtak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Törökország feloldotta a magyar szarvasmarha és juh bevitel korlátozását

2018. szeptember 14. 11:23

A szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv betegség 2015-ös megjelenése óta ezen állatok exportja számos harmadik országba akadozott.

A juh- és kecsketenyésztőknek kedvező az Európai Parlament új jelentése

2018. május 4. 07:23

A jelentés egyik fő sikere, hogy az uniós parlament felkéri a tagállamokat, hogy a tejágazati csomag pénzügyi támogatását mostantól a juh- és kecsketejre is terjesszék ki.

Pályázati lehetőség tejhasznosítású juh- és kecsketartók számára

2018. november 5. 07:36

A támogatási kérelem benyújtására elektronikus úton, ügyfélkapun 2018. december 1. és december 21. között van lehetőség a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.

Beárazzák a juh- és tehénböfögést az üvegházhatású gázok csökkentése érdekében

2022. június 29. 09:17

A kormány és a mezőgazdasági közösség képviselői által összeállított tervezet szerint a gazdálkodóknak 2025-től fizetniük kell gázkibocsátásukért.