Növénytermesztés

Ukrajna számos mélyütést kapott, de a mezőgazdasága csak termel és termel

Agrofórum Online

Friss térképek és adatsorok magyarázzák, hogyan képes Ukrajna versenyben maradni a mezőgazdasági termelés területén, dacára az évek óta tartó háborúnak, valamint az elmaradott technikának és termesztéstechnológiának.

Ukrajna két és fél éve háborúzik Oroszországgal, ám ez – némi túlzással – vajmi kevéssé érezteti hatását a mezőgazdasági kibocsátásán. A magyar gazdák is elszenvedői voltak a közelmúltban annak, hogy az északkeleti szomszédunkból érkezett olcsó gabona elöntötte az európai piacot, alacsonyra leverve az árakat.

Az ukrán agrárium egyik nagy versenyelőnye a csernozjom, vagyis a humuszban gazdag fekete föld. Rendkívül termékeny, ráadásul kiemelkedő a nedvességmegtartó képessége, így már az átlagosnál kevesebb műveléssel, öntözéssel és tápanyag-utánpótlással is kiemelkedő hozamot tud produkálni.

A Föld csernozjomtalajainak negyede található a szomszédunkban, az ukránok 65 százalékban ilyen földeken gazdálkodhatnak. És nem aprózzák el, a 32 millió hektárnyi művelt területük nagyobb, mint Olaszország. Ugyanakkor még meg kell tanulniuk korszerűen gazdálkodni, mert jelenleg évente 500 millió tonna talajt veszítenek a korszerűtlen mezőgazdasági gyakorlataik miatt.

Átlagos hozamok – egyelőre

Egészen hihetetlen, hogy ennyi hátráltató körülmény közepette is Európa éléskamrájaként tudnak működni. Nézzünk meg két hírt a napokból! Az egyik szerint Ukrajnában 100 százalékban betakarították a búza- és árpaföldeket, ami egy véres háború idején nem kis teljesítmény.

A búza átlaghozama 4,47 tonna volt hektáronként, az árpáé 3,92 t/ha, miközben repcében 2,74 t/ha eredményt produkáltak, szójában pedig 1,52 t/ha-t. Ezek nem kiemelkedő hozamok, de az adott helyzetben (a fél ország fegyverben áll) mindenképpen elismerésre méltóak. Ha vége lesz a háborúnak, kétségünk sem lehet afelől, hogy áramlani fog a tőke és a legmodernebb technika Ukrajnába, és akkor szinte lehetetlen lesz versenyre kelni velük.

A másik közelmúltbeli hír pedig az volt, hogy az Európai Unió növelni tudta az Ukrajnából érkező szójaimportot, a 115 ezer tonnás eddigi behozatal 62 százalékos ugrást jelent a 2023/2024-es szezonkezdethez képest. De mégis, hogyan képesek ilyen szintű termelésre és kibocsátásra a szomszédaink az áldatlan állapotok közepette?

Megugrott a szója

Erre jó válaszként szolgál az USDA, vagyis az amerikai mezőgazdasági minisztérium friss összegzése, amely jó néhány érdekes adatsort tartalmaz. Kiderül belőle, hogy egy év alatt 19 százalékkal esett vissza Ukrajna kukoricatermesztése, 18 százalékkal a búzáé, 11 százalékkal a napraforgóé, 34 százalékkal az árpáé. A szójabab viszont 65 százalékos ugrást produkált, a repce 6 százalékos emelkedést mutatott – de micsoda körülmények között!

Az USDA térképein jól látható, hogy északkeleti szomszédunk a mezőgazdasági termelés szempontjából (is) elvesztette Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja megyéket, valamint a Krímet.

Más területek viszont ezektől északnyugatra zökkenőmentesen vették át a helyüket, bár Kárpátalja ezen a téren nem teljesített túl fényesen. Hiába tehát a háború, Ukrajna elszántan termel tovább, már csak azért is, mert így tudja megőrizni a harcok sikeres folytatásához (is) szükséges fizetőképességét.

Az érdekes és tanulságos térképekért KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Szándékosan vetették túl sekélyre a gabonát, ez történt vele

2025. december 9. 16:10

Melyikkel ártunk vagy használunk többet: ha túl mélyre vagy túl sekélyre vetjük a magokat? Egy érdekes kísérlet most megmutatja.

Új megoldás a toxinos kukorica hasznosítására

2025. december 8. 08:10

A MATE kutatói rovarok segítségével találtak fenntartható választ a mikotoxinokkal szennyezett kukorica hasznosítására.

Drágább lett a karácsonyfa? Mutatjuk a pontos árakat

2025. december 7. 07:10

Stabil a kínálat, nőnek az árak. Így alakul a luc-, ezüst- és nordmann-fenyő piaca 2025-ben, termelői adatok alapján.

Bemutatták a Pioneer® vetőmag márkanév új arculatát

2020. december 10. 04:37

Az új arculat tükrözi a cég elkötelezettségét a gazdálkodás előmozdítása mellett.

Visítva, de elég lesz a kukorica a hazai igényekre

2024. augusztus 6. 12:40

A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent.

Országszerte megnőtt a bogáncslepke egyedszáma

2019. június 20. 08:02

Mivel a hernyók fejlődésük során nagy mennyiségű lombozatot fogyasztanak el, erős fertőzés esetén, rövid idő alatt akár tarrágást is okozhatnak.

Ősszel érkeznek a legújabb bőtermő búzák, és szójában is tovább erősít a Karintia Kft.

2018. június 21. 07:25

20 faj, 100 fajta, 300 parcella és 2500 vendég. Így harangozta be Közép-Európa legnagyobb fajtabemutatóját a magyar gazdáknak a Karintia Kft.

Növénytermesztés Képgaléria Videó