Kerttulajdonosként és termelőként is nagy felelősségünk van az élelmiszer-pazarlás témakörében is. Ez nemcsak az ökolábnyom kérdését feszegeti, hanem egy olyan problémát is, hogy rengeteg élelmiszer kerül azért kukába, mert „már nem olyan szép”.
Természetes szokása a legtöbb embernek, hogy csak a tökéletes zöldséget vagy gyümölcsöt eszi meg. Az élelmiszer-pazarlás többnyire itt kezdődik, de idesorolható az is, amikor ismerjük a szöveget: „Most dobjam ki a csomagolt jégsalátát, vagy várjam meg, míg megromlik?” És persze ez csak poénkodás, de a valóság az, hogy sokkal több élelmiszer romlik meg a hűtőben, mint az elvárható lenne. Túlvásárlás miatt, és nem reálisan, szemünkkel vásárlás okán fordul elő ez többnyire.
De a termelői oldalon is keletkezik élelmiszer-hulladék, mi több, még a házikertben is!
Kicsit görbe, kicsit savanyú, de a mienk
Nem, nem a filmből akartam idézni az ominózus déligyümölcsnél elmondottakat, hanem arra a klasszikus esetre utaltam, hogy a sérült gyümölcs és zöldség sokszor a házikertben is a komposzton végzi. Pedig a legtöbb csak szépséghibás, és kompótba, lekvárba rakva azokat, ki kérdezi meg, hogy vajon milyen nagy vagy szép volt a gyümölcs?
Szaktanácsadóként dolgoztam egy olyan mezőgazdasági cégnek, aki multihoz szállított be és egy méretellenőrző rendszeren keresztül került lecsomagolásra a zöldség. Ami nem ment át a szín/méret/forma vizsgán, az ment egy ládába ömlesztve, és vagy kiöntötték a gazdaság egy csücskében, vagy ment a marhák elé. Igen: több tonna élelmiszer, ami igazából szemétként volt kezelve. Nézni is rossz volt, és amúgy nem mellesleg sok dolgozó hazavitte volna szíve szerint, csak nem engedték nekik.
Házikerti szinten ami nem megy át a frissfogyasztásra való szűrőnkön, azt dolgozzuk fel!
A zöldségek és gyümölcsök feldolgozása nemcsak az öngondoskodást teszi lehetővé, de csökkenti a kidobni való alapanyag mennyiségét is.
Egy kicsi és görbe paprika, egy félig még jó paradicsom ugyanúgy megfelelő lecsóként, mintha a „patentül” szép termény került volna bele. Vegyük elő a régi szakácskönyveket, melyekben még szuper hagyományos receptek vannak a befőzési időszakra.
Ugyanígy nagy kedvencem az úgynevezett dobálós savanyúság, amikor a hűtőszekrény fiókjában már kicsit szikkadt sárgarépát, paprikát ugyanúgy beledobálhatjuk a savanyúságba, mint a friss terményt. A savanyúságlében megszívják magukat és egy tökéletes végeredmény, egy vegyes savanyúság lesz belőle, amivel megmentettünk nagyon sok kiló kidobandó élelmiszert.
Az élelmiszer-pazarlás ellen tudatossággal védekezhetünk, és nagyon sok praktika áll rendelkezésre, hogy valóban tehessünk ellene, és ne csak beszéljünk róla!
A végcél meg a cefre lenne?
Jó magyar szokás szerint – és itt a pálinkamesterek fel is húzzák a szemöldöküket és mordulnak egyet – a magyar ember lassan bármiből tud pálinkát főzni. Nem az a célom, hogy erre buzdítsak mindenkit, de van az a gyümölcs, ami például még kiváló lehet akár cefréhez is. Tehát elrugaszkodhatunk a klasszikus lekvár-lecsó-savanyúság háromszögtől, mert ezernyi és egy receptet találhatunk ki, és nyugodt szívvel pálinkafőzésre vagy almaborra is kalkulálhatunk, ha annyira sok a gyümölcs.
