Szőlő-Bor

Jól szerepelt a tavalyi évjárat a XIX. Országos Syngenta Borversenyen

MTI

A borágazat számára emlékezetes év volt a tavalyi, hiszen szélsőséges időjárási körülmények közt kellett megvédeni a szőlőültetvényeket, ennek ellenére kiváló borok születtek - hangzott el a XIX. Országos Syngenta Borverseny díjátadóján csütörtök este Siófokon.

Varga Zoltán, a Syngenta kampánymenedzsere elmondta, hogy tavaly az országban mintegy 400 ezer tonna szőlő termett 65 ezer hektárnyi területen. A 2019-es év időjárása eltért a sokéves átlagtól; a május több fokkal hidegebb, a június pedig melegebb volt. Ráadásul a május lett az évtized legcsapadékosabb hónapja, kritikus időszakot hozva a növényvédelemben. A szőlőperonoszpóra meghatározó kórokozóvá vált, terméskiesést eredményezve.

A XIX. Országos Syngenta Borversenyen 313 fehér-, 155 vörösbor, valamint 87 rozé mérettette meg magát. A szőlészetileg nehéz év ellenére sokan neveztek és kifejezetten jó eredményeket értek el a 2019-es borokkal.

A verseny díjátadó rendezvényén Nyitrainé Sárdy Diána egyetemi docens, a Szent István Egyetem Borászati Tanszékének vezetője, a zsűri elnöke elmondta, hogy a versenyre az ország valamennyi borvidékéről minőségi borok érkeztek. Az 555 borból 307 készült tavalyi szüretelésű szőlőből, amelyek közül 44 kapott arany, egy nagyarany és kettő SynVino elismerést.

A legjobbaknak járó SynVino-díjakat a tokaji Csubák Családi Pincészet 2013-as Tokaji Eszenciája, a villányi Koch Csaba Vinart Pincészet 2015-ös Villányi Csanád Cuvée-je, a móri Paulus Molnár Borház 2019-es Gold Olaszrizlingje és a kunsági Szentpéteri Borpince Kft. 2019-es Néró Roséja kapta a borverseny siófoki díjátadó gáláján.

Nagyaranyat a tokaji borvidék négy bora érdemelt ki. A zsűri rajtuk kívül 98 arany, 316 ezüst, 125 bronz minősítést adott át, 8 termelő pedig oklevelet kapott.

A borversenyt minden évben megrendező Syngenta több mint 90 országban van jelen. Magyarországon vezető szerepet játszik a szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában és forgalmazásában, valamint zöldségvetőmagok nemesítésében, forgalmazásában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

Robotikával a jobb minőségű zöldségekért

2023. május 3. 12:39

Nagy kihívások előtt áll a paradicsomtermesztés világszerte: a rovarkártevők, a növénybetegségek, valamint a munkaerő-problémák is komoly gondot okoznak a termelőknek. A Syngenta innovatív zöldségvetőmag üzletágának munkatársai világszerte azon dolgoznak, hogy a legjobb paradicsomfajták mellett megoldást nyújtsanak ezekre a kihívásokra is.

Elatus Era – Prémium megoldás a kalászosok növénykórtani problémáira

2022. április 5. 14:16

Régóta ismert tény, hogy a növénytermesztés jellegzetesen időjárásnak kitett ágazat, illetve tevékenység. Sikerességét nagymértékben befolyásolja az ismert tényezőkön (táblaválasztás, fajta- vagy hibridválasztás, alkalmazott növényvédelem stb.) túl az adott évjáratban lehulló csapadék mennyisége és eloszlása.

Hobbikertészeknek fejlesztett digitális alkalmazást a Syngenta

2023. július 21. 09:10

Új, ingyenesen elérhető mobilapplikációt mutatott be a Syngenta Magyarország. A Kert és Otthon alkalmazás professzionális segítséget nyújt a kerteket és a háztartásokat veszélyeztető kártevők és növénybetegségek ellen.

A Nufarm vásárlásai fokozzák a versenyképességet a kulcsterületeken

2018. március 20. 08:06

A Nufarm jelentősen fokozta az európai vásárlók számára kínált növényvédelmi szolgáltatást, miután megállapodás született több mint 50 növényvédelmi formuláció megvásárlásáról az Adama és Syngenta cégektől.