30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Növényvédelmi előrejelzés

A metszés növényvédelmi vonatkozásai – I. rész

Agrofórum Online

A gyümölcs- és szőlőtermesztőknek itt a metszési szezon. Eddig az időjárás telet mutatott, határozottan telet, de a munkáknak menniük kell, az ültetvényt fel kell készíteni a következő szezonra. Nem akarom a metszés alapvető funkcióit kisebbíteni, és a növényvédelmi szerepét hangsúlyozni, nem lenne helyes. Az ültetvény korától függően más és más a metszés szerepe – kezdetben koronát alakítunk, kialakítjuk a megcélzott fa- és koronaformát, kineveljük a termő felületet. A termő korban a termőegyensúly fenntartása a tevékenység elsődleges célja.

Amikor a termőegyensúly megbomlik, a fa termő potenciálja csökken. Ha a korona felkopaszodik, és nehezen kezelhetővé válik, akkor következik az ifjítás, a megújítás időszaka. Természetesen ezek a célok sosem érvényesülnek tisztán, nem kizárólagosan teszünk valamit, hanem a különböző feladatok kicsit egybemosódva, az adott helyzethez igazodva jelennek meg. Ezt a változatos, sokszor bonyolult munkát akarjuk még „megfejelni” a növényvédelem által diktált feladattal.

Kezdjük az ősszel „ottmaradt” látképpel. A szüret során gondosan elkerüljük a beteg gyümölcsöket, és csak az egészségeseket szedjük le. Így a szüret végére a fákon nem marad más, csak a rothadó, esetleg már mumifikálódó termés. Hasznos lenne ezeket minél hamarabb leszedni, és eltávolítani a fák közeléből, de tegye mindenki a szívére a kezét: szüret után, esetleg késő ősszel ki az, aki nekilát ennek a munkának? Tegyük hozzá, hogy ott duruzsol a kisördög a tudatunkban, „majd a metszéskor úgyis sorra kerül”. Természetesen nem csak a múmiák csúfítják el fáinkat, a termés alatt letört vesszők, gallyak, jégverte, és ezért rosszul beérett hajtások, stb. szintén messziről mutatják a feladatot.


Múmia 2016-ból, őszibarackon

Ha közelebb megyünk, alaposabban vizsgáljuk meg a fáinkat, akkor a korábbi károsítás nyomait és a telelő károsítókat is felfedezhetjük. A kettőt érdemes összekapcsolni, hiszen nagy valószínűséggel az előző szezonban megjelent betegség vagy kártevő ott telel a növényeinken, és a következő szezonban újra táplálkozni, szaporodni, vagyis károsítani akar. Miket láthatunk?

Az almaféléken jellegzetes tünetet okoz a lisztharmat fertőzése és telelése. A betegség elsősorban micélium formájában telel a fertőzött vesszők felszínén, és e vesszőkön található rügyek pikkelylevelei alatt. Ezek a vesszők bevonatosak, koszosak, a szakmai nyelv „gyertyás” vesszőknek nevezi őket. Könnyen rááll a szem, és hamar észreveszi e vesszők tömeges jelenlétét. Ezeken a vesszőkön megjelenő satnya hajtások lesznek totálisan fertőzöttek a betegséggel (primer fertőzés) és lesznek gócai a másodlagos fertőzéseknek.


Gyertyás almavessző

Metszéskor e fertőzött vesszőket le kell vágni. Amennyiben a vesszők rövidek, 10-15 cm hosszúságú nyársak, akkor azokat tőből, teljes mértékben el kell távolítani. Más a helyzet, ha a vesszők un. hajtóvesszők, 30-100 cm hosszúak. Ezeket általában nem teljes hosszában fedi be a lisztharmatos bevonat, inkább a csúcsi részen találjuk azt. Ebben az esetben csak a kimondottan bevonatos szakaszt vágjuk le, alatta már kisebb a fertőzés erőssége. Ezt a metszés módot alkalmazták előszeretettel Szabolcs megyében. A háttérben az állt, hogy a Szabolcsban dominált a Jonathán fajta, ami rendkívül érzékeny volt a lisztharmat betegségre, a védekezések sorozata szinte sosem érte el a megkívánt eredményt, vagyis a gyakorlatban metszéskor mindig találtak a munkások beteg vesszőket. Így alakult ki az az automatizmus, amely a lisztharmatos vesszőkre figyelt, s azok visszavágása, eltávolítása volt az egyik jellemző metszési mód. Ez volt a Nagy Sándor féle, bár sokak által csak egyszerűen szabolcsinak nevezett metszési módszer fontos eleme. De hol van már a Jonathán dicsősége? Van helyette más fajta, amely szintén érzékeny a betegségre, tehát a metszéskor továbbra is figyelni kell a tünetekre.


Lisztharmat foltok a szőlővesszőn

Ne felejtsük el, hogy lisztharmat betegsége az almán kívül van a csonthéjasoknak is, a bogyósoknak is és a szőlőnek is. A szőlőn károsító betegség áttelelő fertőző anyaga a kleisztotecium, ami nem igazán érzékeny a fagyra. Áttelel viszont a gomba gombafonalak, hifák alakjában is a vesszőkön, illetve a rügyek pikkelylevelei alatt. Ez az alak érzékenyebb a fagyra, valahol -15 Co tájékán elpusztul. Lehet, hogy ez a tél megoldja problémánkat, telelő hifákat elpusztítja, de ettől függetlenül figyelni kell a szőlő vesszőire is metszéskor.

A folytatás már nem a téli metszés feladata, de a betegséghez kapcsolódik – a kihajtott és totálisan primer fertőzés tüneteit mutató hajtásokat érdemes szelektíven lemetszeni, ezzel a másodlagos fertőzés indulását, az ehhez rendelkezésre álló fertőző anyagot jelentősen csökkentjük. Egyszerű módszer, de hatékony!

