Növényvédelem

Áttelelés a kukoricásban? – A kukoricabogár imágók elleni védelemről

Agrofórum Online

Az aratási időszak sajnos, most eltereli a szakemberek figyelmét más fontos problémákról. Éppen ezért szeretnénk felhívni a termelők figyelmét a szinte észrevétlenül erősödő, de nagyon fontos és aktuális növényvédelmi tennivalóra – nevezetesen a kukoricabogár imágók elleni védelem fontosságára.

Szakértők szerint az idei közvetlen károk megakadályozása mellett, a most elvégzett kezelések a leghatékonyabbak a következő évi lárvakártétel csökkentésére. Már rövid-középtávon a hozamstabilizált kukoricatermesztés elengedhetetlen eleme az imágók elleni védelem, vagy pedig a kártevő egyedsűrűsége miatt szükséges lesz egy-egy tájegységben az átállás más kultúrára. (Pl. a grazi medencében a kukoricát egyre több helyen váltja ezen probléma miatt a cirok).

A probléma súlyát jelzi, hogy ezen védekezések mellőzésével a kukorica termesztése az adott évi átvételi ártól függetlenül fog igen gyorsan ellehetetlenülni a leginkább fertőzött területeken. Ez pedig azt jelenti, hogy az erősen kifeszített és redukált vetésszerkezetű mezőgazdaság sérülékenysége és jövedelemtermelő képessége ezeken a területeken radikálisan lecsökken és az új növények beillesztéséhez pedig új piacokra és stratégiákra van szükség; ami pedig nem alakítható ki egyik pillanatról a másikra.

Ezért tartjuk szakmailag indokoltnak azon eljárások integrációját, amelyekről van tudomásunk, engedélyezettek és hatékonyak.

A fenti probléma megelőzése érdekében a Sumi Agro szakemberei két rovarölő szer alkalmazására hívják fel a termelők figyelmét:

1.

INAZUMA – két hatóanyag kombinációja, taglózó és tartamhatás is egyben. Kijuttatásakor a méhkímélő technológia betartása kötelező. 
Dózisa 0,2 kg/ha. Igen hatékony és gazdaságos megoldás.

2.

MOSPILAN 20 SG – a felszívódó acetamiprid hatóanyag a záloga a biztos és hosszantartó hatásnak. A most virágzó szomszédos   kultúrák közvetlen szomszédságában és a méhek által látogatott táblákban is engedélyezett a nappali kezelés. Javasolt dózisa 0,15 kg/ha.

További információk:
www.sumiagro.hu

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fonnyadó hajtásvégek: veszély a rózsákra és gyümölcsfákra

2025. május 9. 08:10

A hajtáshervasztó darázs és a tűzelhalás is pusztíthatja tavasszal a gyümölcsfák hajtásait – de nem nehéz megkülönböztetni őket.

Senyved a buxus? A puszpángmolyt még elkaphatjuk! + videó

2025. május 7. 16:10

A selyemfényű puszpángmoly növényvédelem nélkül egyszerűen tarra rághatja közkedvelt dísznövényünket, a buxust. Növényvédelmi tippek a növényorvostól!

Házikerti növényvédelem májusban

2025. május 7. 15:10

A májusi kertben akad bőven növényvédelmi teendő. A csigák, a levélbetegségek és a talajból fertőző kórokozók egyaránt kihívást jelentenek.

Fukszia fontosabb betegségei: így ismerje fel időben a bajt!

2025. május 7. 11:10

A fukszia gyönyörű, de érzékeny dísznövény – ismerje fel időben a betegségeket, hogy megóvhassa a virágzást és az egészséget!

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken

2023. szeptember 25. 11:40

Az alábbi összefoglaló a szeptemberben észlelt, és közterületen károsítók tekintetében ad tájékoztatást. Javaslatokat olvashatnak továbbá a felhasználható készítmények köréről is – mindez Zsigó György növényorvos tollából.

CAPRENO – Megéri az árát, megoldja a gyomproblémát

2020. május 14. 07:47

Rugalmas a kijuttatása, nagyon egyszerű kezelni, és korán kikapcsolja a gyomkonkurenciát, a betakarításig pedig tényleg tisztán tartja a kukoricát.

Sivatagi baktériummal az aszály ellen

2022. szeptember 28. 13:01

A BIOVÉD által fejlesztett és gyártott titaN mikrobiológiai készítmény 2022-ben debütált az IKR Agrár portfóliójában, és már az első évben sokezer hektáron a magyar növénytermesztési piacon.

Intenzív búzafajtákhoz hatékony növényvédelmi technológia

2021. április 22. 10:48

2021. március elején az látszott, hogy a tél hiánya miatt ismét számítani lehet a kórokozók korai megjelenésére. A különböző szintű védekezési programokhoz a Bayer 2021-ben négy kalászos fungicidet ajánl.