Zöldség-Gyümölcs

Rekordszinten vannak az ukrán almakészletek

NAK/IEG Vu

Ukrajnában az étkezési alma kiskereskedelmi árainak növekedése és az ebből következő fogyasztáscsökkenés miatt májusban a nemzeti készletek rekordszinten vannak. A 2018/19-es ukrán almabehozatal történelmileg eddig a legalacsonyabb, de a szezon végére lehet, hogy elérik majd a 2017/18-as értéket.

Az Ukrán Gyümölcs és Zöldség Egyesület (UHA) volt az első szervezet Ukrajnában, amely elkezdte felmérni az almakészleteket a gyümölcstárolókban.
– Ezek a becslések mutatják, hogy május elején legalább 80-85 ezer tonna alma volt még a termelői és kereskedői hűtőházakban – nyilatkozta Katerina Zvereva, az UHA fejlesztési vezetője. Az egyesület szerint ez példátlan mennyiség, ami ki fog tartani Ukrajnának a szezon végéig. A tavaly májusi készlet mindössze 40 ezer tonnás volt.

Májusban a jó minőségű étkezési alma ára növekedni kezdett a kiskereskedelemben, mialatt a nagykereskedelmi árak alacsonyak maradtak. Valójában csak az áruházláncok és a kis árukereskedők emeltek árat, mert az almák minősége kezdett romlani, amivel együtt a selejt aránya is növekedett.
– Jelenleg a jó minőségű nem exportált fajták, mint például az Idared, a Renet Simirenko és a Jonagold 3,0-5,0 UAH/kg (11-19 US cent/kg) áron megvásárolhatók a termelőktől nagykereskedelmi tételben. Egy évvel korábban az árak háromszor ilyen magasak voltak – nyilatkozott Andríj Jarmal, a FAO befektetési osztályának közgazdásza.

Az áprilisi almabehozatalra vonatkozó információk azt mutatták, hogy az import mértéke nőtt Ukrajnában, amit többen érdekesnek találtak az országosan rekordalacsony árak miatt. Néhány szakértő úgy gondolta, hogy a lengyel alma behozatala tartja alacsonyan a helyi árakat. Az EastFruit szakértői azonban rámutattak, hogy a tavalyi azonos időszakkal összevetve az almaimport valójában nagyon alacsonyan maradt, az áprilisi kis növekedés ellenére.
– A 2018/19. évi ukrán almabehozatal történelmileg eddig a legalacsonyabb, de a szezon végére lehet, hogy elérik majd a 2017/18-as értéket, mert jelenleg Lengyelországnak rekordmennyiségű feleslege van. A 2019. május 1-i becsléseink szerint több mint félmillió tonna étkezési alma volt a lengyel tárolókban, ez közel ugyanakkora a mennyiség, mint a tavalyi teljes ukrán betárolás – következtetett Zvereva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hűtő vagy konyhapult? Hol romlik gyorsabban a paradicsom?

2026. február 1. 08:10

Hűtőbe teszi vagy a pultra? Egy rossz döntés, és a paradicsom gyorsan íztelen, fonnyadt lesz. Megmutatjuk, hol rontja el.

A legegészségesebb zöldségek és gyümölcsök – a lista első helye meglepő

2026. január 28. 07:10

Ezek a zöldségek és gyümölcsök nemcsak finomak, hanem valódi fegyverek a betegségek ellen. Nem mindegy, mi kerül a kosárba!

Nem hinnénk, de ezt teszi a kivi a szervezetünkkel

2026. január 24. 07:10

Magas C-vitamin-tartalom, emésztést segítő enzimek és sokoldalú felhasználás jellemzi a kivit. Megnéztük, mit tud valójában.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jelentős a levélvesztés és a gyümölcshullás

2022. augusztus 17. 09:38

A csontszáraz talajból már nincs víz, amit a növények felvehetnének.

Komoly károkat okozhatnak az almásokban az aknázómolyok?

2018. szeptember 13. 04:00

I. Katalin kérdése: A képen látható tüneteket találtam almafám levelein, mi okozza ezt és mit tehetek ellene?

Mi okozhatja az almafán rozsdabarna, zárva maradó virágbimbók megjelenését?

2019. április 27. 04:38

K. György kérdése: Almafáim virágai között találtam rozsdabarna színű virágbimbókat, amik nem nyíltak ki. Mi okozhatta ezt? Mikor kell védekezni ellene?

Levéltetvek a meggy- és cseresznyefán

2018. május 3. 08:05

G. István kérdése: Hogyan védekezzek a gyümölcsfákon, első sorban a meggyen és a cseresznyén megjelenő levéltetvek ellen?