Növényvédelem

A dión károsító gubacsatkák, III. rész

Agrofórum Online

A dolgozat első részében a dió nemezes gubacsatka által okozott tünetek kialakulását és évközi változását mutattuk be. A gubacsok legfontosabb tulajdonsága a levélfonák érközeiben megjelenő nemezszerű szőrképlet fehéres foltja, amely felett a levéllemez zöldessárgán, ráncolódva kidomborodik.

A dolgozat második részében a dió levelén és a termés zöld burkán is szemölcsökhöz hasonló 1-2 mm átmérőjű gubacsokat okozó szemölcsös gubacsatkát ismertettük.

Harmadik fajként a magyarországi faunára új, idegenhonos Aceria brachytarsus-t ismertetjük, amelynek (még) nincs magyar neve.

Megjegyzés: A diónak páratlanul szárnyalt összetett levele van. A hajtáshoz kapcsolódó levélnyél a levélgerincben folytatódik, ez hordozza az egyes levélkéket. A levél említésekor minden esetben a levélgerincen elhelyezkedő egyes levélkéket értjük. 

A faj első hazai megjelenéséről a NövényvédeleM tudományos folyóiratban 2018-ban számoltak be a szerzők.

Az atka gubacsait a közönséges dión és a fekete dión mutatták ki. 

A szokatlan tüneteket először 2013. június 15-én észleltük Levél községben (Győr-Moson-Sopron vármegye) egy házi kertben álló közönséges dión. Később több helyről is előkerült (Budapest, Mosonmagyaróvár, Szada) közönséges és fekete dióról is.

A faj életmódja nagyon hasonló a szemölcsös gubacsatkáéhoz. A megtermékenyített nőstények telelnek a rügyekben, illetve azok felületi mélyedéseiben, réseiben. A nyugalmi állapot után az előjövő nőstények lerakják petéiket és a fejlődő egyedek táplálkozására a növény szokatlan alakú gubacsok kialakításával és levél torzulásával reagál. 

A gubacsok leggyakrabban az elsődleges mellékerek, kisebb számban a főér mentén fejlődnek.

A tünetek 3 fő csoportba sorolhatók, de az egyes tünetek különböző kombinációkban is megjelenhetnek A tünetcsoportok kialakítása közel 300 digitális kép utólagos elemzése alapján történt. 

1. Kúpos gubacstípus:

A mellékerek középértől távolabbi szakaszain illetve a levélcsúcs környezetében fejlődő gubacsok mérete felülnézetben 3-4 mm átmérőjű. (A szemölcsös gubacsatka gubacsai csak 1-2 mm átmérőjűek.) A gubacsok a levél mindkét felületén kúpszerűen kiemelkednek, de a levél fonákán a kúp „magassága” sokkal nagyobb.

A gubacsok belsejében a levéllemez síkjára merőlegesen egy hosszúkás, fent kiszélesedő üreg található, amely csőszerű járattal a gubacs alsó csúcsán nyílik a külvilágra. Ebben az üregben élnek az atkák. A gubacsok felső és alsó kúpjának csúcsán, apró éles. kemény kinövések vannak, ami miatt a gubacsos levelek érdes tapintásúak. Az ebbe a csoportba sorolt gubacsok színe a levél felső oldalán sárgás/világoszöld.

2. Lapos gubacstípus:

A levélke főerének érzugaiban vagy a főérhez közel elhelyezkedő mellékereken fejlődő gubacsok felülnézetben nagyobbak és laposabbak mint az 1. csoport gubacsai. Gyakori jelenség, hogy két összehúzott mellékéren egy közös (összenőtt) gubacs fejlődik, amelyek mérete – felülnézetben – elérheti a 6 mm-t is. Színük élénksárga, rajtuk sokkal kevesebb kinövés található, de gyakoriak a sima felületűek is.

3. A levéllemez deformációja, torzulása:

A tünetcsoport a lapos gubacstípussal mutat összefüggést. A torzulás olyan mértékű is lehet, hogy a levéllemez a „gyűrt” szóval jellemezhető. A torzulást az okozza, hogy a gubacs környezetében a levél növekedése gátolt, ezáltal szomszédos levél erek nem tudnak normálisan eltávolodni egymástól. A növény ezt a rendellenes növekedést a gubaccsal nem érintett szomszédos érköz fokozott növelésével próbálja meg ellensúlyozni. A gátolt és a fokozott növekedésű érközök szélessége közti különbség a mérések szerint több mint 3x-os is lehet. 

A fentiekben összefoglalt jellemzést az alábbi képeken is bemutatjuk. 

1. kép: Április végén, a levél felszínén – korábban ismeretlen – gubacsok láthatók

A 3-4 mm átmérőjű sárgászöld kiemelkedések részben a főér mentén az érzugban, részben az elsőrendű mellékerek mellett találhatók. A főéri érzugban elhelyezkedő (2. típusú) gubacsok világosabb sárgák, nagyobbak és laposabbak mint a másutt elhelyezkedők. Az elsőrendű mellékereknél és a levélcsúcs tájékán elhelyezkedő (1. típusú) gubacsok feltűnő tulajdonsága, hogy 1-2 mm-re is kiemelkednek a levél síkjából.

