Növénytermesztés

Precíziós konferencia: ahol a hagyomány és az újdonság kéz a kézben járnak

KITE Zrt.

2018. január 7-11. között került megrendezésre a KITE Zrt. növényvédelmi képzése a jól megszokott helyszínen, Hévízen. Az immáron krisztusi kort elért rendezvény hagyományait egy új kezdeményezés bővítette ki, ami stílusosan éppen három évvel ezelőtt indult el az útjára. A mezőgazdaságban tért nyerő digitalizáció hatására - minden évben a képzés kiegészítő rendezvényeként – szervezik a precíziós konferenciát, melyre a modernizáció iránt érdeklődő gazdálkodókat várják. Az idei képzésen a KITE Zrt. majd 250 partnere vett részt, és 50 témában közel 60 előadó tolmácsolásában hallgathatták az aktuális információkat.

A KITE Zrt. a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karával és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarával együttműködve, idén is megszervezte a hagyományos továbbképzését a partnergazdaságok növényvédelmi szakmérnökei részére.

A képzés akkreditált, a mérnök-továbbképzés rendszerébe illeszkedik, melyről a résztvevők továbbképzési tanúsítványt kapnak. A felsőfokú növényvédelmi szakemberek a tanúsítványt az engedélyük ötévente esedékes meghosszabbításához is felhasználhatják, melyet valamennyi megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság elfogad. A növényvédelmi továbbképzés tematikája a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara által előírtak szerint kerül összeállításra.

Az aktuális információk körüljárására öt napon keresztül volt lehetőségük a gazdálkodóknak. A képzés színvonalát az előadók és az előadások tartalma fémjelezte. A különböző növényvédőszer-gyártók, szakmaközi szervezetek, egyetemek munkatársai és a KITE Zrt. szakemberei tolmácsolásában juthattak hozzá a legújabb ismeretekhez. Az első napon pl. a NÉBIH Növény-, Talaj-, és Erdővédelmi elnökhelyettese, Jordán László igazgató tartott előadást arról, hogy mik az aktualitások a növényvédőszer-engedélyezés témakörében.

A növényvédelmi képzéssel párhuzamosan harmadik alkalommal szervezték meg a precíziós gazdálkodási konferenciát a mezőgazdasági szakemberek számára, ahol a KITE szakemberei és a külső szakértők mondták el tapasztalataikat. Az első napot követően a tematika a KITE Precíziós Gazdálkodásának hármasára épült.

Három napon keresztül, naponta járták körül az IT, az agrotechnológia és az ezt kiszolgáló műszaki megoldások aktuális, legfontosabb információit. A részt vevő gazdálkodók első kézből értesültek az innovatív precíziós gazdálkodási trendekről, és megismertették őket a legújabb eszközökkel, valamint az országos hálózattal rendelkező KITE komplex szaktanácsadási rendszerrel, melynek szintén ez a hármas egység jelenti az alapját.

A nyitónapon Lantos Gergely, az Agrárminisztérium Agrármodernizációs Főosztályának osztályvezetője előadásában arra tért ki, hogy a digitalizáció mezőgazdaságban történő elterjedésére a minisztérium is reagál, az elfogadás előtt álló Digitális Agrárstratégia minden elemében ennek a – termelési folyamatok során keletkező adatok felhasználására alapozott – modern gazdálkodási formának a bevezetését és elterjesztését segíti.

Lantos Gergely

A KITE Zrt. elkötelezett az öntözésfejlesztés mellett, ennek alátámasztásaként a meghívott előadók sorában helyet kapott Tasnádi Gabriella a NAK vízgazdálkodási szakértője is, aki a jövő öntözésfejlesztési kihívásait, aktualitásait, valamint ehhez kapcsolódóan az uniós és nemzeti források lehetőségeit ismertette a résztvevőkkel.

Dr. Milics Gábor

A rendezvény első napjának előadói között volt Dr. Milics Gábor a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke is, aki expozéjában arról beszélt, hogy Magyarországon az adatalapú gazdálkodási rendszer olyan fejlettségi szinten van, amivel már nemzetközi színtéren is megállhatjuk a helyünket. Előadásában szó esett a legújabb eszközökről, fejlesztésekről, melyek a modern mezőgazdaságot szolgálják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

Rengeteg műtrágyát megspórol a John Deere legújabb robottechnológiája

2023. január 6. 22:00

Közvetlenül a talajba kerülő magra fújja a starter műtrágyát a John Deere új vetőeleme.

Gépészet Videó

Neosol talajaktivátor - avagy a szőke herceg fehér lovon

2022. július 17. 08:36

Mi a különbség a Neosol talajkondicionáló készítménnyel már három éve folyamatosan megtámogatott talaj, és a kezeletlen kontroll terület között?

Talajélet Videó

Érik a piacra kerülése a Krone és a Lemken elképesztő közös projektjének?

2023. szeptember 1. 13:40

Új lökést kapott a Krone és a Lemken közös projektje, az autonóm gépkapcsolatuk immár sokkal gyorsabbá és biztonságosabbá vált az Apex.AI szoftveres megoldásai révén.

Továbbra is sokszínű és sikeres az AXIÁL

2018. január 26. 08:51

Egyre nagyobb jelentőséget kapnak a gépekbe integrálható digitális megoldások, mint például a különböző automatikus és feladatoptimalizáló rendszerek vagy a precíziós lehetőségek.