31℃ 15℃
június 21. Alajos, Leila
Terményárak

A stratégiai készletek feltöltésére készülhet Kína

Agrofórum Online

A kukorica 0,4, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, miközben a kukorica kurzusa enyhén csökkent. Európában a malmi búzát kivéve emelkedtek az árak.

A búza ára 202,04 dollár/tonnára emelkedett, ami 0,4 százalékos plusz után alakult ki. A szójababért a 0,3 százalékos drágulást követően tonnánként 309,42 dollárnyit adtak. A kukorica ára enyhén, csupán 0,04 százalékkal csökkent, így 125,87 dollárt adtak egy tonnáért a nyílt piacon. Kanadában a repce 0,32 százalékkal a 463,2 kanadai dollár/tonnás értékre ment feljebb, ez az érték mindössze 10 dollárcenttel maradt el a napi csúcstól.

A búza és a szójabab árának emelkedését azzal magyarázták a kereskedők, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus járvány terjedése kapcsán kialakult eladási hullám után az enyhe korrekció ideje érkezett el.

„Egyik agrárterméknél sem beszélhetünk egyértelmű trendfordulóról, de a közelmúlt veszteségei meglehetősen élesek voltak és a jelenlegi szinteken már a spekulánsok sem ragaszkodnak a pozícióikhoz. Mindeközben az is felmerült, hogy Kína fokozhatja vásárlásait, hiszen az ázsiai országban egyre inkább visszatérnek a koronavírus visszaszorulása után a normális kerékvágásba” – hangsúlyozta Arlan Suderman, az INTL FCStone elemzője.

Kína 30 millió tonnányi agrártermék vásárlására készül, hogy megvédje magát a koronavírus világjárvány miatt a globális ellátási láncokban esetlegesen fellépő zavaroktól. A Thomson Reuters hírügynökség forrásai szerint Peking nemsokára ajánlatot tehet ezzel kapcsolatban az Egyesült Államoknak. A hírek szerint 10 millió tonna szójababot, 20 millió tonna kukoricát és 1 millió tonna gyapotot akar venni Kína a tartalékok feltöltése céljából. Szakértők szerint a jelenlegi árnál jobbat egy ideig nem találnak majd a pekingi vevők, így most valóban érdemes komolyan fontolóra venni a stratégiai készletek feltöltését.

Európában, a párizsi árutőzsdén is vegyes kép alakult ki, bár zömmel a vevők voltak fölényben, de a malmi búza ára érdemben csökkent. A legközelebbi határidőre a lélektani kétszáz eurós szint alá ment a malmi búza kurzusa és nap végére 199,25 euró/tonnás árjegyzés alakult ki a 4 eurós csökkenést követően. Ez egyébként szinte a napon belüli legalacsonyabb szint volt, ugyanis korábban 199,12 eurón kötöttek üzletet a kereskedők ennél lejjebb, összesen 25 358 üzletkötés történt. Egy kontraktus 50 tonnás üzletkötést jelent a malmi búzánál. A takarmánybúza ára 15 eurócenttel a tonnánkénti 157,65 eurós értékre ment fel. A repce 4 euróval 370,25 euróra drágult. A kukorica ára 0,5 euróval a tonnánkénti 166 eurós szintre emelkedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

A szójabab rántotta magával a mélybe a többi terményt is

2025. május 31. 11:10

Európában a malmi búza 2,2 százalékkal, a kukorica 5,5 százalékkal, a repce 3,3 százalékkal, a takarmánybúza 0,7 százalékkal került kevesebbe.

Hogy a lehetőségekből megoldás váljék

2022. június 23. 17:39

Az egekbe szökött repce terményárak ismeretében a termesztés intenzifikálása és a termésátlagok növelése egyértelmű cél.

Az őszi káposztarepce gyomirtásának sarokpontjai

2019. január 27. 08:35

Mint minden kultúrnövény, így a repce esetében is igaz, hogy azok a gyomok okozzák a legnagyobb terméskiesést, melyek együtt kelnek vele. Mindig akkor járunk el helyesen, ha az első adandó alkalommal végrehajtjuk a gyomirtást.

Egyhetes csúcson a kukorica az argentin időjárás miatt

2023. február 22. 06:37

A rosarioi gabonatőzsde pénteken közölte, hogy Argentína kukoricaexportja éves szinten mintegy 40 százalékkal esik vissza március és június között.

RAPOOL-REPCÉK 2020: DARIOT

2020. május 29. 11:17

A DARIOT középkései érésidejű hibrid, egyenletes, hosszan tartó virágzással, kiváló terméseredmények mellett magas olajtartalommal, kiemelkedő kipergés-ellenállósággal.