Nem túl rég megszokott látvány volt, hogy október hónap végén, november elején makkszedők tucatjai jelentek meg erdőkben és a kisebb, nagyobb települések utcáin is. Napjainkban azonban ez már közel sem jellemző látvány. Mi lehet ennek az oka?
Pedig továbbra is nagy a kereslet erre a szaporítóanyagra, felvásárlási ára 650 Ft/kilogrammnál kezdődik. Miért érkeznek hozzánk a határon túlról a makkal megrakott furgonok? Igaz-e, hogy a tölgy termését élelmiszerként is hasznosíthatjuk?
Kezdjük az első kérdéssel, mint látni fogják, a válasz számos elemből tevődik össze. Kezdjük azzal, hogy kinek és miért is van makkra szüksége. Elsősorban az erdőgazdálkodóknak, és az erdészeti csemetekerteknek a hangsúlyozotton jó minőségű és mennyiségű makkra. Enélkül ugyanis, ez könnyen belátható, nem lesz tölgyfacsemete, ha pedig az nincs, akkor ne is álmodozzunk ún. vegyes erdőkről, tölgyfa ligetekről és így tovább.
Ehhez az igényhez képest elenyésző az, amelyet magánszemélyek takarmányozásra, dekorációra, vagy étkezési célra gyűjtenek. Igen, jól látják, a makk emberi fogyasztásra is alkalmas, teljes értékű fehérjét, keményítőt, zsírt és rostot is tartalmaz. (Az étkezési célra történő gyűjtést, a felhasználás fortélyait a keretes anyag mutatja be.)
Amit gyűjthetünk, vagyis az őshonos és exota fajok
A tölgyek nemzetségének hozzávetőlegesen 450 faja ismert, az európai tölgyfajok többsége örökzöld és a mediterrán tájak lakója. Hazánkban a leggyakoribb tölgyfajok: Kocsányos tölgy (Quercus robur), kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), csertölgy (Quercus cerris), molyhos tölgy (Quercus pubescens), vörös tölgy (Quercus rubra).
Az erdészetek a kocsányos, a kocsánytalan és a vörös tölgy makkját keresik, számukra a csertölgy kevéssé „izgalmas”, mint az előbbiek, mivel gyengébb minőségű fát ad azoknál. Mindez sajnálatos a gyűjtőknek, hiszen ezek a fák bőven teremnek és ezek a termések lényegesen nagyobbak, mint a kocsánytalan tölgyé.
A piramistölgy – (Quercus robur ’Fastigiata’) bár impozáns megjelenésű, szintén nem dobogtatja meg egyetlen erdész szívét sem, kertészeti fajta, erdősítésre nem alkalmas. Így ezek termését mint szaporítóanyagot nem keresik, nem vásárolják fel. Problémát jelent azonban, hogy a kocsányos és a piramistölgy termése nem igazán különbözik egymástól.
„Mint egyik makk a másiktól”
Így a felvásárlók kénytelenek „bemondásra” elhinni azt, hogy az eladásra kínált kisebb, vagy nagyobb halom nem piramistölgy alól került a zsákba. Legalább egy méteres magasságúnak kell lennie a fácskának ahhoz, hogy észlelni lehessen a különbségeket. A cserére pedig nagy a kísértés, hiszen a városokban szép számmal találhatóak piramistölgyek, jól megközelíthető helyen, tehát viszonylag könnyű keresetet jelent a termésük felszedése is.
Mindezek kivédésére az erdészetek előnyben részesítik azokat a „beszállítókat”, akiktől évek óta megbízható minőséghez jutnak. Jellemzően az elmúlt években átalakult a beszállítói kör, az egyéni gyűjtőket felváltották a köztes felvásárlók, akik aztán tovább értékesítik az árujukat.
Előírások, amelyek nélkül nem lehet
Számos előírás közül a legfontosabb az, hogy állami és magánerdőkben makkot gyűjteni csak engedély birtokában lehet, ezeket az erdőgazdálkodók névre szólóan adják ki. Ahhoz, hogy a makkot értékesíteni lehessen, őstermelői igazolványra és tárgyévre érvényesített betétlapra vagy vállalkozói igazolványra és hozzá tartozó adószámra van szükség.
Nemcsak a gyűjtők köre változott, hanem a szaporítóanyag minősége és mennyisége is, kevesebb is lett és gyengébb minőségű is.
Ez pedig ismét nem csak egy okkal magyarázható, de a számos probléma közül kiemelkedik egy: a klímaváltozás. Az Erdészeti Tudományos Intézet által működtetett erdővédelmi figyelő- és jelzőszolgálati rendszer mintegy 60 éve gyűjti, rögzíti az erdei károkat. Az adatsorok jól tükrözik, hogy az aszály, jégkár, széldöntés egyre nagyobb számban fordul elő.
