A gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy intenzív gyümölcstermesztés nem képzelhető el öntözés nélkül Magyarországon. A korszerű ültetvényekben füvesített sorközöket létesítünk. A természetes csapadékmennyiség nem elegendő a gyümölcsfák és a füvesítés együttes vízigényének kielégítéséhez, a hiányzó mennyiséget öntözéssel kell pótolni.
Az öntözőrendszer kiépítése az ültetvények beruházási költségeinek jelentős részét képviseli, és az üzemeltetése is sokba kerül. Az ültetvény tervezése során sok szempontot mérlegelve, nagyon körültekintően kell eldönteni, hogy milyen öntözőrendszert alkalmazzunk.
Tervezés
A tervezési folyamatban meg kell vizsgálni, hogy milyen forrásból tudjuk biztosítani az öntözővizet, folyó vízből, meglévő víztárolóból vagy fúrt kútból, esetleg nekünk kell víztárolót építeni a folyamatos vízellátás érdekében. Laboratóriumban meg kell vizsgáltatni a rendelkezésre álló víz minőségét, hogy az alkalmas-e öntözésre. Adminisztratív teendőink is vannak, a vízjogi és más engedélyek beszerzése még a műszaki tervezés megkezdése előtt szükséges.
Ezután az egész rendszert meg kell tervezni (terveztetni) és gondosan kiépíteni. Ennek minden részlete speciális mérnöki feladat, amelyekhez a gyümölcstermesztő szakembernek nem kell érteni, de meg kell tudni fogalmazni igényeit, és a létesítmény csak akkor lesz jó, ha a gyümölcstermesztő a tervezés és kivitelezés során szorosan együtt tud működni a speciális szakterületekhez értő mérnökökkel.
Az ültetvény működése során pedig az öntözést szerves egységként tudja beépíteni a termesztéstechnológiába és a rendszert úgy tudja üzemeltetni, hogy az a lehető legjobban megfeleljen a környezetvédelem, a gazdaságosság és a kiváló gyümölcsminőség követelményeinek. Mindehhez ismerni kell a lehetséges öntözési módokat, azok előnyeit, hátrányait, használhatóságát és természetesen gyümölcsfáink igényeit is.
Árasztás
Az öntözés legősibb formája, amit már az ókorban is alkalmaztak, az árasztásos, más néven felületi öntözés. Ma Magyarországon a korszerű ültetvényekben ezt nemigen alkalmazzuk, de régen nálunk is elterjedt volt. A fejlődő országokban ma is ez a legelterjedtebb öntözési mód, ahol van elegendő víz hozzá.
Spanyolországban és Olaszországban is találkozhatunk olyan régi ültetvényekkel, amelyeket árasztásos öntözésre alakítottak ki. Dombvidékeken teraszokat létesítettek, alacsony gátakat emeltek a széleken, hogy a víz ne folyjon el, és időnként bőséges vízmennyiséggel elárasztották a területet.
A vízhiány miatt azonban ahol csak tehették áttértek víztakarékosabb módszerekre ezekben az országokban. A felületi öntözéssel kijuttatott vízmennyiségnek ugyanis csak 40-60 %-a hasznosul a gyümölcsfák számára, a víz jelentős része elpárolog.
Esőztető öntözés
A XX. században a mezőgazdaságban, így a gyümölcstermesztésben is az esőztető öntözőberendezések terjedtek el legszélesebb körben. Ezeknek többféle formája van, beépített és mozgatható, kisebb és nagyobb területeket lefedő szórófejekkel.
A szántóföldi növénytermesztésben elterjedt, nagy teljesítményű, csévélhető öntözőberendezéseket is használják az ültetvényekben, de ez nem a legjobb megoldás, mert az erős vízsugár gyakran leveri a gyümölcsöket a fákról. Speciálisan a gyümölcsültetvényünk számára tervezett, beépített öntözőrendszer a jó megoldás, a fák koronája felett elhelyezett szórófejekkel.
