Szőlő-Bor

Két kiemelkedő bor is ugyanabban a magyar borászatban készült

Agrofórum Online

A legjobb cabernet franc lett az országban a villányi Bodor Borászat 2017-es vörösbora a TOP 100 Magyar Bor idei megmérettetésén. A borászat nyár végén a legjobb cabernet sauvignon címet is megszerezte, ami kivételes eredmény.

Bodor Bence borász szerint az idei karácsonyi szezonban várhatóan a szokottnál is többen vásárolnak ajándékba hazai borokat, különösen a borválogatások népszerűek.

A Legjobb Cabernet Franc

Az idei TOP 100 Magyar Bor versenyen a szakmai zsűri közel 500 bort és pezsgőt kóstolt meg, hogy kiválassza Magyarország legjobbjait. Az első tíz helyezett közé ezúttal 3 villányi tétel került, a cabernet franc-ok között pedig a Bodor Borászat 2017-es vörösborát sorolta a legelőkelőbb helyre a 10 tagú borbíráló bizottság.

A tétel az összesített borranglista 8. helyén zárt, és 91 pontot kapott, mindössze eggyel kevesebbet, mint a nyertes – szintén villányi – Riczu Tamás 2018-as Symbol Cuvée-je.

„Mély, intenzív illatában meggy, szilva és nagyon finom hordófűszerek. Szép arányokkal rendelkező, harmonikus vörösbor, melynek mindene a helyén van: jók a savai, a tanninérzet közepes és csiszolt, a hordós-fűszeres érzetek finoman adagoltak és az intenzív piros bogyós gyümölcsösség karakteresen ott van a korty előterében.

Nem a szokásosabb dübörgően nagy stílus, sokkal inkább elegáns. Izgalmas, életteli és finom, könnyed karakterű villányi cabernet franc” – méltatta a zsűri a 2017-es Bodor Cabernet Franc-t.

A Bodor Borászatot a kétezres évek elején Bodor Bence alapította. Ma 10 hektáron gazdálkodik, jórészt saját telepítésű ültetvényén a villányi borvidék nyugati részén, a diósviszlói szőlőhegyen kékfrankossal, merlot-val, cabernet sauvignonnal és cabernet franc-nal.

Részben a Nagydomb-dűlő különleges mikroklímájának, részben Bodor Bence innovatív, ugyanakkor rendkívül precíz szakmai munkájának köszönhető, hogy a Bodor borokat rendszeresen díjazzák.

A Legjobb Cabernet Sauvignon

A 2016-os Bodor Cabernet Sauvignon néhány héttel ezelőtt a világ egyik legrangosabb borversenyén, a Winelovers Wine Awardson közel 840 nevező közül a Magyarország legjobb vörösbora, a Legjobb Cabernet Sauvignon, valamint a Legjobb tanninhangsúlyos vörösbor címet is elnyerte.

A 2022-es Bodor Rosét a XXX. Jakab-hegyalja Borversenyen a Legjobb Rosébor Nagydíj 2023 címmel tüntették ki, de Aranyérmes lett a XXXVIII. Szent György-napi Borversenyen is.

Nehézségek, kedvezmények

Kétségtelen tény, hogy jelenleg sajnos a magyar bortermelők még az olyan történelmi borvidékeken is súlyos problémákkal küzdenek a drasztikusan megemelkedett előállítási költségek és a visszafogott kereslet miatt, mint a villányi.

„Némi könnyítést jelent a nem túl rózsás borpiaci helyzetben, hogy 2023. november 16-tól mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a reprezentációs céllal adott borászati termékek, amennyiben azokat közvetlenül a termelőtől vásárolják a cégek.

Ennek hatása már érezhető a webshopunk forgalmán, ahogy az is, hogy sokan szeretnének a karácsonyi menü mellé valami különlegeset kinyitni. A jó bor továbbra is luxuscikk, amit azonban az ünnepi alkalmakra megvásárolnak az emberek” – mondja Bodor Bence. Tapasztalatai szerint idén különösen népszerűek a borválogatások.

„Mi ezt a karácsonyi szezont is kiváló borokkal várjuk, bízom benne, hogy a vevői oldalon is sokan gondolnak majd a hazai bortermelőkre, és előnyben részesítik őket” – teszi hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett

2025. július 3. 12:10

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége Villány térségében – a Nébih védekezésre figyelmeztet a szőlőkabóca ellen.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

Az év bortermelője életműdíjjal tüntették ki Garamvári Vencelt

2019. május 31. 04:47

Garamvári Vencel fél évszázada végzett munkája ma már a magyar bor- és pezsgőtörténelem része, ő pedig önzetlenül állítja tudását a fiatal borászgenerációk szolgálatába.

Szőlőbirtok a dél-balatoni borvidéken

2022. augusztus 30. 13:38

A Rádpuszta Szőlőbirtokot 1998-ban egy szőlész-borász szakmai-baráti társaság alapította.

Fontos a magyar borágazat

2019. május 21. 14:33

Az elmúlt évek mind támogatáspolitikai, mind szakmapolitikai intézkedései hozzájárulnak ahhoz, hogy az ágazat lépésről lépésre egyre stabilabban és sikeresebben működjön, és egyre jobb eredményeket érjen el.

Készül az új bortörvény

2020. augusztus 13. 10:49

Idő- és költségmegtakarítást hozhat a borászoknak a szakmai egyeztetések után várhatóan őszre elkészülő bortörvény, amely az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását is magával hozza – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.