A borászat a borkészítés ismeretrendszerét vizsgáló tudományág. Magába foglalja a borok előállítását, kezelését, fejlődését és a stabilizáció során végbemenő folyamatokat, illetve bizonyos fokig a borszőlőtermesztéssel kapcsolatos tudnivalókat és előírásokat, továbbá a borkultúrát. Hétköznapi értelemben borászati üzemet is értenek alatta. Magyarország éves bortermelése 2017-ben 3,58 millió hektoliter volt, melyhez a szőlőt az 5 borrégióban, 22 történelmi borvidéken érlelték (KSH). A hegyközségek, a bortermelés hivatalos alapegységei. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2018-ban 100 hegyközséget tartott nyilván, melyhez összesen 2236 település tartozott. Az Agrofórum Online Szőlő-bor rovatában megtalálja a borászattal kapcsolatos, aktuális híreket.
2023. július 16.
A kormány a borászok kérését figyelembe véve csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál.
2023. július 6.
A szőlő és bortermelésben mindig nagy hangsúlyt kap az évjárat szerepe. Vannak kimagaslóan jó évjáratok és kevésbé emlékezetesek.
2023. június 4.
A gyöngyöző bor iránt egyre nagyobb a kereslet, erre az igényre válaszul készítette el a Pincészet 2018-ban gyöngyöző borát, a Mádzoo Furmint-Hárslevelűt, 2020-ban pedig a palackos erjesztésű pezsgőt.
2023. május 22.
A nagyobb rugalmasság bevezetésével a bortermelők és -importőrök nem kényszerülnek semmi más korlátozásra, hanem újításokat vezethetnek be.
2023. május 19.
A borászok tudják, hogy már öt-tíz százalékos bogyófertőzés esetén is dohos, penészes ízt vihet a borba, vagyis borhibát okozhat.
2023. május 11.
Ahogy a megfelelő palack után kutat fütyörészik. Ismerős a dallam, bosszant, hogy nem jut eszembe, hogy mi is ez. „Galántai táncok-mondja-Kodály Zoli bácsi.” Erdőbényén jártam, Dávid Rémusz borásznál, a Budaházy-Fekete Kúriában.
2023. április 30.
A Natúr Sümeg borászati rendezvény évről évre hitet tesz az ökológiai szőlőművelés, a természetes borkészítés és a fenntarthatóság mellett.
2023. április 18.
A peronoszpóra (Plasmopara viticola) a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége.
2023. április 14.
Az AKI PÁIR adatai szerint a belföldön termelt és belföldön értékesített földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok értékesítési ára emelkedett hektoliterenként.