Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Nitrát adatszolgáltatás? – Az ARASZ használatával, nem probléma!

Arasz Kft.

A fagy, az aszály, az elmaradó vagy éppen túl sok csapadék mellett a legtöbb gazda és szaktanácsadó a január – márciusi időszakban homlokráncolva gondol az előtte álló adminisztrációs kötelezettségekre, a rengetegnek tűnő ezzel járó munkára, a jogszabályoknak való megfelelésre.

Nyakunkon a nitrát adatszolgáltatás, amiben az ország jelentős része érintett. Sokan, akik már most is az ARASZ rendszert használják, nyugodtan várhatják a határidőket, hiszen pár kattintással kinyerhetik az ANYK-ba benyújtandó xml-t a szoftverből!

Bárki számára megoldás lehet az ARASZ. A legbonyolultabb sok-sok táblával rendelkező gazdaságok is nagyon gyorsan, és precízen elkészíthetik az adatszolgáltatásokat, hiszen nem kell a táblákat kézzel bevinnünk, elég az egységes kérelem Excel-t feltölteni a rendszerbe, ami után rögtön indulhat a munka. Az Arasz-ban nincs bonyolult procedúra az adatok feltöltésére és egy új gazdálkodási év indítására. Szinte semmit nem kell manuálisan begépelni, nem kell a blokkazonosító változásokat figyelni, AKG-s ügyfelek esetében nem kell a KET azonosítókat felgépelni. Ez már önmagában több óra munkaidő megtakarítást jelent!

Részletekért kattintson a képre!

A műveleteket (agrotechnika – permetezés – trágyázás ) nem kell egyesével begépelni, össze lehet fogni táblákat, kultúrákat, mindezzel hihetetlenül felgyorsítva a munkát. Az Arasz nagy előnye még, hogy nem kell külön program a tápanyag-gazdálkodási terv elkészítésére, ez része a rendszernek, illetve a növényvédelmi megfigyelések is automatikusan generálódnak. Lehetőség van műveletfolyamatok rögzítésére (például a lucerna esetében kaszálás – rendsodrás – bálázás – bálahordás), valamint egy adott tábla bizonyos százalékának naplózására.

Az állattartó gazdálkodók számára nagy könnyítés lehet az ARASZ, hiszen a szarvasmarha állomány ENAR listából történő importálásának lehetősége, sok-sok óra, nap megtakarítást eredményez a munkájukban.

Rengeteg hasznos lista és kimutatás hívható le a rendszerből, és talán a legfontosabb, hogy egy adattal csak egyszer kell dolgoznunk. Jó példa egy trágyázás rögzítése, ami azonnal bekerül a folyamatos műveleti naplóba, a trágyázási naplóba, és automatikusan felkerül az összesítő lapokra! Egy adatbevitellel elkészül a web-gn, a nitrát jelentés, legenerálható a gazdálkodási napló. Az araszban elérhető földterület nyilvántartó modulnak köszönhetően vezethető a gázolaj nyilvántartás és természetesen itt is kinyerhető az ANYK-ba beadandó xml.

Mindig kiemeljük és hangsúlyozzuk, az ARASZ szoftvert nem kell heteken át tanulni, nem kell oktatásra és továbbképzésre járni, a használata könnyen és gyorsan elsajátítható, logikus felépítése és átláthatósága miatt! Nem kell rendszergazda, vagy informatikus csapat a szoftver mellé, mivel sem telepíteni, sem menteni nem kell az adatainkat!

A fent részletezett sokoldalúság, és egyszerűség mellett, a segítőkész támogató csapat is az ARASZ mellett szól!

Ha felkeltette a szoftver az érdeklődését, több információt is talál a www.arasz.hu oldalon.
A kapcsolat felvételhez kattintson ide!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Már elérhető a 2023. évre vonatkozó gazdálkodási napló vezetésére rendszeresített formanyomtatvány

2023. április 13. 08:33

Egyes jogszabályi előírások és Vidékfejlesztési támogatások esetében kötelező a Gazdálkodási Napló vezetése.

Probléma a Gazdanapló, WEB-GN vagy Nitrát adatszolgáltatás elkészítése? Tápanyag tervre van szükség? Az ARASZ az adatszolgáltatás terhének jelentős részét leveszi a válláról!

2020. szeptember 16. 07:39

Miért nem könnyíti meg Ön is az életét, az agrár-adminisztráció egyszerűsítésével? Közel 3000 gazdálkodónak, akiknek a napló vezetése már az ARASZ-ban történik, tudtunk segíteni, megtudjuk könnyíteni a munkát az eddig bevitt adataik céltudatos felhasználásával.

Február 1-jéig kell beküldeni a gazdálkodási napló adatait

2021. január 29. 11:29

Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig (hétfőig) kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH). Eddig a több mint 22 ezer érintett megközelítőleg kétharmada tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A február 1-jei határidő jogvesztő, az adatszolgáltatás elmulasztása akár a támogatás 30 százalékának levonásával is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai segítséget nyújtanak a web-GN benyújtásában.

Elkészült a gazdálkodási napló formanyomtatványa

2023. június 22. 11:06

A jelenleg érvényes szabályok szerint a gazdálkodók elektronikusan és papír alapon is vezethetik a gazdálkodási naplót. A Nébih elkészítette a papír alapú vezetéshez használandó nyomtatványt és a kitöltését segítő útmutatót.