Brunner Tamás szinte egész életében a gyümölcsfák élettanának kutatásával, illetve az élettani folyamatok megértésén és hasznosításán alapuló termesztéstechnológiai módszerek kidolgozásával foglalkozott.
A „Törpe gyümölcsfa nevelés” és a „Kis fákon nagy termés” című könyveiben írta le részletesen az általa kidolgozott módszereket, illetve foglalta össze a gyümölcsfák fejlődésével, növekedésével kapcsolatos ismereteket.
Jó állású oldalelágazások lekötözés nélkül
Brunner Tamás egyik újítása a szektoriális kettős metszés, amit a gyümölcsfák alakító metszésének időszakában alkalmazhatunk. Elsősorban a központi tengelyes, más néven orsó faalakok nevelése során használható, és az oldalelágazások megfelelő szögállásban való kialakítását segíti elő, lekötözés nélkül.
Az orsó faalakoknál a koronás oltványon lévő, vagy a suhángon az első évben fejlődött oldalelágazásokból, vesszőkből kezdjük el a vázágak kinevelését, általában azok gyenge vagy középerős visszametszésével.
Metszés alsó állású rügyre
Régen a kertészek ezt a visszametszést egy alsó (kifelé álló) hajtásrügyre végezték el, teljesen logikusan, arra számítva, hogy ebből az alsó állású rügyből majd egy jó szögállású, a vízszinteshez képest maximum 20-30 fokban álló hajtás fejlődik, amiből tovább nevelhető az oldalelágazás. A legtöbb esetben azonban ebből a rügyből csak egy gyenge hajtás fejlődött, és a vessző fölső részén képződtek meredeken felfelé törő hajtások, amelyek nem voltak alkalmasak a vázág kialakítására.
Brunner Tamás megvizsgálta ennek élettani hátterét, és kimutatta, hogy ezt a jelenséget a visszametszés helyén keletkező beszáradás, valamint a növényi hormonok, elsősorban az auxinok áramlási rendszerében bekövetkező változások okozzák.
Miért nem jó?
Ha az alsó rügyre metszünk, a végálló rügyből fejlődő hajtás csúcsi részében képződő auxinok lefelé történő áramlása, a metszési helyen történő beszáradás miatt, a vessző keresztmetszetének felső részén akadályozott, az alsó részen pedig zavartalan. Ennek következtében a vessző alsó részén magas auxin koncentráció alakul ki, ami gátolja az ott lévő rügyek kihajtását.
A vessző keresztmetszetének felső részén viszont alacsony lesz az auxinszint, az ott lévő rügyek kihajtanak, és meredeken felfelé törő hajtásokat képeznek. Ezek a hajtások a jobb fény- és tápanyag-ellátottság miatt erőteljesebbek lesznek, mint a végálló rügyből képződő hajtás.
Metszés felső állású rügyre
Brunner Tamás tehát azt javasolta, hogy első lépésben, tavasszal felső (befelé álló) rügyre metsszük vissza azt a vesszőt, amiből majd vázágat szeretnénk nevelni. (A gyakorlatban felsőrügyes metszésnek is nevezzük a módszert.)
Ebben az esetben a beszáradás alul lesz, a végálló rügyből kihajtó hajtás csúcsi részében képződő auxinok lefelé történő áramlása a vessző keresztmetszetének alsó részén lesz akadályozott, a felső részen pedig akadálytalan.
A magas auxinszint a vessző felső részén alakul ki, az itt lévő rügyek alva maradnak az auxin gátló hatása miatt, az alsó részen lévő hajtásrügyek viszont kihajtanak, és lapos szögállású hajtásokat képeznek.
A második lépés
A metszés második lépésében a végálló rügyből képződött hajtást távolítsuk el, és a vessző alsó részén lévő rügyekből képződött hajtásokból hagyjuk meg a legmegfelelőbbet. Ezért kettős metszés. Ezt a második metszési műveletet vagy a nyár végén végezzük el, amikor a hajtásnövekedés már befejeződött, vagy a következő év tavaszán.
Az eredmény: jó koronaszerkezet
A szektoriális kettős metszéssel lekötözés nélkül megfelelő szögállású oldalelágazásokat kapunk, amelyekből a vázágak kialakíthatók. A termesztési gyakorlatban elsősorban a cseresznye, a meggy, a kajszi és az őszibarack korszerű orsókoronáinak nevelése során alkalmazzák, de a többi gyümölcsfajnál is használható.
A módszer előnyei főként a felfelé törő koronahabitusú fajtáknál mutatkoznak meg. A széthajló habitusúak öröklött tulajdonságuknál fogva kedvező szögállású oldalelágazásokat nevelnek.
