16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Növénytermesztés

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

Agrofórum Online

Második alkalommal ünnepelték meg hazánkban a burgonya világnapját, amelyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete tavaly nyilvánított hivatalos nemzetközi nappá. Az eseményhez kapcsolódva az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács (OBTT) ismét megrendezte "Mindent a burgonyáról" című konferenciáját, ahol a hazai termelők, feldolgozók, kutatók és döntéshozók közösen értékelték a szektor helyzetét és jövőjét.

A rendezvénynek idén is a Hungexpo adott otthont. A cél változatlan: megerősíteni az ágazatban tevékenykedők közötti párbeszédet, támogatni a tudásalapú fejlődést és felhívni a figyelmet a burgonya sokoldalú szerepére a táplálkozásban és az agráriumban.

Számokban a jelen – és a jövő

A megnyitón Kecskés Gábor, az OBTT elnöke hangsúlyozta: a szövetség célja, hogy összehozza azokat a termelőket, akik elkötelezettek a hatékony, piacképes és fenntartható burgonyatermesztés mellett. A burgonya a világ harmadik leggyakrabban fogyasztott növénye, de a hazai éves fogyasztás az elmúlt évtizedekben 50-60 kilogrammról 30 kilogrammra csökkent. A magyar termesztés volumenét és minőségét a klímaváltozás, az importnyomás és a fogyasztói szokások változása egyaránt kihívás elé állítja.

A konferencián elhangzott, hogy 2024-ben az EU-n belül 4-6%-kal nőtt az ipari célú burgonya termőterülete, miközben a friss fogyasztásra szánt burgonya aránya visszaszorulóban van. Magyarországon évente mintegy 6-10 ezer hektáron 170-270 ezer tonna burgonyát termelnek, ám a fogyasztás 28%-át továbbra is importból fedezzük.

Gazdasági szemlélet és támogatási lehetőségek

Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadásában kiemelte: a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében 2021-2022-ben több mint 1200 milliárd forint támogatás jutott a mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplőknek. Az államtitkár szerint az ágazatban rejlő tartalékok kiaknázása és a termelők versenyképességének javítása érdekében a támogatásoknak kulcsszerepe van.

OBTT
Hubai Imre, Kulich Éva és Kecskés Gábor a rendezvényen (Forrás: OBTT)

Az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának igazgatója, Hollósi Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa burgonyatermelése hat évtized alatt a felére csökkent, míg Ázsiában hatszoros növekedés történt. Bár hazánk a világpiacon nem számít jelentős szereplőnek, a termelési adottságok jók, a kihívás az értékláncban való tudatos részvétel és az értéknövelt termékek előállítása.

Fogyasztás és bizalom

Hunvald Zsuzsanna, a YouGov kutatócég tanácsadója a friss felmérések eredményeit ismertette. Az adatok szerint a burgonya forgalmi részesedése a zöldségpiacon 16%, mennyiségi részesedése pedig 33%. A fogyasztók egy része még mindig tévhitekkel viszonyul a termékhez – például hizlalónak tartják, vagy kevésbé trendinek.

A konferencián bemutatásra került az az országos reprezentatív kutatás, amely a burgonyafogyasztási szokások és az ezekhez kapcsolódó ismeretek változásait vizsgálta. Az Inspira Research Kft. vezető elemzője szerint „2022-höz képest hét százalékkal nőtt azok aránya, akik nemcsak a burgonyafajták alapvető típusait tudják megkülönböztetni, hanem azok konkrét felhasználási sajátosságaival is tisztában vannak”. A magyar fogyasztók többsége ugyanakkor továbbra is elsősorban a főzni- és sütnivaló burgonyát ismeri. A salátaburgonya kategóriája kevéssé ismert – ami rámutat arra, hogy a fogyasztói edukáció továbbra is fontos feladat az ágazati szereplők számára.

Europatat: közös európai fellépés

A konferencián online bejelentkezett az Európai Burgonyakereskedelmi Szövetség (Europatat) is, bemutatva nemzetközi tevékenységüket. A szervezet célja, hogy egységes hangon képviselje a vetőburgonya-kereskedők és -feldolgozók érdekeit az EU döntéshozó testületei felé. Kiemelt célkitűzéseik között szerepel a vetőburgonya export feltételeinek javítása, a növényvédőszer-használat szabályozása, valamint a fenntartható burgonyatermesztés kommunikációjának erősítése.

A nemzetközi „Potatoes. Prepare to be surprised” kampány célja, hogy megerősítse a burgonya helyét a modern étrendben. A kampány keretében 365 receptet és digitális tartalmakat is elérhetővé tettek, és külön figyelmet fordítanak a fiatal generációk edukációjára.

Díjátadás

A program zárásaként immár második alkalommal adták át a „Burgonyáért” vándordíjat, elismerve ezzel a hazai termesztés és innováció kiemelkedő szereplőit. A vándordíj idei nyertese, Wendler István, aki a harmincöt év vetőgumó értékesítésben és a termelők támogatásában végzett értékteremtő munkájával érdemelte ki a rangos szakmai elismerést.

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb csapás az aszály után, ez a kártevő már tényleg nem hiányzott a magyar földekről

2025. október 20. 09:10

Viszonylag ritkán mutat akkora aktivitást egy kártevő, mint amilyet most tapasztalnak tőle Magyarország délkeleti csücskében. A példátlan aszály után már csak ez hiányzott Békésben.

Mesteri tervet eszeltek ki a kínaiak, hét év után álltak bosszút

2025. október 19. 16:10

Elképesztő céltudatossággal érte el Kína, hogy sikerült függetlenítenie magát egy fontos mezőgazdasági területen az USA-tól. A játszma végjátéka éppen a szemünk előtt zajlik.

Ijesztő állatok pusztítanak a silókukoricában, a vadkárok háromnegyedét ezek okozzák

2025. október 18. 13:10

Veszélyes vadak tanyáznak ilyenkor a mezőgazdasági táblákon Erdélyben, ahol a kombájnok nem akármilyen ragadozókat ugratnak ki a növények közül.

Kombájnok a Balatonban? Furcsa terv született a tó hasznosítására

2025. október 18. 09:10

Hihetetlen terv fogalmazódott meg néhány évtizede egy magas rangú politikus fejében, örülhetünk, hogy végül nem valósult meg.

Ideális szántóföldi burgonyafajták

2019. május 1. 08:46

A sikeres burgonyatermesztés alapja sok minden mellett a megfelelő fajtaválasztás. Jöjjön egy kis segítség ehhez a nem egyszerű feladathoz.

Levéltetvek is okozhatnak súlyos betegségeket a burgonyában

2019. május 29. 04:37

Fontos tisztában lenni azzal, milyen betegségek fordulhatnak elő a burgonyanövényeken, hogy időben meg tudjuk tervezni a védekezést az esetlegesen felbukkanó kórokozók ellen.

Miért és mikor kell készíteni bakhátat a burgonyának?

2021. április 28. 05:37

Az ültetés mélysége is meghatározó az agrotechnikai feladatok és a várható termésmennyiség szempontjából.