Az Európai Unió két döntéshozó szerve döntött az Európai Bizottság októberi javaslatairól, amelyek az EUDR-t szabályozó rendelet módosításával kapcsolatban születtek. A rendszer technikai hátterét érintő változásokon továbbra is dolgoznak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara február 13-án közzétette, hogy az Európai Bizottság legfrissebb tájékoztatása szerint leállítja a rendelet végrehajtásához szükséges online szakrendszer (Információs Rendszer) működését.
Ahogy egy korábbi cikkben hírül adtuk, az Európai Bizottság októberben javaslatot tett a rendelet célzott módosítására, miután a tagállamok a nyár folyamán kifejezték aggályaikat a rendelkezés gyakorlati kihívásaival kapcsolatban.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa végül tavaly decemberben elfogadta az EUDR módosítását, amely egy évvel elhalasztja a rendelet alkalmazását. A nagy- és középvállalkozások esetében az alkalmazás kezdőnapja 2026. december 30., míg a mikro- és kisvállalkozások esetében 2027. június 30.
Az ideiglenes korlátozás azt a célt szolgálja, hogy az adatmigráció zökkenőmentes legyen, illetve zavartalanul frissítésre kerüljön a rendszer. A fejlesztési célja, hogy az informatikai rendszer megfeleljen a módosított jogszabályi követelményeknek, és stabil működést biztosítson a későbbi alkalmazási szakaszban – tájékoztatott a Nébih.

Az átállás ideje alatt
A jelenlegi ideiglenes intézkedésre a szükséges módosító intézkedéseket lekövető technikai átállás és rendszerfrissítések miatt van szükség.
Amíg ez az átállási folyamat zajlik, addig:
- a gyakorlási célokat szolgáló tesztkörnyezet (Acceptance server) sem lesz átmenetileg elérhető, minden hozzáférés ideiglenesen felfüggesztésre kerül;
- az éles rendszer (Live server) „csak olvasható” (read-only) módban elérhető marad, lehetővé téve a rendszerhasználók számára a meglévő tartalmak megtekintését;
- új regisztrációkat nem tud rögzíteni a rendszer;
- nem nyújtható be új DDS-nyilatkozat (kellő gondossági nyilatkozat);
- a korábban rögzített adatok viszont továbbra is megtekinthetőek és lekérdezhetőek maradnak.

Amint a rendszer újraindul, minden eddigi funkció a rendszerfrissítést követően újra elérhető lesz. A Bizottság közleményében kiemelte, hogy továbbra is elkötelezett a vállalkozásokkal és a nemzetek hatóságaival való szoros együttműködésben annak érdekében, hogy az EUDR 2026 végén zökkenőmentesen működhessen.
Az EUDR dióhéjban
Az EUDR az Európai Unió erdőirtásmentes termékekről szóló rendelete, amely kötelező érvényű jogszabály valamennyi EU-s tagállamban. A nemzeti sajátságokra való tekintettel minden tagállam a rendelet előírásainak megfelelő, a végrehajtást pontosító jogszabályokat alkalmazhat.
Az EUDR fogalmi meghatározása szerint erdőirtásmentes egy áru vagy termék, ha annak előállítása során nem okoztak erdőirtást vagy erdőpusztulást.

A rendelet szerint a releváns áruk és a releváns termékek az EU piacán csak akkor hozhatók forgalomba vagy forgalmazhatók, illetve csak akkor vihetők ki onnan, ha az alábbi feltételek mindegyike teljesül:
- az áru / termék előállítása erdőirtásmentes;
- az áru / termék előállítása az előállító ország vonatkozó jogszabályaival összhangban történt (röviden: jogszerűen kitermelt);
- az áru / termék kellő gondosságra vonatkozó nyilatkozattal (DDS) van ellátva.
Releváns áru a rendelet szerint a szarvasmarha, kakaó, kávé, olajpálma, gumi, szója és fa. A releváns termékek pedig a rendelet I. mellékletében felsorolt termékek, amelyek vagy releváns árukat tartalmaznak, vagy amelyeket azokkal etettek, vagy amelyek azok felhasználásával készültek.
A további lépésekről az Európai Bizottság és a hazai szakhatóságok (Nébih, NAK) folyamatosan tájékoztatni fogják az érintetteket.
Kapcsolódó jogszabályok és rendelkezések:
- Európai Bizottság legújabb közleménye (2026. február 12.)
- Európai Bizottság sajtóközleménye (2025. október 21.)
- EUDR-rendelet
- EUDR Országértékelések
- Kockázati besorolások
Kapcsolódó cikkek:
- Erdőirtásmentes termékek: fontos változások az EUDR-t illetően
- Erdőirtásmentes termékek: minden, amit az EUDR-ről tudni érdemes
- Az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet – EUDR (Nébih)
- Novemberi képzési lehetőségek az EUDR informatikai rendszer használatának elsajátításához
- Rekordmagas marhahúsárak, tovább szűkülő kínálat az EU-ban