Szőlő-Bor

A magyar bortermelés stratégiai terület

MTI, fotó: MTI

A hazai bortermelés stratégiai terület: kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is fontos - hangoztatta az agrárminiszter pénteken Egerszalókon, a Juhász Testvérek Pincészete borászati központjának avatásán.

Nagy István szerint ez a fejlesztés nemcsak a borászat életében, hanem nemzetgazdasági szinten is jelentős. Közölte: a beruházáshoz a kormány az Európai Unióval együtt 200 millió forinttal járult hozzá.

Az Agrárminisztérium mindenekelőtt a családi vállalkozásokat erősíti, rekordösszegű támogatásokat kapott a szőlő- és borágazat – hangsúlyozta Nagy István.

Közölte: a szőlőtelepítési kedv fokozására a kormány 4 milliárd forint keretösszeggel támogatja az új ültetvények létesítését.

Juhász Attila tulajdonos elmondta: a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd forint. A megvalósításhoz 500 millió forint saját erőt és ugyanilyen összegű banki kölcsönt használtak fel. A pincészet technikai eszközökre nyert 200 millió forint pályázati támogatást – fűzte hozzá.

Közölte, hogy a beruházással „hiperreduktív” technológiára is alkalmas borászat jött létre.

A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák, a modern palackozó, a laboratórium, a raktár, illetve igény esetén a bemutatóterem és a borszaküzlet.

A palackozó óránkénti kapacitása hatezer palack.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

Hamarosan megnyitja kapuit Európa legszebb borfesztiválja a Budai Várban

2019. augusztus 30. 12:48

A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.

Hogyan lehetne Vranac szőlőfajtát telepíteni?

2023. július 26. 04:42

Vranak szőlőt szeretnénk telepíteni a balatoni házunk kertjébe, mert nagyon szeretjük ezt a bort, melyet montenegrói útjaink során ismertünk meg. Érdeklődni szeretnék, hogyan lehetne ezt a szőlőt telepíteni, lehetséges-e ilyen tövek beszerzése?

Pelle Pince: bemutatjuk, mit tudnak a mádi termőterületek

2022. augusztus 24. 06:32

A Mádi Pezsgés, a község első pezsgő fesztiválja, a buborékos borok kóstolójára invitált.

A valódi ízek az érdekesek, - avagy borok enzimek, élesztők és kén nélkül

2019. március 1. 10:47

A Garam-menti dombság, a Duna közelsége, a szőlőhegy lábánál elterülő halastavak és a mocsaras Párizsi patak sajátos mikroklímát teremt. A különleges környezeti adottságok között termett szőlőből Sütő Zsolt kürti borász egyedi módszerek alkalmazásával készít bort – nem használ élesztőt, enzimet, ként; borait hordóban, illetve nyíltkádas erjesztéssel készíti seprőn tartással és élesztő-hártya alatti érleléssel.