Növénytermesztés

40 millió köbméternyi belvizet fogtak vissza medrekbe, tározókba

MTI

A vízügyi igazgatóságok mintegy 40 millió köbméternyi belvizet tudtak holtágakban, medrekben, tározókban visszafogni az elmúlt két hónap csapadékából - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A főigazgatóság azt írta: a tavalyi rendkívüli aszály után a december és a január is bővelkedett csapadékban. A többletként jelentkező vizekből a vízügy igyekszik minél nagyobb mennyiséget visszatartani a rendszereiben, készülve egy esetleges későbbi aszályos időszakra.

Hozzátették: a folyókon levonuló árhullámok fontos vízpótlási lehetőséget jelentenek a jövőben előttünk álló aszályos időszakokra, ezért a vízügy mindenütt, ahol erre lehetőség nyílik, az érkező többletvizet csatornákba és tározókba vezeti a vízkészletek növelése érdekében.

Azt írták, a most visszafogott mintegy 40 millió köbméternyi belvíz kétharmada a Közép-Tisza vidéki és a tiszántúli igazgatóság területére esik, de az észak-magyarországi igazgatóság is jelentős mennyiségű vizet tudott a tározóiba irányítani.

Emlékeztettek arra: az országban 179 belvíztározó van, összkapacitásuk 243 millió köbméter. Ezek feltöltésére mindig is törekedett a vízügyi ágazat, elsősorban a belvízvédekezés során a levezető hálózat tehermentesítése érdekében. A belvízből betározott víz későbbi öntözésre való felhasználhatósága azonban mindig kérdéses vízminőségi problémák miatt – írták.

Felidézték: a 2010-es nagy belvíz idején 150 millió köbméternyi belvizet tartottak vissza a tározókban és a medrekben. A tavalyi aszályos tavasszal ennek töredékét, 1-2 millió köbméternyit sikerült visszatartani.

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az elmúlt hetekben feltöltötte a nyári vízpótlási lehetőséggel nem rendelkező holtágakat, így a szajoli, a gyova-mámai és a tiszaugi Holt-Tiszát, a szászberki és a malomzugi Holt-Zagyvát, valamint a rázsonyi, a tehenesi és a harangzugi Holt-Köröst. Feltöltöttek továbbá négy halastavat – Kisújszállás, Jászkarajenő és Besenyszög térségében -, valamint egy horgásztavat Alattyánnál.

A Kőrös-érben visszatartott belvízből megoldódott a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő vizes élőhely vízellátása is Kocsér térségében.

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság emelte a Keleti-főcsatorna téli üzemvízszintjét, hogy a Tiszán érkező árhullámokból tározni tudjon, így jut víz például Hajdúnánás térségébe. A nyírségi területeken lehullott csapadékból lefolyásnak indult felszíni vizeket a Debrecen közelében tavaly kiszáradt tározók felé irányítják, így mostanra egybefüggő vízfelület alakult ki a Vekeri-tóban, és várhatóan az erdőspusztai tározókba is jut elegendő víz.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a múlt év végén a Tisza emelkedő vízállásából folyamatosan töltötte a szabolcsveresmarti Rétközi-tavat, a Szamoson érkező árhullámból pedig tudták tölteni a szamossályi tározót is. A Románia felől érkező csapadékvizet továbbra is az évek óta vízhiánnyal küzdő, Szamos menti tározóba kormányozzák. A magas tiszai vízállást kihasználva sikerült Gávavencsellő térségében a Lónyai-főcsatornában is magasabb vízszintet elérni.

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak a tározókba (például gyöngyös-nagyrédei, a Laskó-völgyi, Hór-völgyi, geleji) az év elején meglévő mennyiségeken felül 1,92 millió köbméternyi vizet sikerült bevezetnie.

Az ágazat rövid- és hosszútávon is megragad minden műszaki lehetőséget a víz visszatartására, közben bármikor előfordulhat egy hirtelen érkező, szélsőséges árvíz, ezért az erre való felkészülés is folyamatos – írta a vízügyi főigazgatóság.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Talajmenti fagyok várhatók – már tudjuk, mikor érkeznek

2023. november 3. 16:10

A legtöbb helyen már befejeződtek az őszi betakarítási munkák, az elmúlt tíz nap gyakran csapadékos időjárása más csak rontott a termésminőségen. Az őszi vetéseknek azonban nagy szüksége volt az esőre. Már látszik, mikor érkeznek a talajmenti fagyok.

Az integrált növényvédelem fontossága ültetvényekben - gyakorlati példák

2018. december 20. 07:59

A talajművelésen és a helyes metszésen kívül a gyomirtás időzítése is fontos eleme az integrált védekezésnek. Több kártevő faj a gyomokon szaporodik fel és onnan kezdi a gyümölcsök károsítását. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a tavaszi lemosó permetezések mellett az őszi záró permetezés fontosságát is.

Viharos szél érkezik, megnő a szárazfű-tüzek esélye

2023. február 17. 07:39

A napokban jelentős enyhülés érkezik hazánkba megerősödő nyugatias széllel – hívja fel a figyelmet az OMSZ. Az agrometeorológiai elemzésben felhívják a figyelmet a szárazfű-tüzek veszélyére is.

Milyen időjárás várható télen – a népi megfigyelések alapján?

2024. november 1. 12:10

Bár a népi időjárási megfigyelések talán nem mindig válnak valóra, megnéztük, ezek mit jósolnak a télre. Hátha idén igazuk lesz!