Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: készítsük elő a növényeket a téli tárolásra!

Agrofórum Online

Bár már november első napjaiban járunk, az időjárás a sokévi átlagnál melegebb. Az elkövetkező napokban azonban fokozatos lehűlésre számíthatunk, ezért a lakásból nyárra kihelyezett mediterrán növényeinket fel kell készíteni a téli „üzemmódra”.

A kertben, teraszon tartott leander, murvafürt, orchideák, szerelemvirág cserepes pálmafélék eddig jól érezték magukat, de az éjszakai néhány fokos hideg már lecsökkentette élettevékenységüket, alig párologtatnak, fázik a gyökérzetük. Mielőtt bármit is tennénk, vizsgáljuk át az egész növényt, van e rajta valamilyen sérülés, látható-e kártevő, betegség. A sérült részeket vágjuk le, a fertőzött részeket felszívódó rovarölő szerrel permetezzük le, vagy az egész növényt öntözzük be a készítmény előírt oldatával. A rovarölő szer felszívódik a növény minden részébe és elpusztítja a szívogató kártevőket. Leggyakrabban gyapjastetveket, leander sárga levéltetveit, pajzstetveket találunk a növényeken. Sajnos egyre gyakoribb az oleander agrobaktériumos fertőzés, a rákos sebek metszőollóval növényről-növényre átvihetők, ezért inkább az ilyen növényektől mihamarabb szabaduljunk meg, mert rövid időn belül az összes leander beteg lesz.

Sárga levéltetvek a leanderen

Ha a növények csúcshajtásain pókhálószerű tüneteket látunk, akkor atkaölő készítménnyel vagy kénes gombaölővel permetezzünk. A kén tartalmú készítmények lisztharmatölő hatásuk mellett igen jól gyérítik a takácsatkákat, de rövid a hatástartamuk, így gyakrabban kell ismételni a permetezést, de lakásban is használhatjuk, mert ártalmatlan más élőlényekre.

Az így előkészített növények téli tárolására lehetőleg világos, de 5-10 C0-nál nem melegebb helyet válasszunk, mert csak így képesek a növények téli nyugalmi állapotba kerülni. Ha ennél magasabb a hőmérséklet, elmarad a nyugalmi állapot, nem áll le a növények növekedése, a kevesebb fény miatt nyurga, megnyúlt hajtások nőnek. A kártevők is könnyebben megtámadják őket, ha ráadásul még szellőzetlen a tárolóhely, akkor lecsapódik a pára a növényeken, és megtelepszik a korompenész is a leveleken, ezért időnként szellőztessünk is.

Agrobaktériumos fertőzés leanderen

A muskátli teleltetése ennél egyszerűbb, mert akár cserepestől, ládástól néhány fokon sötét helyen kitelel, estleg gyökerestől kihúzva az edényből, újságpapírba becsavarva és felfüggesztve jól átvészeli a téli napokat. Az edényes növények öntözésekor ügyeljünk arra, hogy csak éppen átnedvesítsük a talajt, mert a pangóvízben megfulladnak a gyökerek. A növények ebben az időszakban alig párologtatnak, így semmi szükség a gyakori öntözésre, időnként az ujjunkkal tapintsuk meg a talajt. Ebben az időszakban szükségtelen a tápoldatozás, mert nem hasznosítják a növények. Erre csak a következő tavasszal lesz szükség, hogy minél gyorsabban regenerálódjanak a téli nyugalomból. Ha kényszerű okok miatt a nagyobb, nehezen mozgatható növényünket csak a szabadban teleltetjük, megpróbálhatjuk alaposan körbe tekerve hullámpapírral , jutazsákkal védhetjük a zord hőmérséklettől. Feltétlenül kerüljük a műanyag csomagolókat, mert alattuk nem jutnak levegőhöz, és folyamatos lesz a páralecsapódás, ezért bepállanak a növények.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Ismerd meg a tábládat madártávlatból! - Új, modern szolgáltatással jelentkezik az Agrárközösség

2018. június 12. 15:31

A speciális „monitoring drón” számos olyan adatot szolgáltat, amelyek nemcsak az eredményességet növelhetik, de a legtöbb esetben a költségeket is csökkenthetik.

Legyen képben, olvassa el a Nufarmer Magazin 29. számát!

2020. augusztus 10. 12:44

Őszi növényvédelem a szántóföldön, a gyümölcsösökben és a szőlőben.

A szárazság továbbra is meghatározó - azért a vetésfehérítő bogarakra érdemes figyelni!

2019. április 29. 03:17

A növények fejlődésére és a károsító helyzetre is a szárazság nyomja rá bélyegét. Az őszi árpa kalászol, a búza 2. szárcsomós stádiumban van, a tavaszi kalászosok bokrosodnak.

Kellemetlen őszi meglepetés: a csócsárló

2018. október 7. 12:44

A gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) régóta ismert Magyarországon, mint a kalászos gabonák fiatalkori károsítója, előfordulásával szinte minden évben számolni kell. A kártevő számára döntő jelentőségű, hogy a peterakás idején milyen az időjárás, talál-e megfelelő, kellően nedves talajt.