Az évek óta folyamatosan jelen lévő aszály, átlaghőmérséklet-emelkedés a fafajok szempontjából kiemelten kritikus júliusban is jelen van. Mindez a fentiekben ismertetett fajok klimatikusan optimális területének beszűkülését jelenti.
Egyes becslések szerint a század végére a Cserehát, a Heves-Borsodi-dombság, a Bükkalji-dombságok területein a kocsánytalan tölgy állományainak fatermőképessége a jelenlegi mennyiségnek csupán 80-85%-a lesz.
Az erdőzónák várhatóan eltolódnak, ez azt jelenti, hogy a bükkösök helyét, amelyek jelenleg a legcsapadékosabb, legpárásabb területeken találhatóak, részben elfoglalják a gyertyános-tölgyesek, az ő helyüket a cseres-tölgyesek, ezekét pedig az erdős sztyepp.
Ha mindez nem lenne elég gond, akkor még itt van a tölgy csipkéspoloska is.
A klímaváltozás és a globalizáció számos új rovarfaj megjelenését is magával hozta, köztük a tölgy csipkéspoloskáét (Corythucha arcuata). Ez a rovar tömeges elszaporodása pedig szintén veszélyezteti a tölgyerdeinket.
Az aszály, az átlaghőmérséklet emelkedése miatt a tölgyeseink, legyenek azok kocsányosok vagy kocsánytalanok, igen rossz egészségi állapotban fogadták a tölgy csipkéspoloskát, annak megjelenése pedig tovább rontott a helyzeten. A rovar által fertőzött fák kevesebb, apróbb makkot teremnek, mint egészséges társaik, és ezek a termések hamarabb is lehullanak, mint amazok.
Karba tett kézzel ülnek?!
Mármint a szakemberek, erdészek, erdőgazdálkodók. Közel sem, két irányban igyekszenek tenni a kialakult helyzet ellen. Az egyik, mint arról egy korábbi cikkünk beszámolt, az erdő természetes folyamataira koncentrál, míg a másik az érintett fajok klímaérzékenységét igyekszik megváltoztatni.
Többek közt olyan módon, hogy határon túlról, délebbre fekvő területekről importál szaporítóanyagot. Az ottani tölgyek ugyanis (érthető módon) ellenállóbbak a nyári csapadékhiánnyal, légköri aszállyal szemben, mint a hazaiak.
Visszatérve eredeti témánkhoz, ezért van az, hogy ilyen idő tájt makkal megrakott kocsik indulnak el Romániából Magyarországra, és hozzák a déli területek tölgyeseinek a termését. Nem kiszorítva, hanem pótolva a hazai hiányt.
Mert nem csak takarmánynak jó
Igen a tölgyfa makkja ehető, legyen az kocsányos, kocsánytalan, cser vagy vörös tölgy, bár ízükben van némi eltérés. A földön találhatóak közül a hibátlan, barna színű makkokat szedjük fel, majd otthon helyezzük őket vízzel teli edénybe.
A vízpróba lényege az, hogy a felszínen lebegő termésektől szabaduljunk meg, ezek belseje ugyanis nem egészséges.
Ezután következik a szárítás, amely igénybe vesz pár napot és amely történhet napon, de radiátor fölött is. Amikor kellően megszáradtak a makkok, következhet a legnehezebb feladat, ez pedig a héj eltávolítása. Ez többféle módon történhet, a tölgymakk héja puhább, mint a dióé és a mogyoróé. Amikor ez megtörtént, akkor sem dőlhetünk hátra, hiszen azt a bizonyos keserű ízt el kell távolítanunk a magokból.
Két út lehetséges
Az egyik a hideg vizes: a kemény héjtól megfosztott magokat hideg vízben áztatjuk és egészen addig cseréljük a folyadékot, míg az utolsó barna árnyalat is eltűnik, ez egyben jelzi a keserű íz távozását is. Ezt követően főzzük pár percig a magvakat, majd (most már tényleg) csak a szárítás következik.
Abban az esetben, ha a forró vizes eljárás mellett tesszük le a voksunkat (amely lényegesen gyorsabb), akkor egy fazék egyharmadát töltsük meg makkal, majd vízzel. Forraljuk, majd öntsük le a megbarnult vizet, mindezt ismételjük , amíg a magok keserű íze megszűnik.
Kész termékünket lisztté őrölhetjük, de akár használhatjuk úgy étkezésünkben, ahogy az olajos magvakat szoktuk. Nemcsak a neten kóborolva találkozhatunk receptekkel, amelyeknek meghatározó eleme a makkliszt, hanem könyv formájában is: IDE KATTINTVA!