2. kép: Az előző levél fonáki oldala 
3. kép: Két (1. típusú) gubacs oldalnézetben

A gubacsok mérete a fonáki oldalon elérheti a 4 mm-t is. A gubacs felső és alsó csúcsain szabálytalan, kemény kinövések láthatók. 

4. kép: Levéltorzulás 

A féloldalas torzulás (3. tünetcsoport) a levéllemez görbülése jelzi, hogy az atkák nyálával bejutó anyagok a levél növekedési folyamatait erősen befolyásolták. A kép jobb szélén látható néhány (vöröses) szemölcsös gubacsatka okozta gubacs. A méret és szín alapján a két faj gubacsait könnyű megkülönböztetni. 

 5. kép: Súlyos levéltorzulás, Szada, 2018. május 

Az előzőekben bemutatott levéltorzulás sokkal súlyosabb esetét találtuk egy későbbi fényképezés során. A levélben két ellentétes folyamat – növekedés-gátlás és serkentés bonyolult kölcsönhatásának az eredménye látható. Piros vonalakkal jelöltük meg azokat a helyeket, ahol a (2. típusú) gubacsok adott pontokon megakadályozták a levél érközi részeinek növekedését.

A piros vonalak folytatásában fehér színnel jelöltük a szomszédos – külső oldalán gubaccsal nem érintett érközöket. A fehér szakaszokkal jelölt érközök több mint 3-szor szélesebbnek bizonyultak a gátolt növekedésű részek szélességénél. Érdekes módon a gátolt pontoktól a levél széle felé haladva szintén bekövetkezett az érköz szélességének a normálisnál nagyobb mértékű növekedése, amely egyik esetben felfelé, a másik esetben lefelé hajlította be az érközöket.

6. kép: Egy mellékér mentén fejlődő (1. típusú) gubacs vertikális metszete és egy atka május közepén

A gubacs ürege a levél-lemez síkjában a legszélesebb. Az ettől felfelé levő rész lekerekített, az alsó rész megnyúlt és egy járaton keresztül nyílik a külvilágra. A nyílás körül – és a gubacs felső csúcsán is – fehéres, éles szélű, szabálytalan alakú, kemény kinövések találhatók. A faj gubacsait hordozó levelet végigsimítva határozottan érdes felületűnek érezhető, szemben a szemölcsös gubacsatkás levelekkel. A vegetációs időszak elején a gubacsokban élő atkák fehéres, világos színűek (kis kép).

7. kép: Egy (1. típusú) gubacs vertikális metszete a rózsaszínű nőstényekkel (deutogyn), októberben
8. kép: Egy (2. típusú) gubacs vertikális metszete a rózsaszínű nőstényekkel (deutogyn), októberben

Természetes ellenségként  elsősorban a ragadozó atkák említhetők. 

A kémiai növényvédelem: 2015-ig a diót károsító atkák ellen több speciális atkaölő hatóanyag számos készítménye állt a diótermesztők rendelkezésére. A NÉBIH hivatalos növényvédőszer adatbázisát (ENIR) áttekintve (2023.október) ilyen engedélyezett hatóanyagot nem találni.

A lemosó permetezőszereket kigyűjtve a dióban felhasználható Nevikén olajos lemosó permetezőszer 2023-as módosítása alapján (pajzstetvek, levéltetvek, atkák ellen) használható: „tavasszal rügypattanástól levélkiterülésig kell elvégezni a lemosó permetezést nagy permetlé-mennyiséggel. Ősszel lombhullás időszakában a védekezés megismételhető.” (sic!)

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az atkaölő mellékhatással rendelkező kéntartalmú lemosószer a hasznos atkákat is gyéríti. 

A dolgozat elkészítéséhez felhasznált irodalmak jegyzéke a Szerzőnél elérhetők.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Visszatekintő: megjelent a parlagfű-olajosbogár Magyarországon! Áldás vagy átok a napraforgó-termesztésben?

2024. december 9. 09:40

Az országos szántóföldi gyomfelvételezések a kapás kultúrákban a parlagfüvet jelölik meg hazánk legelterjedtebb, legtöbb gondot okozó gyomnövényeként.

Mitől "kukacos" a dió?

2019. július 30. 07:56

J. Attila kérdése: Tavaly a diófáim termésének nagy része tönkrement. Sok dió idő előtt megfeketedett, lepergett, bennük fehér apró lárvákat találtam. Mi okozta a gondot?

Traktorok, szőlőkombájnok és dióbetakarító - Gépújdonságok a szőlő- és gyümölcstermesztésben

2018. június 25. 16:08

Antonio Carraro, Massey-Ferguson, Kubota kertészeti traktorok, Braud és Pellenc szőlőkombájnok, valamint Flory dióbetakarító gép Amerikából.

Hogyan tároljuk a héjas gyümölcsöket?

2020. október 25. 10:51

A héjas vagy más néven a kopáncsos-gyümölcsűek közé tartozik a dió, mogyoró, mandula és a gesztenye is.

A 2022-es diótermés meghaladta a 15 ezer tonnát

2023. február 17. 11:34

Magyarországon szakértők szerint a 2022. évi diótermés meghaladhatta a 15 ezer tonnát, ami 140 százalékos növekedést jelent az elmúlt öt év átlagához képest 0150 írja az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).