Az esőztető öntözőberendezés nagy előnye, hogy nemcsak a vízpótlást tudjuk vele megoldani, hanem a levegő páratartalmának emelésére is alkalmas aszályos időszakban. A fagyvédelmi öntözéshez szintén esőztető berendezésre van szükség, de olyan speciális szórófejekkel, amelyek fagypont alatti hőmérsékleten is működnek.
Szintén ezzel a berendezéssel tudjuk megoldani az almaültetvényekben a „színező” öntözést. A piros fedőszínű almák szép színének kialakulásához az érési időszak végén arra van szükség, hogy az éjszakák hűvösek legyenek.
Magyarországon ebben az időszakban a legtöbb almatermesztő vidéken gyakran nagyon enyhék az éjszakák, nincs kellően alacsony hőmérséklet a jó fedőszín kialakulásához. Ekkor éjszaka esőztető öntözéssel le tudjuk hűteni a fákat.
Csak ott célszerű esőztető öntözőberendezést kiépíteni, ahol bőségesen áll rendelkezésre víz, mert ez nem a legvíztakarékosabb megoldás. A kijuttatott vízmennyiség egy része elpárolog. A vízveszteséget csökkenthetjük, ha éjszaka öntözünk.
Csepegtető öntözés
A leginkább víztakarékos módszer a csepegtető öntözés, ezért egyre elterjedtebb világszerte a gyümölcsültetvényekben. A rendszer kiépítése költséges, speciális problémákat kell megoldani, de ahol korlátozottan áll rendelkezésre a víz, ott mégis emellett döntünk.
Ha az öntözővíz nem teljesen tiszta, a rendszer könnyen eltömődik, ezért speciális szűrőket kell alkalmazni, ezeket rendszeresen tisztítani, illetve cserélni kell. A csepegtető testek üzemelését rendszeresen ellenőrizni kell.
A csepegtető öntözés nem a teljes talajtérfogatot nedvesíti át a gyökérzónában. A nedvesített talajrész talajtípustól függően jellegzetes alakú. A fák gyökérzete a nedvesített talajtérfogatra koncentrálódik, nem fejlődik egyenletesen. A korlátozott méretű gyökérzet kevésbé jól rögzíti a fát, és a rendszer meghibásodása esetén érzékenyebbé válik a szárazságra, mintha a teljes rendelkezésre álló talajtömeget átszőtték volna a gyökerek.
A csepegtető öntözőtestek alatt, és a nedvesített talajtérfogat határán sófelhalmozódás lehet, amit az eső a gyökérzónába moshat, károsan befolyásolva a fa fejlődését. A csepegtető öntözéssel nem tudjuk a levegő páratartalmát növelni, speciális célokra (fagyvédelem, színező öntözés) sem tudjuk használni, viszont nagy előnye, hogy az öntözővízzel együtt tápanyagokat is tudunk kijuttatni.
Mikroszórófejes öntözés
Az előző két módszer előnyeit igyekszik egyesíteni a mikroszórófejes öntözési rendszer. Ezzel is tudunk tápoldatot kijuttatni, alkalmas a levegő páratartalmának növelésére, és a néhány speciális célra is, ha a rendszert úgy építjük ki, hogy a szórófejeket a korona alatt és fölött is el tudjuk helyezni.
Ehhez egy plusz huzalt kell kifeszíteni a fák koronája fölött, és a talajfelszín fölött 50-60 cm magasságban végighúzódó fővezetékről a szórófejekhez menő leágazásokat a szokásostól hosszabbra kell tervezni.
Az egyik speciális cél a virágzási idő késleltetése a fagyérzékeny gyümölcsfajoknál, a téli nyugalmi időszakban az enyhe napokon a fák lehűtésével. A másik speciális cél a színező öntözés a piros fedőszínű almáknál a szüret előtti hetekben. A virágzási időszakban a mikroszórófejes öntözés fagyvédelemre nem használható.
