Szőlő-Bor

Megválasztották az Országház borait

MTI, fotó: MTI

Nyolc kategóriában, immár harmadszor választották meg az Országház borait: a pályázat legjobb tételei az Országház fontosabb eseményein képviselhetik majd Magyarországot.

A szőlő és a bor végigkísérte a magyarságot, a történelmi múlt mellett így lett a magyar szellemi világ, a magyar kultúra „mai napig élő és szerves része” – emlékeztetett Az Országház Bora pályázat pénteki budapesti eredményhirdetésén az Országgyűlés elnöke.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyar bortermelés már a középkortól kezdve ugyanazon a pályán játszhatott az európai nagy bornemzetekkel: a franciákkal, a spanyolokkal és az olaszokkal.

Az Országgyűlés feladata, hogy azt a versenyelőnyt, melyet a magyar termelők az évszázadok alatt kivívtak maguknak a bortermeléssel és a borkereskedelemmel kapcsolatos jogszabályok megalkotásával és a világ változásaihoz való folyamatos hozzáigazításával továbbra is biztosítsa – mondta a házelnök.

Mint felidézte, három évvel ezelőtt azzal a szándékkal hirdették meg Az Országház Bora elnevezésű mustrát, hogy a hazai borokat az Országgyűlés hivatalos rendezvényeinek vendégei, és rajtuk keresztül a nagyvilág is megismerhesse.

Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy az általa vezetett zsűri két nap alatt, vakkóstoláson bírálta el a 21 (köztük két határon túli) borvidék 113 pincészetétől beérkezett 203 tételt.

Az olaszrizlingek közül a neszmélyi Szöllősi Pincészet 2017-es borát választotta ki a zsűri, a furmint kategória legjobbja pedig a Grand Tokaj 2015-ös Kővágó Furmintja lett.

Az egyéb fehérek kategória első helyén az Istvándy Pincészet 2017-es Kékderű Badacsonyi Kéknyelűje végzett, a kékfrankosok között az Etyeki Kúria 2015-ös tételét sorolták az élre, míg a bikavérek legjobbjának a Sebestyén Pince 2016-os Szekszárdi Iván-völgyi Bikavérjét választották a bírálók.

Szekszárdról érkezett a kadarka kategória győztese, a Németh János Pincészet 2017-es bora, a cabernet franc-ok versenyében a Heumann Pincészet 2015-ös Trinitás Villányi Franc-ja végzett az első helyen, a legjobb tokaji aszú pedig a Grand Tokaj 2013-as 5 puttonyos Tokaji Aszúja lett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Régi magyar szőlőfajták: érdemes-e kertbe ültetni őket?

2025. szeptember 5. 16:10

A régi magyar szőlőfajták nemcsak hagyományt őriznek, hanem ellenállóságuk miatt a házikertekben is megállják a helyüket.

Meglepő eredmény: így szerepelt a kékfrankos a nemzetközi kóstolón

2025. augusztus 30. 16:10

Egy friss európai borkóstolón 87 kékfrankos tételt vizsgáltak, amelyek közül hat kiemelkedőnek, 38 pedig kimondottan ajánlottnak bizonyult.

Jazz, gourmet és különleges borok: érkezik a Budapest Borfesztivál

2025. augusztus 25. 12:10

Szeptemberben ismét a Budai Várban pezseg a hangulat: a Borfesztivál négy napra a bor, a gasztronómia és a zene ünnepévé válik.

Szőlőmoly ellen szárnyakkal – kutatás igazolja a hatékonyságot

2025. augusztus 14. 14:10

Magyar és olasz kutatók szerint a madarak és denevérek hatékony természetes védelmet nyújtanak a szőlőültetvényeknek, csökkentve a kártevők számát és a terméskiesést.

A világ egyik legismertebb borszakértője megnevezte a 2023-as év tökéletes palackját

2023. december 5. 13:40

A tökéletes palack 2023. évi szinonimája a Champagne Laurent-Perrier Grand Siècle Grande Cuvée N.26 – mármint a világ egyik legismertebb borkritikusa, James Suckling szerint. Az amerikai szakíró és kóstoló csapata nem kevesebb, mint 39 000 tételből választotta ki azt, ami szerintük 2023-ban a világ borászati teljesítményének a csúcsa.

Az alma tápanyag-utánpótlása

2018. május 20. 13:00

Legkedveltebb gyümölcsünk tápanyag-utánpótlása nemcsak a növény egészsége miatt fontos, így érhetünk el megfelelő fizikai tulajdonságokat a gyümölcsnél, jó ízt és eltarthatóságot is.

Tokaj 3 hét előnyben: augusztusban kezdődhet a szüret

2018. július 18. 09:50

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Magyar borok is nyertek a Decanter World Wine Awards borversenyen

2019. május 28. 16:02

A zsűri platinaéremmel jutalmazta a Holdvölgy 2012-es Culture 6 puttonyos Tokaji Aszúját, a Béres Szőlőbirtok 2012-es 6 puttonyos Tokaji Aszúját és a szintén tokaji Juliet Victor 2016-os Édes Szamorodniját.