Nem szabad, hogy metszéskor megtaláljuk a tűzelhalás betegség károsításának nyomait a metszés időszakában, hiszen azokat a tenyészidőszakban, a tünetek megjelenésekor azonnal el kellett távolítani, a levágott részeket el kellett égetni. Hogy mégis megemlítem, annak az oka az emberi gyarlóság (lustaság, figyelmetlenség, szakmai hozzáértés hiánya és hasonló bénító tulajdonságok). Szóval a jogi előírások és a szakmai megfontolások ellenére még mindig előfordul, hogy a metszéskor találunk annak idején „leforrázott” hajtást, megfeketedve, a levelek maradtak rajta, s a hajtás csúcsi része gyakran pásztorbot-szerűen meghajlott. Ezt láthatjuk az almafán, körtefán, de gyakori képe a birs vagy éppen a naspolya fáinak. Közelebbről vizsgálva a tüneteket, a kéreg besüppedését is megláthatjuk, esetleges fekélyes sebek mutatják az aktív kórokozót.

Amennyiben észleltük a betegség jelenlétét, úgy határozott metszéssel kell a beteg részeket eltávolítani. A „határozott” jelző alatt azt értem, hogy nem sajnáljuk a beteg részek melletti 30-50 cm-es, egészségesnek tűnő darabot sem. A kórokozó ugyanis a fás részeken belül terjed, s a terjedési távolsága egyenes arányban nő az a metszésig eltelt idővel. Vagyis tél végére valószínűleg egy nagyobb darab egészségesnek tűnő szakasz is fertőzött, s ilyenkor egy drasztikus visszametszés segíthet. Nagyon fontos, hogy a lemetszett beteg részeket el kell égetni! Természetesen vannak egyéb beavatkozások is a betegség ellen, de azokat itt és most nem taglalom, maradunk a metszésnél.

A csonthéjasok jellemző, és napjainkban egyre agresszívebbé váló betegsége a moníliás virág és hajtás száradás, termésrothadás.  A fafajok különböző fejlődési állapotban érzékenyek a betegségek támadására. (Azért betegségek, mert legalább 3 kórokozó faj támadja már fáinkat!). A meggy és a kajszi virágzásban a legérzékenyebb, míg az őszibarack és a szilva a termés érésekor szenvedi a nagyobb kárt. Bármelyik kórokozó faj, bármelyik gyümölcsfánkat, bármely fejlődési állapotban támadja meg, annak tünetei ott maradnak a fa koronájában, akár még most is láthatóak. A korai jellegzetes kép az elszáradt virágok, gyakran vele együtt kisebb hajtás is. A hajtáspusztulás lehet későbbi is, kifejlett hajtás mutat „leforrázott” képet, akár 40-80 cm hosszon is. A másik időszak tünete a beteg gyümölcsökből kialakuló múmiák, amelyek szintén a fán maradnak. Hát a mögöttünk levő év egy jellegzetes képe az őszibarackon, szilván megjelenő múmiák sokasága.


Múmia 2016-ból, szilván

A védekezés mechanikai lehetősége itt is a metszés. A teljes beteg darabot vágjuk le, s ha van rá lehetőség, úgy az egészséges szakaszból is vágjunk le kisebb darabot. Így elmondani könnyű, de a virág és ehhez kapcsolódó hajtásszáradásnál (kicsi hajtás) nincs hova tovább menni, hiszen a tőből való eltávolítás a gallyig való visszametszést jelenti. A gyümölcsök maradványait (múmiákat) le kell szedni. Ez sem mindig könnyű, gyakran a vessző megfelelő darabjával történő lemetszést jelenti. Azt hiszem, ha csak ezt tesszük meg az ültetvényeinkben, akkor is sokat teszünk a 2017. évi egészséges termelésért. Újra le kell írni a figyelmeztetést, ezeket is el kell távolítani az ültetvényből, elégetés, elásás vagy bármi más úton-módon. Ha maradnak, akkor elsőrendű fertőzési forrásként működnek.

Folytatjuk…

Növényorvos

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

Frisspiaci cseresznye termesztése „kompakt váza” koronán

2019. március 24. 06:18

Hazánkban egyre több termelő kacérkodik a cseresznyetermesztés gondolatával. Vonzó az érésidejéből adódó korai árbevétel, a viszonylagos magas eladási ár, valamint a régmúltra visszanyúló termesztési hagyomány.

Mennyire bio, amelyet annak tartanak?

2022. január 21. 12:37

A növényvédelem óhatatlanul jelent némi veszélyt a környezetben élő egyéb szervezetekre, nem csak a kezelés során megcélzott károsítóra. Felismerve ezt mindenképpen helyes és követendő az a trend, gyakorlat, hogy a növényvédelem minél inkább szelektív legyen és a környezet „non target” résztvevőit minél kevésbé károsítsa. Ezen okok miatt pl. a növényvédő szerek és hatóanyagok engedélyezése napjainkban már rettenetesen drága és hosszú, több éves folyamat, hiszen egy leendő növényvédő szernek egyre újabb és újabb szempontoknak kell megfelelnie.

Gombaölő szeres védekezések aktualitásai kalászosokban

2022. április 22. 12:02

Ezekre a betegségekre kell fokozottan odafigyelni a vegetáció hátra lévő szakaszában, amelyet az időjárás nagy mértékben befolyásolhat.

Mit lát a szakértő? – Kalászos évértékelő 2022

2022. november 2. 06:47

Használjanak 2023-ban is Bayer kalászos gombaölőszeres technológiát a biztos háttér és az egészséges állományok érdekében!