Növénytermesztés

Jöttünk, láttunk, jövőre is visszamennénk – DUPONT PIONEER Portfólió Farm bemutató

Agrofórum Online

A DuPont Pioneer szeptember 12-én, Dombóváron, az Agrár-Béta Kft. területén tartotta Portfólió Farmra keresztelt rendezvényét, melynek középpontjában Pioneer agronómiai kísérleteinek és kukorica, napraforgó hibridjeinek bemutatása, továbbá a DuPont növényvédelmi technológia újdonságainak ismertetése állt.

A borongós időjárás ellenére is szép számban összegyűlt vendégek számára a kísérletbejárás során nemcsak a Pioneer jelenlegi, hanem a jövőben piacra kerülő kukorica, napraforgó hibridjei esetében is lehetőségük nyílt megismerni azok legfontosabb tulajdonságait, ezzel élő képet kapva a legújabb fejlesztésekről.

A Pioneer agronómiai kísérletei és hibridjei mellett a rendezvényre ellátogató gazdák természetesen megismerkedhettek a DuPont aktuális növényvédelmi technológiai ajánlataival is.

Jelen tudósításban az aktualitás jegyében a bemutató során látott kukorica és napraforgó hibrid újdonságokkal foglalkozunk.

Kukorica

A szűkös csapadékviszony mellett hőségnapokkal bőségesen ellátott nyári időszak után kiemelt figyelem hárult a tőszámsűrítéses és vetésidő kísérletekben szereplő Pioneer Optimum® AQUAmax® kukorica hibridekre (P9415, P9903, P0023, P9911), amelyek legtöbbje már évről évre bizonyítja stabilitását bármilyen évjáratról is legyen szó. A kísérletben szerepelt egy új, nagyon ígéretes fajtajelölt, a P9415 is – mely szintén megkapta az AQUAmax® minősítést –, és melyet azért vontak be a Pioneer szakemberei ebbe a programba, hogy mire piacra kerül, pontos tőszám ajánlattal tudjanak élni erre nézve is a gazdák felé.

Mint elhangzott, a P9415 a FAO300-as éréscsoport első felében érik, koraisága rekord termőképességgel párosul. Az eddigi vizsgálatok szerint egészen jól viseli az intenzív növekedés időszakában és a virágzás alatt bekövetkezett hő- és szárazságstresszt.

Ami a Portfólió Farmon beállított tőszámsűrítéses kísérletek tapasztalatait illeti, elmondható, hogy a szűkös csapadékellátás mellett is a magasabb tőszám adta a hibrideknél a nagyobb termést.

A kísérleti sorban megtekinthető volt egy a régieket új hibridekkel összehasonlító kísérlet is, melyben a nagyjából tíz évvel idősebb és a mai hibridek között kb. 1,2 tonna terméskülönbség mutatkozott, természetesen az új hibridek javára.

A tőszámsűrítéses kísérletek mellett ugyanazon hibridekkel vetésidő kísérletek is megtekinthetőek voltak, amelyekkel a Pioneer szakembereinek célja az időjárási szélsőségek elkerülése volt a kukorica fejlődésének legérzékenyebb fázisaiban. A kísérleti eredmények alapján vetésidő tekintetében a korai vetés adja a nagyobb termést és az így vetett hibrideket alacsonyabb víztartalommal is lehet betakarítani. Összességében a korán vetett kukoricák nagyobb gyökértömeget nevelnek, ebből adódóan elérik a mélyebb rétegekben tárolt vizet és jobban átvészelik az aszályos időszakot.

A kukorica kísérleti sorokat a Pioneer siló hibridjei zárták, ahol a P0725 vitte a prímet. Látványos, erős, még mindig zöld levélzettel és óriási szemtermést feltételező csövekkel álló parcella tárult elénk. Elhangzott, hogy Pioneer kínálatában szereplő siló hibridek közül ennek a legmagasabb a nettó laktációs energiatartalma, ezzel a tejtermelő tehenészetek egyik legjobb választása lehet.

Napraforgó

A bemutató során megtekintett napraforgó hibridek közül ki kell emelni a magas olajsav tartalmú és Express gyomirtás technológiára ajánlott bevezetés előtt álló PE64HE133 hibridet, mely a peronoszpóra ellenállóságát tekintve megkapta a Protector minősítést, azaz még a 714-es rasszra is rezisztens!

Emellett e napraforgó hibrid a szádor E rasszáig rezisztenciával bír, tehát még szádorveszélyes területeken is biztonsággal termeszthető.

A kísérleti eredményeket tekintve a PE64HE133 hibrid adta a legnagyobb termést a HO hibridek között. Tehát a jelenleg köztermesztésben levő Pioneer portfólióhoz képest nagyobb termést várnak a szakemberek tőle. Azonban a várakozások szerint nemcsak a termése lesz jobb, hanem az olajtartalomban is előrelépést mutat!

Összességében az idei DuPont Pioneer Portfólió Farm rendezvényre ellátogató termelők nemcsak kiváló hibridekkel és előremutató növényvédelmi megoldásokkal ismerkedhettek meg, hanem hasznos tanácsokat is kaptak gazdálkodásuk eredményesebbé tételéhez.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Mi lesz veled növényvédelem? A visszavont hatóanyagok tükrében

2020. január 9. 09:13

2019-ben 12 új növényvédő szer hatóanyag használatát engedélyezte az Európai Unió, ugyanakkor 45 forgalmazásának engedélyét visszavonta, vagy nem hosszabbította meg azt a lejártakor. Idénre is jut a lejárt engedélyű hatóanyagokból bőven, de vajon mennyi lesz, ami pótolni tudja ezeket?

„A kukorica gyomirtásban alacsony hektárköltség és maximális hatás egyszerre adott az IKR Kukorica Poszt Golddal”

2022. június 15. 05:36

A kukoricatermesztők egyetértenek abban, hogy sosem volt annyira lényeges a fajtákban kódolt maximális termésmennyiség elérése, mint most.

A szőlőlevelek és szerepük a szőlőtermesztésben

2018. október 18. 02:49

A jó szőlősgazda igyekszik kialakítani a fajta igényeihez a művelés- és metszésmódot, gondoskodik a szükséges tápanyagokról, s mindezt levélanalízissel ellenőrzi. A fitotechnikával, ezen belül a zöldmunkákkal termőegyensúlyt alakít ki a hajtások és a fürtök között.

Visszatérő probléma: verticilliumos hervadás Magyarországon

2019. október 13. 05:29

Hazánkban a Verticillium dahliae Kleb. gombafaj főként fiatal csonthéjas ültetvényekben okozhat jelentős károkat, jellemzően kajszi, de cseresznye, meggy, szilva és mandula esetében is.