Kombinált módszer
Többféle megoldás lehetséges tehát. Az a legjobb, ha nemcsak egyféle rendszerünk van az ültetvényben, hanem van egy csepegtető vagy mikroszórófejes öntözésünk, amellyel víztakarékos módon meg tudjuk oldani folyamatosan a víz- és tápanyagpótlást, és van egy esőztető rendszerünk is a fák koronája fölött elhelyezett szórófejekkel, amelyet aszályos időszakban a levegő páratartalmának emelésére és más speciális célokra is tudunk használni.
A gyümölcsfák vízigénye
A gyümölcsfák vízfelhasználása időben nem egyenletes. Ismernünk kell növényeink igényeit, és mindig a szükséges vízmennyiséget kell kijuttatnunk. A téli nyugalmi időszakban a fák lombtalan állapotban állnak, élettevékenységük minimálisra csökken, vízleadásuk is nagyon csekély.
Tavasszal a rügyek duzzadásakor megindul a nedvkeringés a növényekben, majd a vegetációs időszak elkezdődése után fokozatosan nő a vízfelhasználásuk. A virágzási időszakban már folyamatos a vízfelvétel a talajból, de a vízigény még nem nagy. A hajtásnövekedés és a gyümölcsfejlődés előrehaladtával folyamatosan növekszik a vízfelhasználás, hiszen a növekedés vízigényes folyamat.
A gyümölcstermő növények vízfelhasználása a nyár közepén a legnagyobb, ami az erőteljes növekedési folyamatok mellett azzal is magyarázható, hogy ekkor van a legmelegebb, és a hőháztartásuk egyensúlyának biztosítása érdekében ebben az időszakban párologtatnak a legtöbbet. Július után, a hajtásnövekedés lassulásával és a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan, fokozatosan csökken a növények vízfelhasználása.
A vízigény a fajtól, a fajtától, a környezeti feltételektől, a növény méretétől és korától, valamint a gyümölcsberakódottságtól is erősen függ. Egy közepes méretű fákat tartalmazó, termőkorú almaültetvény, a tenyészidőszak kezdetén naponta 1-2 mm csapadékmennyiségnek megfelelő vízmennyiséget fogyaszt.
A nyár közepén ez 6-8 mm-re növekszik, majd az őszi lombhullás előtt ismét napi 1-2 mm-re csökken. Intenzív ültetvényben ettől nagyobb értékkel kell számolni. Ez csak a fák vízigénye, ha füvesített az ültetvény, a talajtakaró növényzet vízigényét is ki kell elégíteni. Ez általában 15-20%-al növeli meg a vízigényt.
Környezeti tényezők
A kijuttatandó vízmennyiség meghatározásakor nemcsak a fák aktuális vízigényét, hanem a környezeti tényezőket is figyelembe kell venni. Ezek közül a talaj vízbefogadó és vízmegtartó képessége a legfontosabb. A talaj vízkészletét mindig megfelelő szinten, a szabadföldi vízkapacitás közelében kell tartani. Az ültetvényünk földrajzi helye, kitettsége, a terület klímája, a szélviszonyok szintén befolyásolják a szükséges öntözővíz mennyiségét.
Segédanyagok
A szakkönyvek segédtáblázatokat tartalmaznak a tenyészidőszak különböző időszakaiban naponta kijuttatandó vízmennyiség kiszámításához, megkönnyítve ezzel munkánkat. Ezek a táblázatok figyelembe veszik a gyümölcsfajok különböző vízigényét, és a legfontosabb környezeti tényezőket is (Papp, 2003; Ligetvári, 2003; Soltész, 1997; Tamás 2011).
Irodalom:
Papp J. (szerk.): Gyümölcstermesztési alapismeretek 1. Mezőgazda Kiadó, 2003.
Ligetvári F.: Öntözés c. fejezet a következő szakkönyvből: Papp J. (szerk.): Gyümölcstermesztési alapismeretek 1. Mezőgazda Kiadó, 2003. 353- 377 oldal.
Soltész M. (szerk.): Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda Kiadó, 1997.
Tamás J. (szerk.): Almaültetvények vízkészlet-gazdálkodása. Debreceni Egyetem. 2011.
A képek a szerző felvételei.
