Növénytermesztés

2014-ben is megvannak a legjobb kukorica hibridek – Pioneer és Dekalb az élen

Agrofórum Online

A Vetőmag Szövetség közzétette a GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2014-es eredményeit.

A Vetőmag Szövetség közzétette a GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2014-es eredményeit. A legjobb termésátlagokat a Pioneer és a Dekalb hibridjei könyvelhették el.

 

 

Dekalb és Pioneer diadal

Igen korai fajták (FAO 240-299)
Rangsor: szemtermés (t/ha)

Az igen korai fajták esetében három hibrid vizsgálatát végezték el a szakemberek. A legeredményesebb a DKC3623 hibrid lett, méghozzá 12,85 tonna/hektár termésátlaggal. A második helyen is Monsanto termék végzett, a DKC4014 a maga 12,62 tonna/hektár eredményével. A harmadik a rangsorban a KWS 2370 kukorica, amely hektáronként 12,44 tonnát termett.

Korai fajták (FAO 300-399)
Rangsor: szemtermés (t/ha)

A korai fajták esetében is a Monsanto hidridje került az első helyre 14,17 tonnás hektáronkénti termésátlaggal. Ez a DKC4717. A következő három legjobb hibrid ugyanakkor a Pioneer terméke lett. A P9486 13,88 tonna/hektár, a P9528 13,84 tonna/hektár, a P9494 pedig 13,71 tonna hektár termésátlaggal büszkélkedhetett. A vizsgálatból kiderült, hogy az 5., 6. és 7. legjobb eredményt szintén Dekalb hidrid produkálta.

Középérésű fajták (FAO 400-499)
Rangsor: szemtermés (t/ha)

Az idei évben a középérésű csoportban a Pioneer P9981 hibridje került az első helyre 14,57 tonna/hektár termésátlaggal, utána a Dekalb DKC4943 kukorica következik 13,85 tonna/hektárral. A dobogóra jutott egy másik Pioneer hibrid is, a 13,80 tonna/hektárral betakarított P9915.

Késői fajták (FAO 500- )
Rangsor: szemtermés (t/ha)

A késői fajták esetében a dobogón csak Pioneer vetőmagokat találunk. A P0412 hibrid 14,66 tonna/hektár eredményt produkált, míg a P9911 hibridet 14,34 tonna/hektárral takarították be. A P0216 is 14 tonna felett termett, míg a negyedik helyen a Monsanto DKC4222 kukoricája éppen 14 tonnát.

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2014 Ide kattintva letölthető!

A fajtakísérletről

2014-ben a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó 43 hibridet vizsgálták. A termesztésben kis hányadot képviselő silókukorica hibridek idén sem kerültek be a kísérletbe.

A fajtakiválasztás egyik alappillére volt, hogy a 2014-ben újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe.

A fennmaradó fajtaszámot az előző évek GOSZ-VSZT Posztregisztrációs kísérleteiben legjobban szereplő hibridekkel töltötték fel.

A szervezők mindezek után lehetőséget biztosítottak a nemesítő házaknak, hogy az adott fajtaszám keretükön belül lecserélhessék azokat a fajtáikat, melyekről úgy ítélték meg, hogy ennél jobb genetikai potenciállal rendelkezőt tudnak versenyeztetni.

2010 óta a nemesítő házak olyan hibrideket is indíthatnak, melyek hazai elismerésben nem részesültek, de az EU listán szerepelnek. A FAO szám pontos meghatározása érdekében ezek a hibridek elővizsgálatban szerepeltek. Egy kompenzációs listát is létrehoztak, amelyről a fenti kritériumok alapján szerepelni nem tudó, kisebb nemesítő házak is bejuthattak a kísérletbe.

A fent leírtak alapján minden ok megvan azt feltételezni, hogy a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítani a 2014-es esztendőre is.

12 helyszín az ország különböző pontjain

A meghatározott 12 kísérleti helyhez a lehetőségek szerinti legjobb területi elosztást dolgozták ki. Így volt kísérlet a nagy kukoricatermő vidékeken (Debrecen, Mezőhegyes, Iregszemcse, Kaposvár, Tordas, stb.), valamint reprezentálva volt a Dél-Alföld is (Székkutas). A FAO 500-as éréscsoportba tartozó hibrideket Magyarország déli részén (Iregszemcse, Székkutas, Kaposvár, Jánoshalma, Mezőhegyes, Eszterágpuszta), és két további helyszínen (Tordason és Debrecenben) állították kísérletbe.

A helyszínek: Bábolna, Tordas, Jászboldogháza, Szombathely, Eszterágpuszta, Debrecen, Kaposvár,  Mezőhegyes,  Nyíregyháza, Iregszemcse, Székkutas, Jánoshalma

A kísérletben résztvevő hibridek

KWS 2370 – KWS
DKC3623 – Monsanto
DKC4014 – Monsanto
DS0336 – Dow AgroSciences
ES Flato – Euralis
ES Antonetti – Euralis
ES Sensor – Euralis
GKT376 – GK Kft.
Limanova – Limagrain
MAS 35.K – Maisadour
DKC4025 – Monsanto
DKC4522 – Monsanto
DKC4541 – Monsanto
DKC4590 – Monsanto
DKC4631 – Monsanto
DKC4717 – Monsanto
DKC4795 – Monsanto
DKC4490 – Monsanto
P9175 – Pioneer
P9486 – Pioneer
P9612 – Pioneer
PR37N01 – Pioneer
P9241 – Pioneer
P9528 – Pioneer
P9494 – Pioneer
Axxys – RAGT
Winxx – RAGT
Ferarixx – RAGT
Futurixx – RAGT
NK Lucius – Syngenta
ES Cortes – Euralis
TOUAREG – Euralis
Kassius – KWS
DKC4943 – Monsanto
P9721 – Pioneer
P9915 – Pioneer
P9981 – Pioneer
P0105 – Pioneer
DKC5276 – Monsanto
DKC5222 – Monsanto
P0216 – Pioneer
P0412 – Pioneer
P9911 – Pioneer

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Napraforgó: reális cél a termésátlag további növelése

2021. március 5. 14:46

A tavalyihoz hasonló, 600 ezer hektár feletti vetésterületre számít idén a napraforgó vetőmag piacvezető Syngenta, áll a cég ágazati előrejelzésében. Bár az elmúlt években kiválóan teljesítő napraforgó lendülete tavaly a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt némileg megtorpant, a szakértők szerint komoly lehetőségek vannak a növényben: kedvező időjárási feltételek mellett akár további rekordokat is elkönyvelhet a szegmens.

Újdonság a Syngenta kínálatában - nemcsak véd, többletet is ad a kalászosnak

2019. január 24. 09:54

Több éves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként a kalászos gabona területén 2019-től elérhető a gazdálkodók számára az Elatus Era. A készítmény a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és a fuzárium ellen is sikerrel vethető be, emellett markáns zöldítő-termésnövelő hatással is rendelkezik.

Tarolt a Syngenta lila paradicsoma Berlinben

2020. február 12. 08:38

A YOOM™ rendkívül innovatív paradicsomfajta, amely könnyen felismerhető különleges lila színéről és édes-savanyú zamatáról

Amistar Sun – a sikeres és nyereséges repcetermesztés kulcsa

2019. április 5. 06:58

Az intenzív módon őszi káposztarepcét termesztő gazdálkodók körében köztudott tény, hogy a magas és nyereségesen értékesíthető terméshozam elérése a tenyészidőszak során szigorú technológiai fegyelem betartását követeli meg.