Jonagold, Jonathan, Golden, Mutsu, Starking és még számtalan olyan almafajtát fel lehet sorolni, melyeket szinte mindenki ismer, aki betéved egy zöldség-gyümölcs kereskedésbe, vagy egy bevásárlóközpontba, ugyanis ezek köszönnek vissza legtöbbször a boltok polcairól. A Jonathan (vagy, ahogy mindenki ismeri, Jonatán) fajta például sokáig egyeduralkodó volt a hazai piacokon, ugyanis savanykás ízét kifejezetten kedvelték – és kedvelik még sokan ma is – a magyar emberek. Mellette a Jonathan és a Golden keresztezéséből létrejött Jonagold fajta is sokak kedvence finom ízének és rendkívül jó tárolhatóságának köszönhetően.

Nyilvánvaló, hogy az almatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók elsősorban azokat a fajtákat termesztik, melyekre a legnagyobb a kereslet, illetve amelyek ellenállnak bizonyos betegségeknek és az időjárás okozta viszontagságoknak. Ezért mára a régen sokak által kedvelt fajták termesztése kezd háttérbe szorulni, helyüket átveszik a modern almafajták. Vannak azonban olyan gazdálkodók, akik nem feltétlenül csak a profitot nézik, hanem feltett szándékuk a régi almafajták megőrzése még akkor is, ha azokkal sokszor több munka van, mint a modern fajtákkal.

Ezek a gazdák több, mára majdhogynem elfeledett fajtával is foglalkoznak. Itt van például az „almák királya”-ként is emlegetett, francia eredetű téli fehér kálvil alma, melyet a 20. század elején annyira „nemesnek” tartottak hazánkban, hogy nem is kilóra, hanem darabra lehetett csak hozzájutni. Jellemzően kései fajta, szeptember végétől szedhető, érése azonban csak novemberre következik be. Az alma húsa fehér színű, borízű, illata pedig kicsit a málnáéhoz hasonlít. Előfordul, hogy összetévesztik a birssel, ugyanis alakjuk rendkívül hasonló. Fája a téli fagyokat nem tolerálja, igényli a meleg, párás környezetet, ezért elsősorban a Nyírségben, valamint a Nyugat-Dunántúlon lehet sikeresen termeszteni.

Kiváló régi magyar (téli) almafajta a Húsvéti rozmaring, vagy Honti alma. Kakukktojásként is tekinthetünk rá, ugyanis rendkívül ellenálló fája és sokáig eltartható gyümölcse miatt még ma is sikerrel termeszthető, nagyüzemi, profitorientált körülmények között is. Sokan azonban biztosan nem kedvelik a gyümölcsét, ugyanis héja vastag, nehezen rágható, húsát tekintve pedig a keményebb almák közé tartozik. Szárazabb vidékeken, elsősorban az Alföldön lehet jól termeszteni.

Végül érdemes megemlíteni a félrevezető nevű, szintén téli almafajtát, a „Nyári fontos”-t, amely a szakértők szerint lotharingiai származású. Gyümölcse elsősorban a háziasszonyok körében volt népszerű, már ugyanis félérett állapotban is kiválóan használható volt a konyhában – nem véletlenül nevezik Magyarországon rétesalmának is. Nagyméretű gyümölcsének húsa kemény, roppanós, íze pedig közömbös – nem is édes, nem is savas. Szinte bárhol megterem, de meghálálja a nedves, középkötött, melegebb talajt, valamint a szélvédett helyeket. Termesztése a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén lehet sikeres.