11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növényvédelem
Fizetett tartalom

Hosszú hatástartamú, felszívódó hatású gombaölő szer a napraforgó legfontosabb szár és levélbetegségei ellen – Amistar Sun

Syngenta

2020-ban a napraforgó termesztését a rendkívül szélsőséges időjárás befolyásolta. Az április-május rendkívüli szárazságát a nyár rendkívüli csapadékossága követte. Ezek a tényezők nagyban befolyásolták a kórokozók dominancia viszonyait, a fertőzés mértékét illetve a védekezések lehetőségét.

A legfontosabb kórokozók közül az alternária és a fómás levél- és szárfoltosság a csapadékos, párás mikroklíma miatt jelentős fertőzöttséget tudott elérni. A fehérpenészes szár- és tányérrothadás csak későn indult meg. Összességében azonban az alternária és a fóma, kiegészülve egyes helyeken a fehérpenésszel és a rozsdával jelentős fertőzéssel voltak jelen a napraforgó állományokban.

Kezeletlen kontroll 2020. augusztus 26. – Komárom-Szőny

A fertőzést tetézte, hogy a rendkívüli csapadékok miatt nem vagy csak késve lehetett védekezni.

A Syngenta portfóliójában az Amistar Sun* készítmény hatékonyan alkalmazható ilyen körülmények között is. A készítményben lévő mindkét hatóanyag (azoxistrobin és difenokonazol) klasszikus felszívódó hatású, mind transzlaminárisan, mind a xilemben mozognak, magas vízoldékonyságuk miatt a növény minden részébe eljutnak. Jelentős zöldítő hatásuk is van. Így a készítmény megvédi a később fejlődő leveleket és hajtásokat 3-4 hét időtartamig.

Amistar Sun 1,0 lha hatása a napraforgóra 2020. augusztus 26. – Komárom-Szőny

A készítmény hatékony a legfontosabb levél-, szár- és tányérbetegségek ellen. Kimagasló hatékonyságú az alternáriás levél-, szár- és tányérfoltosság, a fómás levél- és szárfoltosság, diaportés szárkorhadás, a fehérpenészes szár- és tányérrothadás, rozsda ellen. Ezek a tulajdonságok az egyik leghatékonyabb preventív gombaölő szerré teszik az Amistar Sun*-t napraforgóban.

A cég 2017-2020 közötti fejlesztési kísérleteiben az Amistar Sun* kezelés plusz 580 kg/ha terméshozamot eredményezett átlagban.

Javasolt növényvédelmi technológia:

Az első és legfontosabb Amistar Sun* kijuttatását a kultúrnövény 6-8 levélpáros állapotában (általában május vége-június eleje) javasoljuk kijuttatni 0,8-1,0 l/ha dózisban 250-400 l/ha lémennyiséggel. Ezzel a már korábban fertőző alternária ellen is védettséget biztosítunk, de kihasználva a hatóanyagok felszívódó tulajdonságát a később megjelenő betegségek ellen is hatékonyan védjük az új leveleket és hajtásokat. Ekkor a kezelés kombinálható – ha szükséges – a levéltetvek ellen Judo 1,2 l/ha dózisával és bór tartalmú levéltrágyával.

A második kezelést a csillagbimbós állapot végén célszerű elvégezni, ami általában június végén-július, elején van. Ekkor célszerű bórtartalmú levéltrágyával kombinálni a kezelést, és ha szükséges, tau-fluvalinát tartalmú Monospel** rovarölő szerrel a poloskák ellen. A kezeléssel megelőzzük azt az időszakot (virágzás), amely a méhek által leginkább látogatott periódus, így az esetleges méhpusztulás gyakorlatilag elkerülhető. Ügyeljünk a jó permetléfedettségre, ezért fúvókaválasztásnál célszerű a kettős réses típusok mellett dönteni.

*Az Amistar Sun gombaölő szer azonos a 02.5/2452/5/2008. MgSzHK számon engedélyezett Amistar Top gombaölő szerrel.
** A Monospel 24 EW azonos a 02.5/2322/2/2007. MgSzHK számon engedélyezett Klartan 24 EW rovarölő permetezőszerrel.

Papp Zoltán
Kukorica és napraforgó növényvédőszer-kampánymenedzser
Syngenta Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Világszerte megnőtt az érdeklődés a biológiai megoldások iránt a mezőgazdaságban

2025. március 3. 13:10

A biológiai kezeléseknek a jövőben egyre nagyobb szerepe lesz a növénytermesztésben, áll a Syngenta elemzésében.

Aktuális terménygázosítási problémák

2025. március 3. 08:10

A leggyakoribb gond a raktári higiénia semmibe vétele, vagy legalábbis meglehetősen lazán történő kezelése.

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

2025. február 28. 14:40

A BASF által kifejlesztett és kizárólag a KITE Zrt. forgalmazásában elérhető Daxur® gombaölő szer két hatóanyaga, a krezoxim-metil és a mefentriflukonazol (Revysol®) széles spektrumú védelmet nyújt az őszi és tavaszi kalászosok számára levélbetegségek ellen.

A repce bórellátásáról

2025. február 28. 08:10

A bór egy olyan nyomelem, amely rendkívül fontos az intenzíven osztódó növényi szövetekben folyó DNS-szintézis zavartalan működéséhez.

Új őszi kalászos gyomirtó szer csomag

2019. szeptember 30. 08:33

Nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, egynyári perje. Sok gazda életét megkeseríti a fűfélék felszaporodása. Új hatóanyag érkezik az idei őszi szezonban a kalászosok őszi gyomproblémáinak megoldására.

Elatus Era – maximális védelem levél- és kalászbetegségekkel szemben, garancia a magas terméshozamhoz

2020. március 13. 08:32

Az intenzív kalászos gabonatermesztés során a korábbi termesztési gyakorlatokkal ellentétben újfajta megközelítésre, innovatív szemléletre van szükség. Arra kell törekednünk, hogy a lehető legmagasabb betakarított terméshozam mellé megfelelő minőségi beltartalmi paraméterek társuljanak.

Bővülő Syngenta napraforgó hibridajánlat a rugalmasság és alkalmazkodóképesség jegyében

2022. október 25. 15:04

Az idei év sajnos olyan helyzet elé állította a termelőket, amelyet csak tudomásul venni, de kivédeni nem lehetett. A szárazság és a magas hőség egymás sarkában járt, amelyet csak öntözéssel lehetett volna enyhíteni. A művelésmódok között (szántás, lazítás, mulcshagyó művelés) is mutatkozott némi különbség, többnyire a kevesebb műveléssel kevesebb vizet veszítők javára. A víz az úr még mindig.

Syngenta kukorica hibridek nitrogén-reakciója, avagy igás- és versenylóval is megugorhatjuk a céljainkat

2023. november 6. 14:10

A Syngenta fejlesztési munkája során az új, köztermesztésbe kerülő kukorica hibrideknél kiemelt fontossággal bír a növények tápanyagigényének és reakcióinak pontos ismerete.