Életmód, gasztronómia

Megváltoztatta a vírus a borturizmust – Kilép a pincéből az ágazat

Agrofórum Online

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából. 2020 így is jelentős veszteségeket hozott az ágazatnak, az új ötletek azonban sikeresek és a jövőben új vendégkört vonhatnak be a borturizmusba.

A vírus előtt, 2019-ben nálunk igazán szárnyalni kezdett a borturizmus, ekkor indult be igazán ez az üzletágunk. Számtalan rendezvényünk, vendéglátó eseményünk volt, csaknem minden hétvégén kóstolót tartottunk és ott voltunk minden jelentősebb fesztiválon is – mondta el Schieber Anita.

A Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője hozzátette: ebben a perspektivikus helyzetben eleinte úgy tűnt, hogy 2020 még az előzőnél is jobb év lehet, tavaly azonban lényegében hatvan nap után megszűnt a vendéglátás, amely mindenkit sokként ért a borturizmusban is.

„Egy komoly kihívásokkal teli időszak következett, hiszen egycsapásra megszűntek a borkóstolók, bezárt az éttermünk és a kereskedelmi értékesítés is visszaesett. Ráadásul már egyre nagyobb mennyiségben szállítottunk bort a vendéglátásba, köztük Michelin csillagos éttermekbe is, amelyek természetesen szintén bezártak.”

Felfokozott érdeklődés

„Ezekben a hónapokban az volt a célunk, hogy a kollégáink munkahelyét meg tudjuk őrizni. Az első sokk után átszerveztünk feladatköröket, új megoldásokat és ötleteket valósítottunk meg, így senkit sem kellett elküldenünk.”

Májusban következett a nyitás, amelynek során a borturizmus egésze és a Schieber Pincészet is azt tapasztalta, hogy a borkedvelők elementáris igénnyel fordultak a sokáig elképzelhetetlen események felé. „Ekkortájt nagyon komoly érdeklődést tapasztaltunk, szinte állandó teltházzal működött az éttermünk, folyamatos jelentkezés volt a borkóstolóinkra, nagyon jól sikerült a hagyományos Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvényünk is. Ebben az is segített, hogy májustól az ismert okok miatt felértékelődött a belföldi turizmus.”

Új szabályok, új módszerek

Fontos ugyanakkor, hogy a borturizmust ekkor nem lehetett ott folytatni, ahol a koronavírus megjelenése előtt abbahagyták. „A biztonságot tartottuk elsődlegesnek, ezért szigorú rendszerességgel fertőtlenítettük a felületeket, így például az asztalokat, kilincseket. A távolságtartás biztosításában sokat segített az éttermünk terasza, emellett ahol szükséges volt, ott minden esetben maszkot és kézfertőtlenítőt biztosítottunk a vendégeknek és kollégáinknak egyaránt. Ami nagyon fontos, hogy ebben az időszakban felértékelődtek a szabadtéri rendezvényeink. Eredetileg járványvédelmi okokból igyekeztünk mindent, amit csak lehetett, szabadtérre szervezni, de természetesen hamar láttuk, hogy a kellemes időjárásban, szép környezetben megvalósított kóstolásaink egy új élményt jelentenek a vendégeknek is. Persze a korábbi években is voltak szabadtéri eseményeink, de tavaly májustól kezdve ezek igazán hangsúlyosakká váltak. Azt gondolom, hogy ez a trend tartós marad, hiszen a járvány elmúltával is vonzó és maradandó élmény lesz majd a borkóstolással egybekötött dűlőtúránk” – mondta el Schieber Anita.

A borturizmus jövője?

Mindez az őszre teljesedett ki igazán, amikor a hagyományos Szekszárdi Szüreti Napok alkalmával a nagy főtéri gyülekezés helyett a vendégek ezeket a szabadtéri alkalmakat választották. „Több nap alatt, kisebb csoportokban összesen több száz vendéget tudtunk bevonni a szabadtéri eseményeinkbe. Ez egy teljesen biztonságos módszer arra, hogy a borkedvelők egyszerre kiránduljanak, gasztronómiai élményeket szerezzenek, borokat kóstoljanak. Ráadásul minden ilyen alkalomhoz valamilyen program is társult, például zenei élmény vagy irodalmi felolvasóest. Azt gondolom, hogy hosszabb távon is ez a komplex élmény, a szabadtéri borkóstolás lesz a borturizmus jövője, hiszen látható, hogy a vendégeknek tetszik és hatalmas igény mutatkozik ilyen programokra.”

Schieber Anita ugyanakkor megjegyezte: a 2020-as év még a jó adottságokkal rendelkező pincészet számára is nagy érvágás, mintegy 20-25 százalékos bevételkiesést jelentett. „Nagyon sajnálom azokat a vendéglátós kollégákat, akik ennél is lényegesen nagyobb veszteségeket szenvedtek el, és jelenleg nulla bevételük van” – fogalmazott a pincészet tulajdonosa, aki szerint ugyanakkor az új módszerek révén hosszabb távon a borturizmus profitálhat mindazokból az ötletekből, amelyeket a tavalyi helyzet hozott.

Borkóstolás Zoomban?

A másik, rendhagyó megoldás, amellyel járványhelyzetben meg lehetett ragadni a borkedvelők figyelmét, az elsőre talán meglepőnek hangzó online borkóstolás. A vendégkörnek előre kiküldött tételeket egy videókonferencia keretében ki-ki az otthonában bontja fel, és a borértő vezetőt hallgatva kóstolja. A rendhagyó formátum sikeresnek bizonyult, a Schieber az ősz és tél folyamán több alkalommal rendezett ilyen online borkóstolást összesen csaknem 200 résztvevővel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Hársfatea: mikor, miért és hogyan érdemes inni?

2026. január 14. 14:10

Illatos, meleg és jól ismert – a hársfatea sokkal többet tud, mint gondolnánk. Összegyűjtöttük, mire használható biztonsággal a mindennapokban

Így kell szellőztetni a mínusz 10 fok alatti fagyban – megváltoznak a szabályok

2026. január 13. 09:10

Érdemes ugyanúgy szellőztetnünk a fogcsikorgató fagyban, mint a 0 fok fölötti, kellemesnek mondható téli időben? Nem, mert a szabályok megváltoznak!

Elindult a szőlőszüreti ellenőrzés

2022. augusztus 26. 10:39

Idén a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit.

Nagyot csökkent a bor termelői ára

2019. július 8. 09:03

Szakértők szerint a felsorolt árak azért is megdöbbentően alacsonyak, mert Magyarországon a borszőlő termelési költségei lényegesen magasabbak, mint a nagy bortermelő nyugat-európai országokban.

Egy szőlőfajta története - Teutonoktól a Rizling nemzedékig

2019. április 28. 06:34

A fajta népszerűségének és sikerének fenntartása érdekében a Német Borászati Intézet létrehozta a „Rizling nemzedék” elnevezésű szervezetet, amely a 35 évesnél fiatalabb gazdákat buzdítja a rizling kultúra fejlesztésére, ápolására.

Bemutatkoznak a hazai pincészetek legjobbjai a pécsi Adventi Borszalonon

2022. november 7. 14:07

Magyar és külföldi pincészetek legjobb boraikkal, helyi termelők kézműves termékeikkel mutatkoznak be a pécsi vásárcsarnokban zajló 4. Adventi Borszalonon december 4-én, bronzvasárnap.